Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Transzmisszió – a közösségi eszmény közvetítője

2019. október 19., szombat, Képzőművészet

Nézzük a címet: Transzmisszió. Összetett szó, Transz + Misszió, (Transz = misszió...? Stefanovits Péter leleménye). A latin transire átkelést jelent. A francia transe már átcsusszanást is jelenthet, esetleg az életből a halálba...

  • Bocskay Vince: Kháron ladikja
    Bocskay Vince: Kháron ladikja

De még előbb a szanszkrit tirasz a „valamin át, valamin túl” jelentéstartalommal bír, amivel aztán sokkal közelebb kerülünk szívünknek oly kedves Transzilvánia földrajzi meg minden egyéb lelki tartalmakkal csordultig teli fogalomhoz, ami „erdőkön át, erdőkön túlit” jelent eredetileg. De ha tovább spekulálunk, egy különleges értelmezést is találunk a transz szónak: „transzban képes lehetsz párbeszédet folytatni a te Isteneddel”. Úgy vélem, hogy bízvást megengedhetjük magunknak, hogy ezen tartalmak által közelítsünk kiállításunk címéhez. De még hátravan a misszió, ami úgyszintén figyelemre méltó... Mindenekelőtt felejtsük el a lehetetlen missziókról szóló szórakoztatóipari vadhajtásokat meg a misszionáriusok tiszteletre méltó erőfeszítéseit a dzsungelbéli emberevők megtérítése céljából – maradjunk a küldetéstudattól vezérelt feladat teljesítése értelmezésnél. Hiszen kiállításunk nem vállal se többet, se kevesebbet, mint felvonultatni a jelen magyar képzőművészetének egy közös Kárpát-medencei keresztmetszetét... Ha a Kárpátok által körbeölelt térséget egy nagy közös tortának tekintjük, akkor ez a kiállítás tekintélyes szeletként szeretne megjelenni, amely az idősebb és a középgeneráció akadémikusait fogja össze, a hab a tortaszeleten pedig az a Vécsi Nagy Zoltán által fiatal erdélyiekből verbuvált csapat, amelyik otthon maradva és alkotva tiszteletet parancsoló kitartással járul hozzá a sajátságosan összetéveszthetetlen erdélyi művészeti és szellemi kincstár gyarapodásához. Mindezen túl pedig az összmagyarság képzőművészetének gazdagításához. A generációs távolság – de a szocializáció bizonyos különbözősége ellenére is – kiállításunk azt hívatott bemutatni, hogy a vizuális művészet, kép- és szobor­alkotás a magyarlakta területeken egységes egész.

A másik – talán nem véletlen – célja a kiállításnak a generációk egymás mellé állítása révén – a folytonosság felmutatása. A Magyar Művészeti Akadémia rendes és levelező tagjainak, mi tagadás, magas az átlagéletkora. Persze mondhatjuk, hogy ez természetes is, hiszen akadémikussá egy bőséges és tartalmas életmű, díjakkal is alátámasztott szakmai elismertség révén válhat a képzőművész. A festők és szobrászok másképpen – vagyis sokkal lassabban érnek, mint az egyéb művészeti diszciplínákban. A fiatalokkal való közös megmutatkozás nem is nagyon burkolt szándéka az is, hogy előkészítse a majdani utódlást az akadémiai székekben.

Az MMA képzőművészei már bemutatkoztak Ljubljanában és Pekingben, Münchenben és Passauban. Most Sepsiszentgyörgy és az Erdélyi Művészeti Központ a soros helyszín – bízvást remélve, hogy fogadtatásának hőfoka nem marad el az előzőktől.

Jovián György

 

 

Az erdélyi magyar képzőművészetben, a trianoni kezdetektől mindenképpen, de a korábbi történelmi időszakokban is élt és máig él a „sajátosan erdélyi lelkületű” művek alkotásának eszménye.

Az európai felzárkózás ideáljának szemmel tartásával az erdélyi és a magyar sajátosság megjelenítésének igénye olyan körülmények között is eszmény maradt, amikor az önmagát magyarnak valló művésznek napi szinten kellett és kell megküzdenie nemzeti identitásáért.

Legtöbbjük esetében éppen a mostoha körülmények adnak ösztönzést és értelmet képzőművészeti énjük erdélyi magyar művészként való önmeghatározásához, arról a számukra mindenképpen hátrányos, sokszor a kirekesztésig fokozódó helyzetről most nem is beszélve, hogy a különböző reprezentatív kiállítások, művészettörténeti feldolgozások és múzeumi gyűjtemények az anyaországban általában az ország művészetét és nem a kulturális értelemben sokkal tágabb nemzetét, az utódállamok esetében pedig a többségi nemzet művészetét képviselik.

Ezért is dicséretes, hogy az elkötelezetten, éppen a nemzeti művészetet egyetemes szintre emelő Makovecz Imre építész által alapított Magyar Művészeti Akadémia felvállalta, sőt, kiemelt feladataként kezeli a határokon kívülre rekedt művészek soraiba fogadását. Ezzel persze egyáltalán nem azt sugallja, hogy a külön erdélyi identitásnak ne lenne önmagában létjogosultsága, hanem sokkal inkább a nemzeti művészet lelkületének sajátosságait, nyelvi párhuzammal élve nyelvjárásainak ízeit, zamatát, egyedi körülményeiből születő kivételes értékeit, mint a nemzeti kultúra egyik sajátos értékét becsüli a maga helyén. Ennek egyik megtisztelő jele, hogy a Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeti tagozata most itt, Erdélyben, Székelyföld egyik legélénkebb kulturális központjában, Sepsiszentgyörgyön mutatkozik be és a képzőművészet önazonosságának kérdéseiről tanácskozást is szervez.

Az MMA jelenlétével megtiszteli az immár öt éve, a helyi önkormányzat által fenntartott és a magyar kormány rangadó támogatásával működő Erdélyi Művészeti Központot. Külön öröm és megtiszteltetés formálódó intézményünk és az általunk válogatott művek alkotói számára, hogy a jelen Transzmisszió című kiállítással az MMA egy olyan művészeti párbeszédet hív létre, amely túl a földrajzi, nemzedéki és presztízs határokon, értékközpontúan mutatja fel képzőművészetünknek szellemi energiákat a maguk változatosságában is közösségi erővé koncentrálni képes jellegét.

Ez a gondolat vezérelt, amikor a kiállításba ajánlott művészek kiválasztásánál próbáltam néhány általam olyan fontosnak tartott szempontot szem előtt tartani, mint az egyes alkotók formanyelvének, gondolat- és érzelmi világának eredetisége, kiforrottsága, valamint elkötelezettségük, amellyel az erdélyi magyar közösség szolgálatába állítják tehetségüket.

Vécsi Nagy Zoltán

 

 

Bocskay Vince (1949)

 

1949. december 16-án született Szovátán. Műbútorasztalos édesapjától a műgondot, az igényességet örökölte. 1962 és 1968 között a marosvásárhelyi zene és képzőművészeti szakközépiskolában folytatta tanulmányait. Grafikusnak készült, de Hunyadi László szobrászművész személyiségének és munkásságának hatására a szobrászat mellett döntött. A szakközépiskolában másik mestere Izsák Márton volt. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol Kós András, Lövith Egon, Virgil Fulicea és Köröndi Jenő volt mestere.

 

Bocskay Vince: Kháron ladikja

 

1974-ben kezdte meg rajztanárként munkáját Szovátán. 1976-ban belépett a MAMŰ-be, a marosvásárhelyi művészek társaságába. Korábbi alkotószakaszaiban kizárólag kisplasztikákat készített, 1959-től köztéri alkotások sorát alkotja, pályázatokon vesz részt, megbízásokat teljesít. 1994 és 2008 között a székelyudvarhelyi Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában tanít, 1994-től az újjáalakult Barabás Miklós Céh tagja lesz. 2005-ben lesz a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet tagja, 2011-től a köztestületté alakult akadémia rendes tagja. 2010-ben tagjai sorába fogadja a Romániai Képzőművészek Szövetsége is, 2014-től nyugalomba vonul tanári szolgálatából és kizárólag a szobrászattal foglalkozik.

 

Elekes Károly (1951)

 

Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán végezte. Diplomavédése után 1975-ben Bukarestben kezdett dolgozni grafikusként. 1977-ben Marosvásárhelyre költözött és közös kiállítást szervezett a bukaresti Atelier 35 tagjával, erősítve a kétoldalú kapcsolatokat a fővárosi művészeti élettel.

 

Elekes Károly: Csillagok, csillagok

 

Létrejött a Marosvásárhely Műhely Alkotókör (MAMŰ) is, melynek 1981-es megszűntéig fő szervezőjeként tevékenykedett. 1984 áprilisában telepedik ki Budapestre, már júniusban felveszik a Művészeti Alapba, nem sokkal később pedig bekerült a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába. 2013 óta rendes tagja a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának. Díjai többek között: Budapest Fővárosi Tanácsának fődíja (1986), a Kulturális Minisztérim nívódíja (1988), Munkácsy-díj (1998).

 

Gyulai Líviusz (Barót, 1937)

 

1946-ban a román megszállás elől Magyarországra, Sopronba menekül a család. Itt kezd rendszeresen rajzolni. 1952-ben Budapesten a Képzőművészeti Gimnáziumban folytatja tanulmányait, 1956-ban felveszik a Képzőművészeti Főiskolára, mesterei Kmetty János, Főnyi Géza és Ék Sándor. 1962-ben diplomázik a Főiskola grafikai szakán. Már a 70-es évek elején sajátos hangulatú, bravúros technikai tudásról, remek rajzkészségről, nagy műveltségről, összetéveszthetetlen iróniáról számot adó egyedi és sokszorosított grafikai lapjaival, illusztrációival tette ismerté magát itthon és külföldön. Munkáinak különös hangulatát az a stílusbravúr adja, amely bármilyen korszakból is merít, elgondolásaiban új egységet és harmóniát teremt. 1975-től megindul rajzfilmes pályafutása, ami hazai és nemzetközi filmes elismerést is hoz számára. Filmjeihez forgatókönyveit, történeteit maga írja. Az egyetemes emberi műveltség, a mitológia és a köznapiság természetes kezelése, nagy igényesség, rajzi tudásának nagyvonalú filmes megjelenítése, mélységes humánum és eredetiség jellemzik filmjeit.

 

Gyulai Líviusz: Az öreg Casanova, 1990

 

2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Fontosabb kitüntetések: Munkácsy-díj (1973); A Csillag Albert Alapítvány fődíja (1987); Érdemes Művész (1989); Magyar Művészetért díj (2001); Szakmai életműdíj (2003); Kossuth-díj (2004); Príma díj (2005); Magyar Mozgókép Mestere (2008); a Nemzet Művésze (2014).

 

Stefanovits Péter (1947)

 

 

1977-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola sokszorosító grafika szakán. 1979 és 1982 között Derkovits ösztöndíjas volt.

1977-től több mint ötven egyéni kiállítása volt és közel százötven csoportos kiállításon vett részt belföldön és külföldön. Szalay Lajos- és Munkácsy-díjas, 2004–2012 között a Nyugat-magyarországi Egyetem (Szombathely) rajz tanszékének docense. A Magyar Grafikáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. 2014 óta az MMA képzőművészeti tagozatának vezetője.

 

Stefanovits Péter: Székely űrhajó, 2000

 

Murális munkák: A református templom kazettás mennyezete (Siklód, 1994, Elekes Károllyal), A Szt. Kristóf kápolna körképe (Gyergyószentmiklós / Gyilkos-tó, 2001, Elekes Károllyal)

 

Farkas Ádám (1944)

 

A Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán tanult. 1968-ban beiratkozott a párizsi Écoles des Beaux-Artsra, ahol a szobrász tanszék tanára, René Collamarini műtermében szabad-hallgató volt. 1969-ben szintén Párizsban az olasz származású Emilé Gilioli műtermében asszisztensként dolgozott.

A munkásságát végigkísérő önálló kiállítások mellett rendszeres résztvevője a hazai csoportos tárlatoknak. 1969-től folyamatosan jelen van külföldön rendezett nemzetközi szobrászati és a magyar képzőművészetet reprezentáló kiállításokon. Alkotói tevékenysége – korai tanulmányútjai révén – Magyarország mellett Franciaországhoz is kötődik.

 

Farkas Ádám: Végtelen visszatérés, 1998

 

Művészetét Japánban is elismerés övezi: 1992-ben a Fuzsimi Kogen szoborparkban felállították monumentális szobrát és 1995-ben meghívták a Kitakijusu Nemzetközi Szobrászverseny egyik zsűritagjának. 1990-től tanít a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Jelentős állami kitüntetések: Munkácsy-díj (1983); Érdemes Művész (1989); első magyar művészként tagjai közé választotta a Royal British Society of Sculptors. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja 2011-től.

 

 

 

Madaras Péter (Medgyes, 1981)

 

1995–99 között a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum grafika szakának diákja. 2000–2004 között a nagyváradi Képzőművészeti Egyetem szobrászat szakának hallgatója. Mestere: Boné Rudolf. 2008-ig a Plugor Sándor képzőművészeti Középiskolában tanít, majd ösztöndíjas szabadfoglalkozású művészként Zalánban él. Kiállításokat rendez Tapintható címmel vakok és gyengén látók számára. 2018-tól az Erdélyi Művészeti Központ munkatársa.

 

Madaras Péter: Szív-Mag, 2013

 

Madaras Péter a népi, a keresztény kultúra, sőt- a pop-hippi világ jelképeit is használó szobrai formailag minimalisták, érzelmi töltetükben azonban a gyermeki, azaz az érzelmileg egyensúlyban levő lélek romolhatatlanságának etikai- bölcseleti távlataiba utalóak. A természetművészet ökologikus szellemiségével is áthatott installációi, performanszai szerves részei plasztikai világának. Díjak: Communitas alkotói ösztöndíj (2015); Lih Pao Nemzetközi Szobrászati Biennálé – Aranyérem (Tajpej, Tajvan, 2016).

 

Péter Alpár (Sepsiszentgyörgy, 1976)

 

1990–94 között a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum tanulója, tanít a Plugor Sándor Művészeti Középiskolában. 2003-ban a Megálló Vizuális Művészeti Műhely alapító tagja, rendezvényeinek szervezője. 2004-től tagja a Romániai Képzőművészeti Szövetségnek. 2010-től az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület elnöke. 2012-től a NAP Természetművészeti Műhely vezetője. Bikfalván él, történelmi kerámiákat rekonstruál.

Péter Alpár: Pont II., Kőrösi Csoma Sándor emlékére, 2016

 

Rendszeresen szerepel hazai és külföldi alkotótáborokban, művészeti fesztiválokon és workshopokon. Jellegzetes műfajai a természetművészeti installáció és a performance. Számos alkotótábor, műhely és kiállítás kezdeményezője és szervezője. Köztéri alkotásai: Napnéző (fa), Sepsiszentgyörgy (2009); A vallásszabadság emlékműve – Árkos (2018).

 

Vargha Mihály (Kézdivásárhely, 1961)

 

Kezdetben, a pályakezdés első éveiben a kőanyag megmunkálása foglalkoztatta. A követ néhány év után felváltotta a fa, amelynek megformázása során műfaji, illetve műformaváltás is regisztrálható: kompozíciói már nem hagyományos, mívesen kidolgozott kisplasztikák vagy plasztikák, hanem inkább objektek, talált tárgyak, kollázsok és assamblage-ok.

 

Vargha Mihály: Várcsatorna, 2019

 

Pogány Gábor művészettörténész azt írta a kortárs művészeti lexikonban Vargha Mihály munkásságáról, hogy „plasztikai kifejezési módja a konceptuális szobrászat és a lágy, érzékeny konstruktivizmus egyéni konglomerátuma”, s a művész a kőből és fából faragott kisplasztikák és kisszobrok mellett térberendezéseket, installációkat is készít. 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának rendes tagja.

 

Jovián György (Szilágysomlyó, 1951)

 

A Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Egyetem festő szakán 1974-ben kitüntetéssel végzett, ezt követően mesterképzésen vett részt. 1977–1981 közt a nagyváradi Állami Színház díszlettervezőjeként tevékenykedett, majd áttelepült Magyarországra, azóta Budapesten él. Grafikusként több mint egy évtizeden keresztül a Játékszínben, majd a Merlin Színházban dolgozott. 1996-ban a Merlin Galéria vezetője volt.

1999 óta a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa. 1984-től három egymást követő évben ítélték neki a Derkovits-ösztöndíjat, 1985-ben a Római Magyar Akadémián töltött négy hónapot, majd egy évvel később elnyerte a Művelődési Minisztérium madridi ösztöndíját. 1987-ben tanulmányúton vett részt Belgiumban. Az ezt követő években több kiállítása nyílt a liége-i Galerié d’Art Actuel-ben.

 

Jovián György: Bontás, XXIII., 2018

 

1991-ben és 1992-ben a Magyar Hitelbank ösztöndíját nyerte el. 1999-ben és 2002-ben az Instituto de Arte Contemporanea Lisboa és a Fővárosi Önkormányzat nemzetközi művészcsere programjának támogatásával a portugál fővárosba látogatott. 1999-ben munkájának elismeréseként Munkácsy-díjjal jutalmazták. 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

 

Vinczeffy László (1952)

 

A sóvidéki Atyháról származó művész eredeti foglalkozását tekintve rajztanár, Kolozsvárott végzett 1970-ben. Ezt követően majd egy évtizeden keresztül Mikes Kelemen falujában, a Kovászna megyei Zágonban tanított. Első kiállítását is itt rendezte, majd kovásznai és kézdivásárhelyi tárlat következett, munkái között találunk gyökérábrázolásokat, melyek Kusztos Endre műveivel rokoníthatóak.

Műveinek az 1980-as években jellemző könnyedebb hangvétele, melyről Farkas Árpád azt írta, hogy „belengi őket némi reneszánsz báj, telíti szürrealisztikus erő, s metafizikai látásmód bizarrítja”, s hogy „külön életbe merevült tárgyai a tökély formáit kísértik”, a 90-es években megváltozik. Korábbi realizmusát, ember­alakjait álomszerű víziók, letűnt korok motívumai váltották fel, műveinek anyaga pedig különös jelentőséget kapott.

 

Vinczeffy László: Golyó szózat, 2016

 

Nemrég visszatért szülőfalujába, Atyhára, ahol a Kakasülő Galériában helyet kapó tárlatsorozat azóta a hely hagyományává vált. Vinczeffy művészetszervezői tevékenysége számottevő, képzőművészeti szervezetek aktív tagja. A Pro Cultura Hungarica díját 2006-ban, a Munkácsy-díjat 2008-ban vehette át, 2009-ben pedig Magyar Művészetért-díjjal tüntették ki. A Magyar Művészeti Akadémia 2011-ben választotta rendes tagjai közé.

 

Ütő Gusztáv (Sepsiszentgyörgy, 1958)

 

1978-82 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti és rajztanári szak hallgatója, mestere Abodi Nagy Béla. 1991-től a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum rajz, festészet, digitális grafika szakának tanára. 1990-től tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének. 1991–95 között az Etna – Alternatív Művészeti Csoport és Alapítvány alapítója és szervezője. 1991–94 között a Torony Galéria alapítója. 1991–99 között az AnnART Performansz Napok / Élőművészeti Fesztivál szervezője. 1992-től a MAMŰ tagja. 1992–95 között a Baász Művészeti Alapítvány alelnöke. 1994–97 között a Médium kiállítások kurátora.

 

Ütp Gusztáv: Székelyföld, 2012.

 

Pályáján festőművészként és grafikusként indul. Később performerként válik ismertté. Díjai, elismerései: Performance-művészeti díj (1996); Magyar Művészeti Akadémia, Koller díj (1999); az EMKE Szolnay-díja (2001); Munkácsy-díj (2009); A Magyar Művészetért-díj (2013); Magyar Ezüst Érdemkereszt (2014).

Hozzászólások
Szavazás
Mit gondol az új kormányról?







eredmények
szavazatok száma 15
szavazógép
2019-10-19: Irodalom - :

Mezey Katalin: Október hazalátogat

2019-10-19: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a máréfalvi születésű sepsiszentgyörgyi
özv. BARDÓCZ ÁRPÁDNÉ
OLASZ ILONA
életének 79. évében hosszas betegség után visszaadta lelkét Teremtőjének.
Temetése 2019. október 21-én 14 órakor lesz a római katolikus temetőben.
Részvétfogadás a temetés napján 13 órától.
Ezen értesítés gyászjelentőül is szolgál.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
172385