Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Moyses Márton élete és tűzhalálaHegedűs Imre János regénye: Az ötödik kerék 12.

2019. november 9., szombat, Irodalom

VI. Hazátlanok a hazában
A baróti líceum bentlakásában gyakran vitáztak villanyoltás után arról a fiúk, hol is van az ő hazájuk, melyik földet, melyik országot vállalják magukénak. Az nyilvánvaló volt, hogy Erdővidék a drága szülőföld. De hol a haza? Melyik ország az ő hazájuk? Romániában élünk, mondták, de ez a mostohaanyánk, Magyarország elérhetetlen föld, se kint, se bent nem vagyunk.

  • Péter Alpár rajza
    Péter Alpár rajza

Csak itt, az internátusban folyhatott diskurzus ilyen kényes, tiltott témáról, mert a háló mindig mindenhol izzó, gomolygó kazán, hánykolódik itt a lélek, lerázza a bilincseket.
Ezt őrölte magában a két diák, emiatt nem tudtak fölszabadultan örülni a hatalmas sikernek. Kijátszották a román granicsárokat, a magyar határőrök sem csípték el őket, itt vannak Magyarországon, gyalogolnak az országúton, ahol ilyen korán, hajnalban még senki nem jár.
Otthon tanulmányozták a térképet, onnan tudták, hogy Nyírábrány az első település, amit magyar földön elérnek, de az még nagyon veszélyes számukra, itt bizonyára határőr egység állomásozik, s ha beléjük futnak, elvesztek.
– Tudod, mi hozhatja ránk a legnagyobb veszélyt, ha valahol megmotoznak? – mondta Csa-Besz. – A román személyi igazolvány. A buletin. S én elhoztam a keresztlevelem. Úgy tudom, te is. Legjobb lenne elásni, s ha szükségünk lesz reájuk, eljövünk ide, Nyírábrány határába, s kikaparjuk.
– Igazad van – válaszolta Bi-Be. – Az én csíki bicskám éle elég erős, feltöri a fagyott földet.
Gyér akácerdő mellett haladtak el, abban megkeresték a legvastagabb fát, s Béni ásni kezdett. Nem kellett mélyre hatolni, a két buletint és a keresztleveleket nájlon zacskókba csavarták, elföldelték. Néhány ágat törtek le, azt rádobálták a helyre ismertetőjelnek.
– Eltemettük Romániát – szólt Csaba. – Nem fogom visszasírni, ha sikerül végleg megszabadulni a Balkántól.
Mentek árkon-bokron keresztül, gondozott és elhanyagolt parcellákon vágtak át, kikerülték a kisvárost, és a Debrecenbe vezető út szélén integetni kezdtek. Megszokták, hogy otthon autóstoppal olcsón vagy ingyen lehet utazni.
Nem ment könnyen, legalább fél órát gyalogoltak, amíg végül lassított egy öreg bárka, fiatal házaspár ült benne, megálltak, a férfi letekerte az ablakot, kihajolt, és kérdezte:
– Hová igyekeztek, fiúk? Veszélyes az országutakon csatangolni, lelőhetnek az oroszok. Nem hallgattok híreket? Másszatok be gyorsan!
A két fiú befészkelődött a hátsó ülésre. A hír fejbe kólintotta őket, de nem értették, miféle oroszok lövöldözhetnének itt, a Debrecenbe vezető úton. Csa-Besz volt bátrabb és beszédesebb, ő kérdezte meg:
– Tessék mondani, hogy kerültek ide az oroszok?
– Hát ti valóban zöldfülű fickók vagytok – mondta a férfi. – Honnan jöttök? Kik vagytok? Az egész világ tudja, hogy a szovjet csapatok bejöttek, s leverték a forradalmat. Illetve az ellenforradalmat, ahogy azt mondani kell. Nehogy ti is eltévesszétek: el-len-for-ra-dal-mat. Értitek?
– Ne bántsd őket, Peti, fáradtak ezek a fiúk – vette védelmébe őket a feleség. Nem látod? Csupa sár a ruhájuk, az arcuk és a kezük tele karcolással. Remélem, nem vagytok fiatal bűnözők, gyermekeim?
– Nem vagyunk bűnözők. Középiskolás diákok vagyunk.
– Hol, melyik gimnáziumba jártok? S miért nem vagytok ott? Úgy tudom, vége a kényszervakációnak, megkezdődött a tanítás.
Ezt ugyancsak a feleség mondta, aki finom női ösztönével megérezte, hogy valamilyen tragikus mélységből bukkant föl az országúton ez a két jó arcú gyerek. A bűnözők arca nem ilyen.
Csa-Besz közel hajolt Bi-Be füléhez, és halkan suttogta:
– Mi lenne, ha elmondanánk ezeknek mindent? Nem látszanak gonosz embereknek, s azt hiszem, nem is elvtársak. Ha igaz a hír, hogy leverték a forradalmat, akkor nekünk vége. Villám sincs itt, aki ilyen nehéz helyzetben föltalálja magát, nélküle kell dönteni.
– Mit sugdolóztok?  – dörrent rájuk a férfi. – Mi ritkán veszünk fel utasokat, titeket megsajnáltunk, azért álltam meg, remélem, nem forraltok magatokban valamilyen hitványságot? Vigyázzatok, mert itt van az ajtó mellett a kurbli, szétverem a fejeteket, ha megtámadtok. S még be sem zárnának, mert azt mondanám, ellenforradalmár huligánokat csaptam agyon. Azokért nem kár.
Vér öntötte el a két fiú agyát, szemük elhomályosult, idegmaró csend töltötte meg az öreg járgányt, aztán egy-két perc múlva csökkent a nyomás, lefutott a vér, elsápadtak, nehezen jutott el az a gondolat az agyig, amit most, itt megtudtak, amire ők rátették az életüket, amire a köpeci Hármasútnál, térdre rogyva fölesküdtek. Sárban a szent forradalom, durva katonacsizmák, dübörgő gépszörnyek tapossák, elesett hősök vére loccsan fel a szürke égre.
Csa-Besz, a finom, érzékeny lélek sírni kezdett, szaggatott zokogás, csuklás és hányinger tört rá, kezét a szájára szorította, nehogy összerondítsa az autót.
Bi-Be szólalt meg, a nyakas csíki góbé, hétpróbás gyermekkora kalapálta keményre:
– Nem vagyunk mi sem tolvajok, sem útonállók, sem bűnözők, tisztelt uram. Erdővidékről, a baróti líceumból jövünk, megesküdtünk, hogy utolsó leheletünkig harcolunk a szabadságért. Négyen indultunk el két különböző útvonalon, reméljük, társaink is átjutottak. Mi tudjuk igazán, mi a rabság, a mi nyakunkra rakták a legnagyobb jármot. Éjszaka szöktünk át a határon, nem ülhettünk vonatra, mert nincs forintunk, s jegy nélkül biztos a lebukás. Ezért próbálkoztunk autóstoppal. Áldja meg az Isten magukat, hogy fölvettek.
Most a házaspár fejébe tódult úgy a vér, ahogy az előbb a fiúkéba, a férfi lefékezett, félrehúzott egy parkolóba, két karját s a fejét ráhajtotta a volánra, és hallgatta azt a dübörgést, ami majdnem szétvetette a mellkasát. Zsigereiből tört fel az iszonyat:
– Úristen! Ezek forradalmárok! Krisztusom, te, aki a földön jártál, tűröd ezt? Fehérlelkű, erdélyi gyermekek, gyémánt öntudattal, a lélek tűzparancsára indultak el azon az úton, amelyen te is jártál, amelyik a biztos halálba vezet. Önként fölhágtak az autodaféra, ilyent csak őrült szentek, megszállott fantaszták cselekedtek a középkorban.
S akkor, mintha hallotta volna férje néma monológ­ját, a feleség sírása csapott magasba, szaggatottan, ő nem fojtotta vissza, zsebkendőt szorított az arcára, vállai előrecsuklottak, egész testét rázta a zokogás, valamilyen átkozódás is kiszűrődött összeszorított fogai közül, de azt hallani nem lehetett, széttörte a szavakat a fájdalom.
Bíró Benjamin és Józsa Csaba megrettenve húzódott közelebb egymáshoz a hátsó ülésen, nem számítottak ilyen hatásra, a gyermekek mindig megijednek, ha a felnőttek sírnak, bűntudatot éreztek, lám, mekkora bajt zúdítottak ennek a kedves házaspárnak a nyakába.
A világ drámája játszódott le az útszélen megállt ócska járműben. Fájdalom, kín, ősárvaság rázta, tépte a két felnőttet és a két gyermeket. Mindaz, amit rikácsoltak a rádiók, amit vezércikkekben megírtak az újságok, mindaz, amit a kormányok és a nemzetközi sóhivatalok pulpitusairól elharsogtak a demagógia mesterszónokai, egy régi, rozsdás járgányban, egy guruló, ócska vasszekrényben, a világháború után hátrahagyott roncsban, amit jó eszű, ügyes kezű magyar mesterek keltettek életre, lejátszódott a nagyvilág véres drámája, lelkükbe nyilallt, tudatukban megvilágosodott a szurokfekete gondolat: nincs új a nap alatt, nincs változás, nincs derengés az alagút végén, ráhág, rátipor a talmi erő a gyengére, a toportyán megvádolja a bárányt a patak vizében, rácsattan a csikasz fogsora a nyakára, és ez így lesz a világ végezetéig.
A férj szólalt meg, mély, basszus hangja rekedtes volt, mint az alkoholistáké:
– Ide hallgassatok, fiúk! Nem dicsérhetünk meg titeket azért, amit csináltatok, el tudom képzelni, mekkora gyászba borítottátok otthon a szülőket, s micsoda fölfordulás lehet az iskolátokban. A vakmerőség nem azonos a bátorsággal, ti fejest ugrottatok egy olyan örvénylő folyóba, aminek nincs alja, nincs feneke. Most már tudjátok, hiábavaló volt az őrült vállalkozás, a szovjet tankok széttaposták nemzetünk legszebb álmát. Káprázat volt az egész, vége. De mi lesz veletek? Visszaszökni lehetetlen, hatalmas hadsereg védi most már mindkét oldalról az országhatárt, s ha elcsípnek, tiltott határátlépésért sokévi börtön jár. Egyelőre statáriális bíróságok ítélkeznek az ilyen ügyekben. Itt kell kitaláljunk valamit, hogy ne kerüljetek rendőrkézre, hogy tanulhassatok, hisz még gyermekek vagytok.
Az én nevem Szalay Árpád, a feleségem Abigél néni. No, szépen mutatkozzatok be, azt sem tudjuk, hogy hívnak titeket.
– Bíró Benjamin vagyok.
– Én Józsa Árpád Csaba.
Az utastérbe visszaköltözött a csend. Tanácstalanul meredt mindenki maga elé. Mihez kezdjenek most? Végzetes útra indulnak, ha most felbúg a motor.
A férfi szedte össze magát:
– Úgy érzem, nem véletlen a találkozásunk. Nevezhetik őrületnek a materialisták, de a mi református hitünk szerint ez predesztináció. Nekünk ugyanis nincs gyermekünk, talán emiatt vezérelt titeket az utunkba az Úristen. Mindent meg fogunk tenni értetek, ha más mód nem lesz rá, s ha az védelmet jelent Magyarországon, megpróbálunk örökbe fogadni, megpróbálunk a nevünk után íratni, hátha sikerül. Természetesen csak formálisan, mert ti bizonyára nagyon szeretitek édes szüleiteket, nem akarunk tőlük elrabolni. S ha már felnőttek lesztek, nincs sok hátra addig, dönteni fogtok. A magyar állampolgárság védelmet fog nyújtani, s addig bizonyos esetek el is avulnak. Hamis iratok kellenének egy árvaházból, az állami gondozottak nyilvántartása eléggé zavaros, amíg nyitva volt Nyugat felé a határ, sokan megszöktek, s talán valamilyen névcserével, hamis személyivel be tudunk cserkészni titeket a családunkba. Azt fogjuk mondani mindenkinek, hogy örökbe fogadtunk.
Egyházi szertartáshoz hasonlított ez a beszélgetés. Az asszony sírása elcsendesedett, a férfias, komoly szó és a terv megerősítette a lelkét.
Szalay Árpád begyújtotta a motort, gázt adott, s megindultak Bi-Be és Csa-Besz életének új színtere felé.
A város szélén sorompó zárta el az utat, orosz és magyar felirat hirdette: Igazoltatás. Szalay Péter kinyújtotta az ablakon a két személyit, hátramutatott a fiúkra, s mondta:
– Násá dvá málcsiká.
Évekig nyúzták oroszból az iskolában, ennyit tudott dadogni Tolsztoj nyelvén. Intett az őr, hogy mehetnek, fiatal házaspár két gyermekével nem tűnt veszélyforrásnak. Át kellett haladniuk a főtéren, felvillant a debreceni kéttornyú Nagytemplom, képeslapról ismerték azt a fiúk.

(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Mit gondol az új kormányról?







eredmények
szavazatok száma 15
szavazógép
2019-11-09: Riport - :

Bánja-e a székely? 4/2.

Homoródalmás: gondos atyafiak unokái
Tervem, hogy körbejárjam a történelmi Udvarhelyszék településeit, amelyek jórészt a mai Hargita megye délnyugati részén helyezkednek el, illetve részben átnyúlnak Háromszék/Kovászna, Maros és Brassó megyébe is. Riportsorozatom egyik célja, hogy bemutassam Székelyföld különálló tájegységeit, áthajolva szomszédos közigazgatási területekhez tartozó kerítéseken, körülnézve ugyancsak székely településeken. Jelen esetben Udvarhelyszék irányából Erdővidék felé közelítve vesszük szemügyre a falvak mai gazdasági és társadalmi helyzetét, a rejtett és megmutatkozó potenciált, a pillanatnyilag zajló folyamatokat és a közeljövőre vonatkozó terveket. Minden egyes települést megvizsgálok az egyházközségek, a helyi vállalkozások szintjén, illetve a civil berkekben zajló közösségépítő munka szemszögéből is, külön figyelve arra, hogy rávilágítsak a szellemi és az épített örökségre.
2019-11-09: Magazin - :

Egy különleges társaság (A Közép-Európa Táncszínház előadása a Flow3 fesztiválon)

Progresszív. Stílusos. Kortárs. Így lehetne összefoglalni a Közép-Európa Táncszínház (KET), Magyarország egyik leginnovatívabb tánctársulatának stílusát. Egyedülálló repertoárjuk darabjai aktualitásra és reflektivitásra törekszenek. A mindennapokban felmerülő problémák felvetéséhez és az azokra adott válaszok megfogalmazásához a kortárs tánc változatos nyelvét választották. A KET, ahogy ezt nevében is hirdeti, vállalja egy adott földrajzi régióhoz való kötődést – a Kárpát-medence és régiója nemcsak a működésének fő területét, hanem az egyedi mozgásvilágot, témaválasztást is meghatározza.