Adott egy város és vidéke: Kézdivásárhely a maga történeteivel és tereivel, tradícióival és titkaival. A hely és az idő mitológiája köré íródik Fekete Vince epikus-ironikus lírai körpanorámája, amely gyűjtőlencseként fogja be nem csupán a térség megannyi érzéki részletét és gazdagságát, hanem működésében és ereje teljében mutatja Fekete Vince költészetét, a drónperspektíva tágulását, a költői nyelv felszabadulását.
A Székelyföldön élő költő, Fekete Vince új kötete kalandos kirándulás, különleges szintézise az archaikusnak és a posztmodernnek, egymás mellé kerülnek a hiedelmek, legendák, az idézetek és források. „Árvalányhaj nyílik mindenik ablakban. / A házak mind kürtőskalácsból vannak.” A költő a talált tárgyakat pedig nekünk adja tovább. A Vargaváros a magyar költészettörténetben nagy hagyománnyal bíró, az epikára nyitó, a balladák felé mélyülő szerelmes földrajz újabb szép példája.
Fekete Vince könyvét december 10-én, kedden 18 órától mutatják be a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Beszélgetőtárs: Bogdán László.
A kőműves fia
„Hol már ember nem segíthet…”
Nagyon kérlek, segíts rajtam Csíksomlyói
Szűzanya! Gyermekkoromban
nagyanyám, mikor megtért kegytemplomodból
a búcsúról, mézeskalács
szívvel, búcsúfiával, cukorhalakkal,
zsebkendőjét ott lábadhoz
érintette és azzal törült meg, hogyha
betegek voltunk, ha hűlés
vagy bármilyen, orvul belülről támadó
rosszullét, heveny fájdalom
kerülgetett. És mindig megsegítettél,
Jézusnak anyja, Szűzanya,
a Tőled pünkösdkor hozott búcsúfia,
Mária-verejték-kendő
kigyógyított az összes betegségekből;
sárgaság, hidegláz, szembaj
nagyanya imáival együtt azonmód
jó messze elkerült minket
megannyi gyermeki esztendőkön által,
s te megóvtad az életem,
hogy felnövén, majd félszáz esztendőket így
megérjek háladatlanul,
csak alig gondolva tereád, Szűzanyám!
Bajban vagyok, látod, és hozzád szaladok
az üres templomba, eléd
térdeplek, halkan imáimat mormolom,
hogy megsegíts háládatlan
gyermeket, hosszú hónapok alatt megtört
és hozzád megtért felnőttet,
mert iszonyatos betegség ólálkodik
körülöttem, a testemet
nyaldossa lángoló nyelvével, kóstolgat,
mint áldozatát fenevad,
és én riadtan pislogok körbe, várom
a megmentő kendőt, de nincs
nagyanyám, aki homlokom letörülte,
és körbeízlel a sújtó
félelem, a bizonytalanság rettentő,
mardosó hullámverése.
Úgy térdelek előtted, mint negyven évvel
ezelőtt, ministráláskor,
az oltár mellett, mialatt a pap hozzád
fohászkodik, vagy szent fiad
testét mutatja fel épp a vasárnapi
népnek, Jézus vérét kortyolja és én hű,
gyermeki szolga, csengettyűd rázom hűsé-
gesen, mielőtt magukhoz
veszik az Érettünk-megtöretett testét
sorban jövő bácsikák, nénikék.
Szépen könyörgök, Csíksomlyói Szűzanya,
segíts rajtam, mert még soha
nem voltam ilyen nagy bajban, hogy az élet
delén, tele bőröndökkel, megrakottan,
alig kamasz gyermekekkel kelljen torpan-
nom, hogy a kór, a rettentő
betegség lekötözhet, tehetetlenné,
megtörtté, kiszolgáltatottá tehet, ki
nem ura már a testének, s csak a lélek
pislákoljon benne aprón,
takaréklángon, mint gyertya pici lángja.
Segíts meg, kérlek, Szűzanya, úgy szeretnék
még gyermekeimmel hegyek
és völgyek, dús lankák, sűrű erdőségek,
a környező vidék ölén
járni gombászni, gyógynövényért, vagy csak úgy,
kedvünkre kószálni; menni
örömmel kicsi családommal a hegyre
fel,völgybe le, s elpihenni,
ha jön az éj, a csillagok alatt este.
Segíts! Te már mindent tudsz, azt is tudod tán,
hogy bizton segítesz-e,
míg én itt műszerek és orvosok kénye-
kedvének kiszolgáltatva
hánykolódom mélységek és magasságok
között oly bizonytalanul.
Csak egy jelet adj, s benne nyugalmamat
megtalálom, csak egy jelet,
mint alagút végén a fényt, és ki eddig
annyi mindent kipróbáltam,
s nem segített semmi, te meg tudsz segítni,
te visszahozhatod még a
tűhegynyi reményt, a lélek jó nyugalmát
hogy végre visszakapjam,
mert azt is tudod, hogy mennyi kínra szántál,
s kínok közt is higgyek abban
a csöpp reményben, hogy meggyógyulok hamar,
s nem ágyban, falak közt élek
egymagam, betegség szíjaival lekötözve
egykor oly fürge izmaim.
Tudod te, mit ér az élet, s azt is, hogyha
így kell élni, akkor… nem is
olyan nagy dolog a halál.
Kontraszt
Bontom a polcokat a pincében Viszem anyámat
Kivizsgálásra Bontom a polcokat szedem szét
Őket elputrikásodtak mondja Öcsém az évek alatt
A boroskorsók alatt a sok Kiloccsanó kifutó
Bor víz a párás pince a könnyező Fagomba satöbbi
Következtében Viszem anyámat kivizsgálásra Van
Valami a veséjében ami Féléve mintha növekedésnek
Indult volna egyedül él a szülői Házban az utóbbi
Negyedszázad alatt Apját anyját férjét három
Sógorát anyósát és két öccsét eltemette Anyósát
Anyját hónapokon át ápolta forgatta Mosdatta
Pelenkázta bontom A polcokat szedem szét Megette
A gomba a pára a pince Rossz levegője roppannak
Recsegnek a deszkák a lábak A tartólécek száll a
Gombaspóra mindenre korsókra kőre Téglára fára
Omlanak esnek szét a deszkák Mindenre el
Van készülve azt mondja A legrosszabbra is
Testvérei még ennyi időt sem kaptak az élettől Mint
Amennyit ő Élt jöjjön aminek jönnie kell Vallásos
Ember templomba Járó Ha eljött az idő hát
Eljött az idő bontom a polcokat pereg A
Könnyem hull A deszkákra hull a földre a pince
Földjére Bontom törik Minden Szakad porrá Lesz
Viszem Anyámat ott megyünk el az Autóval ahol
Gyerekkoromban Annyiszor velük A központi
Park előtt majd a Viccesek épülete mellett
Ahogy apám nevezte az Ideggyógyászatot az ő
Egykori elvonókúrás menedékhelyét Majd a szemészet
Egykori épülete aztán a valamikori Gyermekkórház
Következik fent majdnem a domb Tetején a Kolcza-
Kert Ahová a felülvizsgálatok Után be-betértünk
Apámmal Flekken sör üdítő ahány sört ivott Annyi
Hűsítőt kérhettem én is Bontom a Polcokat hull a
Könnyem a földre a Deszkákra Harmincvalahány
Éve ők hoztak-vittek Most én Hozom anyámat
Hoznám apámat Is de ő húsz évvel ezelőtt úgy
Döntött Hogy ne Kelljen hordoznia többet őt senkinek
Sem nagy Műanyag edényt hoznak benne Egy
Liternyi Folyadékkal hogy azt lassan Ötven perc
Alatt Be kell kortyolgatnia Ismerősök harmincas-
Negyvenes-ötvenes „gyermekek” A hatvanas-
Hetvenes apukákkal anyukákkal Apósokkal
Anyósokkal semmi önsajnálat Semmi parázás
Kínosan igyekszünk is elkerülni Az olyan
Témákat Behívják tudom hogy mit csinálnak
Vele felfektetik intravénásan Benyomnak
Még négy deci kontrasztanyagot Majd betaszítják
Egy kemencébe vagy kétszer-háromszor Láttam már
Akkor az arcát azt a kétségbeesett Riadalmat rajta
Olvasni szeretnék de a Betűk járkálni Kezdenek
A szemem előtt mint a hangyák Bontom a
Polcokat de a deszkák elkezdenek Ugrálni
Mozogni előttem hull a könnyem Nem látok
Másfél óra múlva lesz meg az Eredmény
Addig elmegyünk járkálunk Azokon a
Helyeken ahol harmincvalahány évvel Ezelőtt
A szépséges fiatalasszonnyal Akinek csak
Néhány cisztája van most és azért Imádkozik
Hogy tisztítsa meg a veséjét a Fennvaló és
Adjon újabb haladékot még neki – ha tud
Bontom szedem szét verem Szét
Töröm apró darabokra a Polcokat
Bontom verem szét Hull a könnyem alá...
