Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Gitárral és tollal

2019. november 23., szombat, Közélet

Gyermek- és iskoláskorából származó, a hetvenes, nyolcvanas évek hangulatát idéző történeteit írta meg és foglalta kötetbe a csíkszeredai Nagy Lóránt. A nyakleves antológiája című könyvét csütörtök este mutatták be a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

A könyvbemutatóra érkezőket a gitározó Nagy Lóránt fogadta, a szerző ugyanis zenész, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola klasszikusgitár-tanára. Szonda Szabolcs könyvtárigazgató szólt az első kötetes szerzőről, „keserédes élményeire” épülő kötetét novellafüzérként, történetsorozatként vagy akár lazább regényként említve. A szerző beszélgetőtársa, Nagy Péter – nem rokonok, csak barátok – a kötetet meghatározó nyolcvanas évek kapcsán megjegyezte, ő maga 1985-ben, míg Lóránt egy évvel később érettségizett, mindketten könyvszerető családban nőttek fel. Nagy Lóránt „véletlenszerűen” kezdett el írni egy, a közösségi odalán megosztott gyermekkori történet sikerét követően. Később aztán észrevette, mindenik történetben elcsattan néhány nyakleves, „gyermekkorában a nevelés elmaradhatatlan eszköze volt a fenyítés, de a forradalom után átestünk a ló túlsó oldalára”, innen a könyv címe is. Huszonhat írása „kortörténet”, az első osztálytól a tizenkettedikig tartó időszakát öleli fel, valós alapokkal és szereplőkkel, ám írásainak „révedezéssel, álmodozással, fikcióval” meseszerű jelleget adott. Egész életét végigkísérte a sport – most is intenzíven kerékpározik –, diákként egyik nap négy órát olvasott, a következő napon pedig négy órát focizott. Sportosztályban végzett, a forradalom idején hivatásos futballista volt, ám 23 éves korára a csapat felbomlott, elkezdett gitározni tanulni, majd 28 évesen a kolozsvári zeneakadémiára felvételizett. Mint mondta, „nagyon jó trióval” zenéltek, ám úgy érezte, valami hiányzik, ezért írogatni kezdte történeteit, s jövőre már második kötetét készül kiadni. Bármivel foglalkozott, próbálta mindig a legjobb tudása szerint művelni, az írásról pedig azt mondta, nem kíván sok könyvet magának, nem kötelezi semmi, csak akkor ír, ha kedve is lesz hozzá.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint jó hatása lesz-e az edzőváltásnak a Sepsi OSK-nál?









eredmények
szavazatok száma 780
szavazógép
2019-11-23: Máról holnapra - Mózes László:

Fatolvajlás magas fokon

Miután a környezetvédelmi miniszter, Costel Alexe alaposabban belenézett hivatalbéli fiókjába, rejtegetett adatokra bukkant. Felfedezte, hogy Romániában évente jóval több fát vágnak ki, mint amennyiről eddig beszéltek. Tegnapi sajtótájékoztatóján a tárcavezető elmondta, hogy a Kárpátok bérceiről egy esztendő folyamán 38,6 millió köbméternyi fát döntöttek le, s hogy e milliók még súlyosabbak legyenek, azt is hozzáfűzte, ez a mennyiség húszmillió köbméterrel több, mint amennyiről eddig beszéltek! Azt is megjegyezte, hogy a szociáldemokrata kormányzás alatt több mint 60 millió köbméternyi fát törvénytelenül vágtak ki.
2019-11-23: Közélet - Mózes László:

A Kaukázus árnyékában

A Kaukázus-hegységben, illetve annak környékén tett augusztusi kirándulásáról mesélt Barthalis Szabolcs kedd este a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában. A rendezvénnyel a háromszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület elkezdte a téli időszakra jellemző előadássorozatát, amelyen az idei túrákat mutatják be.