Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Sajtóközlemény, 2019. november 26.EGYRE TÖBB KULTURÁLIS TURISZTIKAI LÁTNIVALÓT ÚJITANAK FEL A KÖZPONTI RÉGIÓBAN A 2014–2020-as REGIO PROGRAM RÉSZEKÉNT

2019. november 26., kedd, Gazdaság

A Központi Régió történelmi kulturális öröksége ebben az időszakban 32 felújított műemlékkel gazdagodik, amely a REGIO 2014–2020-as program által valósul meg a helyreállítási és modernizációs munkákhoz, valamint a digitalizáláshoz és az online környezetben való promócióhoz szükséges pénzügyi források sikeres lehívásának eredményeként. A gyulafehérvári Fejedelmek Palotája, a fogarasi vár, a Székely Nemzeti Múzeum, a Jézus Szíve Kápolna Székelyudvarhelyen, a marosvásárhelyi Kultúrpalota és számos evangélikus templom, köztük a Nagyszeben központjában található evangélikus katedrális csak néhány nagy történelmi és szellemi múlttal bíró helyek közül, amelyeket visszaadhatunk az állampolgároknak, helyieknek és turistáknak, hogy élvezhessék videkünk hagyományos kultúráját.

„Az eddig aláírt szerződések által nyújtott, több mint 56 millió euró összegű támogatás a helyi közigazgatásnak vagy a civil társadalomnak nyújt lendületet műemlékek helyreállításához és rehabilitációjához kapcsolódó nagyon fontos munkák elvégzéséhez, amelyek jótékony hatással lesznek a Központi Régió turizmusára. A felújítási és helyreállítási munkákon túlmenően minden projekt tartalmaz marketingtevékenységeket, kulturális programok, események szervezését e helyek látogatottságának és vonzerejének növelése érdekében, így kiegészítvén a 2007–2013 közötti időszakban megkezdett munkát a helyi és regionális kulturális örökség megőrzésére és gyarapítására. Ez a 32 tovább gazdagítja a 2008–2015 közötti időszakban már felújított és a nemzeti és nemzetközi körforgásba visszacsatolt 25 műemléket tartalmazó listát, csatlakozik a már felújított várakhoz, evangélikus templomokhoz, katedrálisokhoz és múzeumokhoz; amelyek a Központi Régiót egyedivé teszik Európában” – mondta Simion Crețu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADR Centru) vezérigazgatója.

A 2014–2020 közötti Regionális Operatív Program keretében az 5. prioritási tengely – a kulturális örökség megőrzésére, védelmére és fenntartható felhasználására – az 5.1. altengely – amely támogatja a természeti és kulturális, helyi és regionális örökség előmozdítását és fejlesztését célzó projekteket, vissza nem térítendő források állnak rendelkezésre a helyi és központi közigazgatási intézmények, az egyházi szervezetek, a nem kormányzati szervezetek és ezen szervezetek közötti partnerségek számára, az UNESCO-örökség, a nemzeti kulturális örökség (városi vagy vidéki térségekben), valamint városok helyi kulturális örökség védelmére és fenntartható felhasználására.

Románia kulturális öröksége – történelmi épületek, templomok, műemlékek, tárgyak és ruházati cikkek, amelyek a múlt szemléltetésére szolgálnak, műalkotások, régi könyvek, autók, történelmi városok, régészeti lelőhelyek – olyan értéket képvisel, amely fontos nemcsak nekünk, embereknek és az országnak, hanem az európai kultúra számára is.

A várak, a történelmi városok központjai és a templomok helyreállítását célzó különféle projektek, a szokások és hagyományok tiszteletben tartására szolgáló különféle rendezvények, a régi könyv népszerűsítése, a Romániában európai alapokból megvalósított események és projektek a legjobb példák a mi örökségünkre, Európa örökségére.

A történelem és a múlt fontos, és azokat meg kell őrizni, sértetlenül kell átadni a következő nemzedékeknek, ugyanúgy, mint a szülők örökségét, a nagyszülők szeretetét, tanításait és történeteit is tovább kell vinni.

Kulturális örökségünk fontos szerepet játszik Európa jövőjének felépítésében, és minden polgár lehet szóvivője és előmozdítója a szülőktől és a nagyszülőktől kapott hiteles értékeknek. A kastélyok, kúriák és történelmi terek óriási potenciállal rendelkeznek, hogy katalizátoraivá váljanak az innováció és a minőségi turizmus területén, de ez önmagától nem valósul meg.

Minden műemlékbe fektetett euróból további három euró származhat. Általában a felújításon kívüli beruházásokat a tulajdonosok végzik, de előnyeit mindannyian élvezzük. A kulturális örökséget eddig kevésbé integrálták más ágazatok politikáiban: idegenforgalom, közlekedés, gazdaság, ipar és így tovább. Mostantól kezdve, mivel az európai alapok támogatják a kulturális örökség fejlesztését, megkezdődhet a fenntartható, hosszú távú, felelősségteljes megközelítés a gazdasági, társadalmi és természeti környezettel kapcsolatban.

Kovászna megyében négy műemlék felújítását olyan projektek révén valósítják meg, amelyek összértéke meghaladja a 38 millió lejt.

 

 

www.inforegio.ro I facebook.com/inforegio.ro

Befektetünk a jövődbe!

Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból a 2014–2020-as Regionális Operatív Program által társ-finanszírozott tervezet

Ezen anyag tartalma nem képezi kötelező módon az Európai Unió vagy Románia kormányának hivatalos álláspontját.

www.regio-adrcentru.ro

 

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint jó hatása lesz-e az edzőváltásnak a Sepsi OSK-nál?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2019-11-26: Sport - Miska Brigitta:

Kettős emberhátrányban háromgólos vereség Leo Grozavu első mérkőzésén (Labdarúgás, 1. Liga)

Nem sikerült jól a László Csaba helyére érkező Leo Grozavu bemutatkozása a piros-fehérek vezetőedzőjeként, ugyanis a Sepsi OSK hétfőn kettős emberhátrányban 4–1 arányú vereséget szenvedett a Szuperkupa-győztes FC Viitorul vendégeként az élvonalbeli bajnokság 17. fordulójának zárómérkőzésén.
2019-11-26: Közélet - Szekeres Attila:

Az Európai Parlament segítségét kérik medveügyben

Az elszaporodó medvetámadások kapcsán az Európai Parlament (EP) Petíciós Bizottságához fordult kedden Borboly Csaba, Péter Ferenc és Tamás Sándor, Hargita, Maros, illetve Kovászna megye önkormányzatának elnöke, valamint Alexandru-Adrian Gabor, Brassó Megye Tanácsának alelnöke közösen aláírt beadvánnyal. Az ügyben tájékoztatót tartottak a háromszéki megyeházán, és videobeszélgetésben bejelentkezett Vincze Loránt EP-képviselő is.