SajtóközleményA REGIO 2014–2020-as Regionális Operatív Program valós erőforrásokat kínál a Központi Régió fejlesztéséhez

2019. október 29., kedd, Gazdaság

A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség és a Fehér, Brassó, Kovászna, Hargita, Maros és Szeben megyei intézményes partnerei ebben az időszakban fokozzák a REGIO 2014–2020-as Regionális Operatív Program általi európai alapok lehívását és abszorpcióját érintő tevékenységüket.

A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez a program elindítása után kevesebb mint három év alatt kb. 1500 finanszírozási kérést nyújtottak be, melyek összértéke meghaladja a 2,5 milliárd eurót, melyből a vissza nem térítendő támogatás értéke körülbelül 2 milliárd euró. Az erőforrások igénye háromszor nagyobb, mint amennyivel a Központi Régió gazdálkodik a REGIO Regionális Operatív Program keretéből, amely összeg megközelítőleg 860 millió euró.

2019. október közepéig a Központi Régió szintjén a ROP 2014–2020-as keretében 620 szerződés került aláírásra, melynek összértéke 4 milliárd lej (RON), valamint a vissza nem térítendő támogatás értéke több mint 700 millió euró.

Nemcsak az aláírt finanszírozási szerződések száma, de a régió fejlesztésére lehívott európai alapok értéke is sokkal nagyobb, mint az előző ciklusban aláírt és lehívott európai források összértéke. Az aláírt finanszírozási szerződések biztosítják az európai alapok abszorpcióját a régió gazdasági-társadalmi fejlesztéséhez. Ezek a pénzügyi erőforrások segítenek a célkitűzések elérésébe: 420 km megyei út korszerűsítése, 58 középület energetikai rehabilitációja, várakat, múzeumokat és templomokat képező, az egész régiót érintő 32 műemlék felújítása. Ezek mellett a Köz ponti Régióban 27 orvosi egység kerül korszerűsítésre és felszerelésre, 9 szociális központ pedig az ott élők számára nyújt jobb, korszerűbb szolgáltatásokat. Nem utolsósorban beszélnünk kell 37 oktatási egység korszerűsítéséről, amelyből kettő egyetem, valamint több mint 400 új vállalkozói struktúráról is.

Gyakorlatilag a REGIO európai alapok mindent biztosítanak, ami szükséges a korszerű infrastruktúrához és ezáltal az új munka helyek megteremtéséhez.

A Regionális Operatív Program keretében finanszírozott pályázatok a Központi Régió minden megyéjében a napi szinten követve vannak az abszorpció hatékonyabbá tételének érdekében. Így egyrészről új pályázási lehetőségek nyílhatnak meg a ROP 2014–2020-as keretében a Régió szintjén, másrészről pedig heves viták folynak a döntéshozási eljárás decentralizálása jelentőségéről az alapok 2021–2027-es időszakban való leosztását illetően. A Központi Régió stratégiai prioritásai a 2021–2027-es időszakra a tervezési és programozási regionális okiratok figyelembevételével kerülnek meghatározásra, kiemelt hangsúlyt fektetve a pályázatok portfóliójának fejlesztésére, vagyis olyan ötletek kidolgozására, amelyek a következő időszakban pénzügyi támogatásban részesülhetnek.

A pályázatok portfóliója – amely a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség által került létrehozásra és kezelésre – az EU által fejlesztés érdekében kitűzött célokra ad választ: intelligensebb és innovatívabb, zöldebb, jobban összekapcsolt, szociálisabb, polgárbarátibb Európa.

 

 

www.inforegio.ro I facebook.com/inforegio.ro

Befektetünk a jövődbe!

Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból a 2014–2020-as Regionális Operatív Program által társfinanszírozott tervezet.

Ezen anyag tartalma nem képezi kötelező módon az Európai Unió vagy Románia kormányának hivatalos álláspontját.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1536
szavazógép
2019-10-29: Világfigyelő - :

Mindkét oldal tüntetett Katalóniában

Tízezrek vonultak utcára vasárnap Spanyolország egységéért Barcelonában, követelve a függetlenségi törekvések befejezését. A városi rendőrség szerint 80 ezer, az eseményt meghirdető katalán Civil Társadalom (SCC) nevű szervezet szerint 400 ezren gyűltek össze „az egyetértésért, Katalóniáért”.
2019-10-29: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Szigorú intézkedések a sertéspestis visszaszorítására

Összesen hat, Erdővidékről származó vaddisznótetemben mutatta ki az illetékes szaklaboratórium az afrikai sertéspestis vírusát – közölte kedden a megyei állat-egészségügyi igazgatóság, amely a fertőzés megfékezésére számos intézkedést foganatosított, ezeket a megye erdős területein és a háztáji gazdaságokban egyaránt be kell tartani. Térségünk vaddisznóállományában első ízben fedezték fel a rendkívül fertőző vírust, és az erdővidéki helyzet súlyosságát fokozza, hogy a szomszédos Brassó megyei területeken, Homoródon és Mirkvásáron is pusztít a vaddisznók között.