Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Beszélgetés Mariana Drăgannal, a Székely Mikó Kollégium nyugalmazott tanárnőjévelÖrök mikós, akinek csak a tökéletesség elfogadható

2019. november 23., szombat, Riport

Számtalan generáció románnyelv-tudása dicséri szakértelmét, elhivatottságát. Mariana Drăgan, a Székely Mikó Kollégium egykori tanára szerint az oktatási rendszer hiányosságai miatt van gond a mai fiatalok romántudásával – még a román gyermekek sem értik teljes mértékben Creangă vagy Sadoveanu nyelvezetét.

– Találkahelyként az iskolát nevezte meg. Amikor rákérdeztem, melyiket, azt válaszolta: természetesen a Mikót, számomra az az iskola…
– Ez az iskola jelentette az ifjúságomat, mondhatni az életemet. Huszonhárom évesként érkeztem Sepsiszentgyörgyre, és egy kétéves, a Tanügyiek Házánál eltöltött időszakot leszámítva a teljes pályámat itt töltöttem, miután 1974-ben versenyvizsga révén katedrához jutottam a Mikóban. Nagyon jó útravalóval érkeztem a bukaresti egyetem filológiai karáról, a román irodalom olyan nagyjai tanítottak, mint George Călinescu, Nicolae Manolescu, Eugen Simion, Sorin Stati, a két évvel korábban végzett férjem még Tudor Vianuval is találkozhatott. Európa egyik legjobb egyeteme volt akkoriban.

– Hogyan került Sepsiszentgyörgyre?
– A férjem után jöttem, aki az 1968-as megyésítés után létrehozott helyi román laphoz, a Cuvântul Nouhoz került. Eredetileg a brassói Drum Nouhoz kapott kihelyezést az egyetemről, de nem értettek szót a szerkesztőségben. No meg Szentgyörgyön lakást is ígértek, és egy fiatal párnak mi lehet fontosabb, mint hogy végre a sajátjában lakhasson.

– Brassói származásúként vélhetően hallott már korábban is magyar szót…
– Hát persze, a környékünkön, a városközpontban magyarok, szászok és zsidók is éltek. A konyhanyelvet mindenképpen ismertem, de hát az igazi brassóiak ilyenek voltak, értették és beszélték a másik nyelvét. A „továbbtanulásomat” elsősorban Szakács László, a Tanügyiek Házának az igazgatója segítette, akivel olyan egyezségünk volt, hogy én magyarul beszélek hozzá, ő meg románul válaszol nekem. Gyengén beszéltem magyarul, de mindent értettem.

– Milyen világgal találkozott a városban a hetvenes évek elején?
– Nekem az iskola jelentette a világot, csodálatos közösséget találtam a Mikóban. Albert Ernő remek igazgató volt, családi hangulatba csöppentem, ahonnan aztán soha nem is akartam elmenni. Jobban éreztem magam a mikós tanáriban, mint bárhol máshol korábban. S hogy ritkán szólaltam meg magyarul, annak kizárólag az volt a magyarázata, hogy zavart a hibás beszédem. Egy igazi bölcsész számára ebben a tekintetben csak a tökéletesség elfogadható.

– Abban az időben milyen elvárásoknak kellett eleget tennie egy román nyelv és irodalom tanárnak?
– Fogalmam sincs, mivel teljes szabadságot élveztem, nekem senki nem akart megszabni semmit. Soha nem használtam például tankönyvet, azok már az én diákéveimben is kritikán aluliak voltak, és azok is maradtak. Olyan szinten nem volt rajtam nyomás vagy számonkérés, hogy fel sem tudom idézni, kik voltak azokban az időkben a szaktanfelügyelők. Albert Ernő vezetői nagysága abban is rejlett, hogy soha nem szólt bele a munkámba, viszont szükség esetén mindig tartotta a hátát.

– Mindjárt az elején tisztában volt vele, hogy másképp kell románt tanítani a magyar anyanyelvű gyermekeknek?
– Semmiféle gondom nem volt ezzel, mindenekelőtt mivel a gyermekek jól tudtak románul. Legalábbis sokkal jobban, mint a maiak többsége. A román vagy vegyes tagozaton járók még előnyösebb helyzetben voltak ebben a tekintetben. A módszerekben sem kellett más eszközökhöz folyamodnom. Amúgy azért tartom ma is nagy hibának az iskolák tagozatok alapján való szétválasztását, mert így a román gyermekek nem tanulnak meg magyarul – ami nagy hiba –, de a magyarok is jóval nehezebben románul, mivel gyakorlatilag nem találkoznak egymással. Mert egy nyelvet nem az irodalomórán tanulunk meg, hanem beszélve.

– Az ön tanítási módszerein hogyan változtattak az idők, a halmozódó tapasztalat?
– Semmiféleképpen. Talán szerénytelennek hangzik, de mindig hivatásként kezeltem a tanítást, és ösztönösen fejlett pedagógiai érzékkel rendelkeztem. Nyilván mindig alkalmazkodtam az osztály átlagtudásához, hiszen másképpen kell tanítani egy jó és másképp egy átlagos képességű közösségben. A mércét azonban soha nem engedtem bizonyos szint alá, egyrészt a tanulók iránti tiszteletből – hiszen egy gyengébb osztályban is akadnak jó képességű gyermekek –, másrészt belső igényességből. Csak a pályám vége felé vezettem be egy újítást: amikor már nagyon untuk az irodalmat, román feliratos filmeket néztünk. Nem bármit, hanem különböző művészeti ágakat feldolgozó filmeket. Például Picassóról, s ha már róla beszéltünk, a következő órára esszét kellett írni Picassóról. Sajnálom, hogy már évekkel korábban nem jutott eszembe ez a megoldás.

– Álláspontján, módszerein az sem módosított, hogy 1989-et követően egészen más világ kezdődött – a romántanítás tekintetében is?
– Nem, és tudja miért? A gyermekek iránti szeretetből és tiszteletből, amibe igyekeztem humort, finom iróniát is belevinni, ahol arra befogadó közeget találtam. Azzal viszont meglehetősen hamar szembesülnöm kellett, hogy egyre szűkebb román szókinccsel érkeznek a Mikóba a gyermekek. És ez elsősorban az oktatási program hibája, mivel egyszerűen alkalmatlan a mai világ gyermekei igényeinek kielégítésére. Tizenöt-húsz éve már nem az információra kellene helyezni a hangsúlyt, hanem a kreativitásra. A román osztályokban talán még elmegy, hiszen az ottani gyermekek értenek románul, megértik a tanárt, a tananyag üzenetét, hiszen román az anyanyelvük. A magyar diákoknak azonban, akik nem román nyelven gondolkodnak, kevés román beszédet hallanak, valami egészen más kell. A román gyermekeket sem érdekli a tananyag, hogyan érdekelné akkor a magyarokat? Bár ha őszinték akarunk lenni, a román gyermekek sem értik teljes mértékben Creangă vagy Sadoveanu nyelvezetét.

– Mi van akkor Caragialéval?
– Ő más, ő zseni, annyira csiszolt, szubtilis a humora, hogy a felnőttek számára sem könnyű őt érteni és értelmezni. Ha olvasod, a századik alkalommal is új, korábban rejtett árnyalatokat fedezel fel nála. Jó néhány Caragiale-fordulat ezért is költözött át az általános beszédbe.

– Mihez kezdett egy szűk szókinccsel érkező magyar gyermekkel?
– Olvasásra kényszerítettem őket. Bármit olvassanak, csak irodalmat ne! Ha a lovaglás a szenvedélyük, akkor azt, az a fontos, hogy szívesen olvassák. A reggeli fogmosás közben pedig menjen a tévé vagy a rádió, kötelező módon szóljon a román beszéd. Bár mindenki az anyanyelvén fogadja be és értelmezi a hallottakat, az agynak mindig van gondja arra, hogy a megfelelő helyre rakja az információkat, ily módon akarva-akaratlan gazdagodik a szókincs. Persze be is kellett számolni az olvasmányokról, a hallottakról. Sokkal nehezebb dolgunk van a beszéddel, mert mifelénk nem nagyon van kivel románul társalogni. A szövegértés, a szókincs tekintetében mérhető a fejlődés, a gond a használattal van, mivel kevés a beszélgetési lehetőség.

– Egyetért azzal az állásponttal, hogy a román nyelvet is idegen nyelvként kellene oktatni, mint az angolt vagy németet?
– Teljes mértékben, nem zárva ki, persze az irodalmat. Azzal a kiegészítéssel, hogy nyelvtant is életszerűen, a beszélt nyelvben használatos elemek előtérbe helyezésével kellene tanítani. És máris visszakanyarodtunk a tanügyi rendszer megváltoztatásának szükségességéhez. Nem hiszem, hogy annak eddigi elmaradásában valamiféle tudatosság, rosszindulat rejtőzne, egyszerű tudatlanságra vezetném vissza az egészet. De ha belegondolunk, hány tanügyminiszterünk volt az elmúlt közel harminc év során, aligha történhetett volna nagyon másként.

– Kérdezte meg bárki is önt, aki több mint három évtizeden át magyar gyermekeket próbált románra tanítani: tanárnő, kérem, mit javasol, hogyan csináljuk?
– Ugyan… Ki? Vagy kinek mondhattam volna? Harminckét oktatási miniszterünk volt 1989 decembere óta. Ez a piramisszerű oktatási felépítmény úgy rossz, ahogy van. Békén kellene hagyni a tanárokat, hogy végezzék a dolgukat – persze azzal a feltétellel, hogy a tanárok hivatásként kezeljék a munkájukat. Három mesterségben tartom elengedhetetlennek a hivatásérzetet: az orvos, a pap és a tanár esetében. Ha ezekben az ágazatokban nem hivatásként közelítesz a munkádhoz, az kész tragédia, és jobb, ha azonnal elhagyod a pályát. Még mielőtt jóvátehetetlen károkat okoznál.

– Milyennek látja a mai szentgyörgyi román társadalmat?
– Miért, létezik olyan? Nem sok kapcsolatom van vele. Az az igazság, hogy egyfajta burokban élek: nagyon jó családban, jó barátok, remek könyvek között, kitűnő zene szól otthon. Szentgyörgy művelődési élete ugyanakkor lenyűgöz, egyszerűen csodálatos, mennyi minden történik a környezetünkben, sok nagyváros irigyelhetne érte. Számomra ez jelenti a társadalmat. Ha volt is arra kísérlet, hogy bevonjanak a közéletbe, nagyon kevés, mert mindenki tudja rólam, hogy nem érdekelnek ezek az attrakciók, ezért aztán többnyire békén is hagytak. Amúgy is a tanítás az egyetlen dolog, amihez értek.

– Valóban egyetlen tanítványa sem „bukott el” a román nyelv és irodalom érettségin?
–  Tényleg így van, de nem akarok álszent lenni: a Mikó mindig a legmagasabb színvonalat képviselte, s én ebben az iskolában is többnyire a legjobb osztályokat kaptam. Amit igazából soha nem tudtam eldönteni: a jó osztályokkal nehezebb dolgozni, vagy a szerényebb képességűekkel? De most már hajlok arra, hogy a jobbakkal, mivel részükről magasabbak voltak az elvárások. És én akkor éreztem igazán jól magam.

 

Mariana Drăgan
Brassóban született, szülővárosában, a Ioan Meșota Líceumban érettségizett, 1971-ben diplomázott a Bukaresti Egyetem filológia szakán. 1973-tól 2006-os nyugdíjazásáig a Székely Mikó Kollégium román nyelv és irodalom tanára volt. Több szakdolgozat szerzője, egy érettségi vizsgára szánt tesztkötet, valamint a XI. osztályos tankönyv társszerzője. Díjak, kitüntetések: az Országos Érdemrend lovagkeresztje, Ezüstgyopár-díj, érdemoklevelek az Oktatási Minisztérium és a közösség részéről. Férjezett, egy felnőttkorú fiú anyja.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint jó hatása lesz-e az edzőváltásnak a Sepsi OSK-nál?









eredmények
szavazatok száma 738
szavazógép
2019-11-23: Kiscimbora - :

Versek

2019-11-23: Belföld - :

Külföldön már szavaznak (Elnökválasztás)

Megnyitották a román külképviseletek által berendezett külföldi szavazóköröket tegnap, ezzel megkezdődött a romániai elnökválasztás második fordulója.