Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Lengyel választásokFölényesen nyert Kaczyński pártja

2019. október 15., kedd, Világfigyelő

A lengyel parlamenti választások tegnap reggeli első részeredményei sokkal nagyobb győzelmet mutatnak a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak, mint az exit pollok jeleztek: ezek szerint a PiS a szavazatok 49,3 százalékával győzött.

Egyúttal sokkal kevesebb szavazatarányt ért el a második helyen befutó, fő ellenzéki párt, a Polgári Koalíció (KO), 22,3 százalékot. A posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetségből (SLD), valamint kisebb balliberális tömörülésekből, köztük a Tavasz (Wiosna) nevű balliberális pártból álló baloldali szövetség 10,9 százalékot ért el. A Lengyel Parasztpártra (PSL) és a vele közös listán induló, rendszerellenes Kukiz’15 mozgalom alkotta szövetségre 9,8 százalék szavazott. Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépte még a voksok 6,6 százalékával a nemzeti radikális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja).

A végeredmény azonban várhatóan a PiS kisebb arányú győzelmét hozza, mert a helyi eredményt már szolgáltató választási bizottságok kis településeken vannak, ahol a PiS-nek nagyobb a támogatottsága, mint az ellenzéki pártoké. A választás hivatalos eredményei feltehetőleg keddre születnek meg.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesz-e előrehozott parlamenti választás idén?







eredmények
szavazatok száma 1141
szavazógép
2019-10-15: Világfigyelő - :

Elítéltek kilenc függetlenségi vezetőt (Katalán válság)

Zendülés miatt kilenc katalán függetlenségi vezetőt ítélt 9 és 13 év közötti börtönbüntetésre hétfőn kihirdetett ítéletében a spanyol legfelsőbb bíróság.
2019-10-15: Közélet - :

Őrizetbe vették a részegen balesetezőt

Őrizetbe vették hétfőn azt az 56 éves férfit, aki vasárnap este 10 óra 20 perckor Sepsiszentgyörgyön a Stadion utcában személygépkocsijával megrongált három szabályosan parkoló autót.