Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Beszélgetés Varujan Pambucciannal, a romániai örmények vezetőjévelAz örmény nép és a román nemzet tagja

2019. november 9., szombat, Nemzet-nemzetiség

A népirtás halálmenetéből megszabaduló örmény család közvetlen leszármazottja, romániai kisebbségek parlamenti frakcióvezetője, legfőbb szószólója. Varujan Pambucciannal a román informatika hőskoráról és a magyarokkal való közös út lehetőségeiről is beszélgettünk.

– Milyen körülmények között találkozott először népe igencsak hányatott történelmével?
– Mondhatni, mindjárt az első megtanult szavakkal, hiszen hiába születtem Bukarestben, négyéves koromig csak örmény szót hallottam. Az utcabeli fiúk voltak az első román nyelvtanáraim, de a későbbiekben természetesen a szüleimnek is fontos volt, hogy jól beszéljek románul. Örmények voltak, én viszont mindig kétnyelvűnek tartottam magam. Édesanyámat elsősorban a kultúra és a történelem érdekelte, apámat a tudományok és a technológia, ezért aztán meglehetősen széles körű képzést kaptam. Történelemből azonban a nagymamámtól kaptam a legtöbbet, ő folyamatosan az örmény nép történetéről mesélt nekem, már kisfiú koromtól megismerkedhettem az örménységgel kapcsolatos fontos eseményekkel.

– Milyen körülmények között került a családja Bukarestbe?
– A nagyszüleimnek az 1915-ös halálmenetből sikerült megmenekülniük, amikor az örményeket az Eufrátesz felé terelték, hogy ott megsemmisítsék őket, pontosabban azokat, akik nem hullottak el az úton. A család a ma Törökországhoz tartozó Adanából származik, amely hajdanán a Lusignani (örményül Luszinjarí – a szerk.) Keresztény Örmény Királyság fővárosa volt. Damaszkusz közelében sikerült a szökés, nagyapámék egy arab barátja segítségével jutottak fel egy francia hajóra, amely Ciprusig vitte őket. Onnan érkeztek Romániába, amely a legközelebbi, örményeket befogadó ország volt. Azzal a bevándorlási hullámmal hozták létre 1919-ben a Romániai Örmények Egyesületét is, amely azóta megszakítás nélkül működik. Ezek után soha nem voltak kétségeim, hogy én az örmény nép és a román nemzet tagja vagyok.

– Hogyan kezelte magában az örmény népirtásról szóló – a saját családi történelme részének is számító – történeteket?
– Amióta az eszemet tudom, egyetlen érzést tudok tisztán felidézni, illetve táplálni magamban: világosságot kell gyújtanom, ki kell derítenem az igazságot a népirtás ügyében. Bosszúvágyat azonban soha senki ellen nem tápláltam. Elfogadtam a tényt, miszerint előfordulhat, hogy a politikusok uszítására egyszer csak megbolondulnak a népek.

– Az sem zavarja, hogy a törökök soha nem ismerték el a népirtás tényét? Sőt, Románia sem. Ebben a kérdésben soha nem volt nézeteltérése a romániai törökök képviselőivel?
– Régóta jó barátságban vagyok a hazai törökökkel, ők egyébként is a szeldzsuk törökök leszármazottjai, akik a Bizánci Birodalom legyőzését követően kerültek ide, mint rettenthetetlen határvédő katonák. Itthon egyetlen lehetőséget sem hagyunk ki, hogy felhívjuk a figyelmet a népirtás tényére. A parlamentben aláírásgyűjtésbe is kezdtünk egy elítélő határozat elfogadására, de csak a kisebbségi frakció egy része, egy liberális és egy szociáldemokrata kolléga támogatta a kezdeményezésünket. Az RMDSZ-frakcióból senki. Háttérbeszélgetéseken mindenki elismeri a kérésünk jogosságát, de a pártok távol tartják magukat a hivatalos állásfoglalástól. Ez van, de nem adjuk fel.

– Matematikus-informatikusnak tanult, így kezdte a pályáját. Létezik még ez az identitása?
– Persze, tanítok a bukaresti egyetemen. Amúgy ez sem szokványos történet. Már a diplomaszerzést követően szerettem volna az egyetemen maradni, tanítani, illetve doktorálni. De mivel nem voltam párttag, s nem is akartam az lenni, így nem volt esélyem. Nem esett különösebb bántódásom, egyszerűen csak nem engedték megtenni a szükséges lépéseket. Néhány tanárral volt szerencsém, akik a saját óráikból adtak át, hogy taníthassak. Mivel magas tanulmányi átlaggal végeztem az egyetemet, bukaresti kihelyezést csíptem el a Számítástechnikai Kutatóintézetbe. Az informatika is ment, jól programoztam, de eredetileg nem terveztem különösebb jövőt ezen a területen. Tanítottam, párhuzamosan pedig a számítógépek világába is beástam magam. A nyolcvanas évek Romániájában nagyon jelentős dolgokat műveltünk a komputerszakmában. A hard eszközök terén gyakorlatilag minden elképzelhetőt magunk állítottunk elő, de a programírásban is jók voltunk. Abban az időben a megyei számítógépközpontok hálózatban működtek, túlzás nélkül, a világ élvonalához tartoztunk. A jelenség eredeténél a két világháború közötti matematikaoktatás magas színvonalát érdemes keresni.

– Az 1989-es változások nyomán mégis harmadik mesterségbe kezdett: a politizálásba. Mi ragadta magával?
– A változások után az elsők között alapítottuk meg az örmény egyesületet. Ennek tevékenysége igazából sohasem szűnt meg, de csak a nyelvtanításra szorítkozott, miután felszámolták az örmény nyelvű iskolát. A közösségünket viszont ténylegesen a templom körüli egység tartotta fenn. A decemberi események után hamarosan megtartottuk az első közgyűlést, ahol az idősebbek bejelentették, hátrább lépnek, jöjjenek a fiatalok. Akkor választották meg Varujan Vosganiant elnöknek, engem pedig alelnöknek. Az érzésre emlékszem elsősorban, a felszabadult örömre, hogy most már úgy élhetjük meg az örménységünket, ahogy szeretnénk.

– A templom a kommunizmus idején sem forgott veszélyben?
– Igazából nem. Minden idők legnagyobb katolikus örmény vallási vezetője, I. Vasken Romániából származott, presztízse jelentős védelmet nyújtott e tekintetben. A hatalom páncélöklét bársonykesztyűbe bújtatta a mi egyetemes püspökünk. Az egyház javaira viszont folyamatosan pályázott a kommunista hatalom, bürokratikus intézkedésekkel akadályozta a felújításokat, a templom lebontása azonban soha nem merült fel élesen. Nekünk nagyon fontos a templom, nemzeti létünk meghatározó eleme. A népirtás idején is a papok álltak az élen, sokan életüket is feláldozták. A világ első keresztény egyháza vagyunk, a prédikációkban mindig szerepel az örmény népre, önazonosságára való hivatkozás.

– A többi kisebbség vezetőivel együtt akkoriban egyfajta, a kisebbségek védelmét szolgáló mechanizmus kialakítását is kezdeményezték. Közel harminc évvel ezelőtt hogyan festettek az alapelvek?
– Mindenekelőtt a teljes spektrumú, minden szinten létező képviselet megteremtését céloztuk, és ezt nagyjából el is értük. Másik célkitűzésünk az volt, hogy ne kezeljenek bennünket különleges esetként, a kisebbségi képviselők megválasztása a többiekkel együtt, a parlamenti választások keretében történjen, hogy elkerüljük a többség részéről érkező esetleges ellenérzéseket. Ezt is elértük. A harmadik a létezésünket lehetővé tevő költségvetési támogatás elérése volt, hogy fenntarthassuk a székhelyeket, a kiadványokat, tanfolyamokat, egyéb rendezvényeket finanszírozhassunk. A kommunizmus ideje alatt a tiltások, a különlegesség érzése tartott egységben, ezek a tényezők 1989-cel megszűntek. Már a kezdetekkor kijelentettük: minden örményre számítunk hitvallástól függetlenül. Amikor megkerestük a szamosújváriakat, akadtak, akik felhördültek: de hát ezek magyarul beszélnek. És akkor mi van, kérdeztünk vissza, ők egyszerűen más történelmi valóságot éltek meg. A lényeg, hogy örmények. Sőt, azt is támogattuk, hogy helyenként az RMDSZ listáin induljanak a különböző választásokon.

– Mennyire igazolta vissza az idő a kezdeti elképzeléseket, törekvéseket?
– Messze nem vagyunk még az út végén, de nem tartjuk elvesztegetett időnek. Sok vitánk volt az RMDSZ-szel például abban a tekintetben, hogy a kisebbségek a mindenkori hatalomtól teljes anyagi függetlenséggel is rendelkezzenek. Ezt csak abban az esetben tartjuk lehetségesnek, ha az „utalványozó” egy parlamenti felügyelet alatt működő intézmény. Ezt még nem sikerült elérnünk, elsősorban nem a többségi hatalom ellenszegülése, hanem a közöttünk lévő nézetbeli különbségek miatt. Számomra érthetetlen például a magyar nemzeti jelképek körül zajló cirkusz, nálunk mindig kint van az örmény zászló, a címer, soha senki nem kérdezte meg, mit keres ott? Az RMDSZ-szel közös sikerként értékeljük viszont a településneveknek a nemzetiségek nyelvén való hivatalos kihelyezését. Fennséges érzés, ha a településed nevét saját nyelveden látod kiírva, nekem mindig simogatja a lelkemet, amikor elhaladok a Szamosújvár bejáratánál lévő Armenopolis felirat mellett. Nem mérhető, érzelmi kategória ez, aminek a későbbiekben viszont mérhető haszna lehet.

– Milyen viszonyt tartanak fenn az anyaországgal, Örményországgal?
– Mindenekelőtt mi a németekhez hasonlóan – Vaterland – apának tartjuk a hazát, hajremknek becézzük, a fővárost viszont anyavárosként emlegetjük, azt mondjuk neki majraghahlak. Nagyon szoros kapcsolatot ápolunk a világ minden részén élő örményekkel. Segítségre elsősorban nem Örményország részéről számíthatunk, hanem a diasz­pórában élő örményektől. Legtöbben az Egyesült Államokban, Kaliforniában, illetve a keleti parton élnek, Európában meg Franciaországban. Közöttünk már az internet feltalálása előtt kialakult egyfajta kommunikációs hálózat, egymást korábban soha nem látó emberek is testvérként kezelik egymást. A diaszpóra elsősorban az örményországi fiatalokat segíti, lehetővé téve, hogy a világ nagy egyetemein tanuljanak.

– Jogosnak tartja, hogy egy kisebbség magasabb lélekszáma alapvetően meghatározza a prioritásokat, az elvárt jogosítványok listáját?
– Ha arra céloz, hogy a romániai magyarok közel másfél millióan vannak, akkor kénytelen vagyok a figyelmébe ajánlani a romákat, akiknek a képviselőivel egyazon padban ülünk a parlamentben. Ismerve a magyarok történelmét, egyetlen pillanatig sem tagadom a kéréseik jogosságát. Én, a népirtás elől menekülő örmény család leszármazottja viszont csakis hálával gondolhatok a befogadó Romániára és a román népre. Ezen a ponton valóban elválnak a magyarokkal való közös útjaink, még akkor is, ha megértem az önök érzelmeit. Mint ahogy remélem, önök is az enyémet.

 

Varujan Pambuccian
Örmény nemzetiségű román politikus, 1959-ben született Bukarestben. A Bukaresti Egyetem matematika–informatika szakán diplomázott 1984-ben, doktori fokozatát 2000-ben szerezte meg. Ma ugyanannak az egyetemnek a tanára. 1996 óta a romániai örmény kisebbség parlamenti képviselője, a romániai kisebbségek – a magyart leszámítva – parlamenti frakcióvezetője. 2000-től a képviselőház információ- és kommunikációtechnológiai bizottságának vezetője. Nős, két gyermek apja, egy unoka nagyapja.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint jó hatása lesz-e az edzőváltásnak a Sepsi OSK-nál?









eredmények
szavazatok száma 543
szavazógép
2019-11-09: Színház az egész világ - Nagy B. Sándor:

Változatlan változatok (Bemutató az M Studióban)

Első számú változatok – hirdeti a cím, mintha műhelygyakorlatokat mutat­na be a sepsiszentgyörgyi M Studio társulata, és nem állunk messze a valóságtól, ha így gondoljuk. Mert elkezdődik az előadás, aztán újra és újra elkezdődik, és egyszer csak rádöbbenünk, hogy itt bizony végig csak előrejönnek-visszamennek a szereplők, mintha szeretnének valamit előadni, de mégsem lenne elég bátorságuk hozzá. A Variations No. 1 rendezője Ermira Goro, akinek neve a londoni DV8 Physical Theatre előadójaként vált ismerőssé számunkra, de aki mostani előadásával in­kább zavarba hoz, mint lenyűgöz bennünket.
2019-11-09: Riport - :

Bánja-e a székely? 4/2.

Homoródalmás: gondos atyafiak unokái
Tervem, hogy körbejárjam a történelmi Udvarhelyszék településeit, amelyek jórészt a mai Hargita megye délnyugati részén helyezkednek el, illetve részben átnyúlnak Háromszék/Kovászna, Maros és Brassó megyébe is. Riportsorozatom egyik célja, hogy bemutassam Székelyföld különálló tájegységeit, áthajolva szomszédos közigazgatási területekhez tartozó kerítéseken, körülnézve ugyancsak székely településeken. Jelen esetben Udvarhelyszék irányából Erdővidék felé közelítve vesszük szemügyre a falvak mai gazdasági és társadalmi helyzetét, a rejtett és megmutatkozó potenciált, a pillanatnyilag zajló folyamatokat és a közeljövőre vonatkozó terveket. Minden egyes települést megvizsgálok az egyházközségek, a helyi vállalkozások szintjén, illetve a civil berkekben zajló közösségépítő munka szemszögéből is, külön figyelve arra, hogy rávilágítsak a szellemi és az épített örökségre.