És mit tesz az ember, ha amolyan íróforma, azaz kipróbálta magát korábban mondjuk a tárcanovella műfajában? Hát megírja élményeit. E két dolog „összejött” Török Zoltánnál: 2010-ben elszegődött taxisofőrnek egy dél-angliai kisvárosba, két és fél éven át fuvarozta az utasokat a ködös Albionban, és ez idő alatt számtalan különleges élményben volt része. Egyszer egyet megírt, elküldte egy hazai lapnak – küldjél még, mert jó, volt a válasz. És aztán sorra írta a tárcáit, életesen, mert hiszen az ország hétköznapi arcát látta, az ország hétköznapi emberei között élt. Ezekből született a Voltam valaki című kötet, melyet tegnap délután a Bod Péter Megyei Könyvtárban ismertetett a szentgyörgyi közönséggel a szerző, aki Ferencz Csaba, lapunk munkatársa kérdéseire válaszolva mesélt élményeiről. Arról, hogy mennyire kegyetlen volt ott-tartózkodása első három hónapja – nem a honvágy miatt, arról nem ejtett szót, hanem a nyelv miatt: bár korábban számítógépes volt, tehát az angol nyelvvel nem állt éppen hadilábon, a mindenféle tájszólások és regionális nyelvi sajátosságok miatt mégis nehezen értette meg, amit mondtak neki. Elmondta azt is, ha húsz évvel fiatalabb lett volna, talán meggondolta volna, hogy Angliában maradjon, úgy vélte, az adminisztrációs biztonság, a bürokrácia hiánya lehet a legvonzóbb az ottani életet választó fiatalok számára. Mert az időjárás semmiképp, az itteni ember számára nyomasztó, hogy olykor két-három hétig nem lehet látni a Napot. És az sem, hogy a hétköznapi angliaiak fiatalabb generációjának nem jelent semmit az, hogy valaki magyar, az idősebbek jó esetben annyit tudnak rólunk: 1956 és Puskás. A székelyt meg sem kell próbálni elmagyarázni.

Hát nem csoda, hogy Török Zoltán hazajött.

A könyvbemutatón Pálffy Tibor színművész olvasott fel részleteket a könyvből.