Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Catherine Horel könyve kapcsánHiggadtan Horthy Miklósról, II. Károly szomszédjáról

2019. december 7., szombat, História

Még elképzelni is nehéz, hogy milyen darázsfészket bolygatok most meg, amikor elhatározom, hogy Horthy Miklós (1868–1957) tengernagyról írok, aki 1920. március 1. és 1944. október 15. között volt Magyarország kormányzója, mígnem a németek fogságába nem került. Legyen nyugodt mindenki, nem akarom őt piedesztálra emelni, sem a híveit, akik „ejtőernyősként” érkeztek ide. Édesanyám meg nagyszüleim révén ismervén egyet és mást Kolozsváron viselt dolgaikról, semmi indítékom nem lehet ezt megtenni. Viszont tisztában vagyok azzal, hogy ma is vannak magasztalói. Mint ahogyan Horthynak, Hitler másik szövetségesének, Antonescu marsallnak is élnek kortárs dicsérői.

Egyesek azt mondhatják,  „pálcával hergelem a kutyát a kerítés túloldaláról” azzal, hogy egyoldalúan beszélek a valóságról. Egyrészt kedvemre való, hogy ábrázolván itt egyet és mást, érzékelhetem egyesek viszonyulását, másrészt pedig inkább érvelni szoktam. Szeretek értesülni a véleményekről. Az idők során hivatkoztam Engel Pál, Ablonczy Balázs, Lendvay Pál és mások meglátásaira is, én hiszek az audiatur et altera pars elvében. Végső soron, ha én nem is követem a hivatalos széljárást, ragaszkodom ahhoz, hogy elfogultságok nélkül szóljak Horthy Miklósról.

Ezúttal egy olyan Horthy-életrajzra hívom fel a figyelmet, amely alapos történelmi dokumentáció mentén készült. Ebben az évben jelent meg a Humanitas Könyvkiadónál a Horthy tengernagy, Magyarország kormányzója című kötet. (Catherine Horel: Amiralul Horthy, regentul Ungariei. Ford. Lia Decel. 424 old. Ára: 59 lej. Ez a mű magyar fordításban is fellelhető, Horthy címmel jelentette meg a budapesti Kossuth Kiadó.)

 

 

A szerző, Catherine Horel Közép-Európa-szakértő, a Francia Tudományos Kutatóintézet (SNRS) igazgatója, az Univer­sité Paris 1 Panthéon-Sorbonne előadótanára. Túllépvén „a nemzeti történelemszemlélet és a nacionalista polémia” kliséin, új, tárgyilagos és értékelő bírálatot fogalmaz meg, míg végül a következő portrét vázolja elénk: „Kétségtelen, ez biztos, és kétségbevonhatatlan, hogy Horthy tengernagy, aki 1909 és 1914 között Ferencz József császár szárny­segédje volt, a régi rendszer emberének archetípusát testesíti meg. Bizonyos szempontból a császár reinkarnációját testesítette meg, ahogyan viselkedett, s ahogyan érvelt a politikai döntések során. A »Legfelsőbb Hadúr« személyiségét 1945 után, a kommunista történelemszemlélet a fasizmussal azonosította, a demokratikusan átalakuló Magyarországon pedig az ember és az akkori rendszer alapos vizsgálata nélkül viszonyulnak hozzá… Semmi nem áll távolabb hősünk igazi személyiségétől, mint az, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészeténél szolgált. Ellenben az életét kudarcok és sikerek sora kísérte. Becsülettel helytállt, bár az otrantói csata semmiben nem befolyásolta az első világháború végkifejletét, hiszen az az Adriai-tengertől igen távoli helyszíneken dőlt el. Az ellenforradalom idején számos, Horthy által eltussolt antiszemita megnyilvánulás történt. És Trianonban bekövetkezik a Magyar Királyság szétszabdalása. Horthynak ehhez nincsen ugyan köze, de államfőként el kell fogadnia. Ám épp az ekkor megfogalmazott revizionista elvek járulnak hozzá pozíciója megszilárdításához. Az 1941-es hadüzenetet is ez teszi indokolttá, bár elkerülhette volna… Ettől a pillanattól kezdve a Kormányzó csapdába szorult; emiatt elmarad, illetve lehetetlenné válik, hogy fegyverszüneti megállapodást kössön és tárgyalásokat kezdeményezzen a Szövetségesekkel. Az 1944. március 19-én történt német megszállás felerősíti a lakosság körében meglévő zsidóellenességet, és mások mellett ez Horthy felelősségét is növeli… Valóban erős volt benne az ország »megmentésének« szándéka, de még erősebb a hatalom megőrzésének vágya.”

 

Horthy Miklós 1926-ban Tisza István szobra előtt

 

Horthy árnyéka rávetül a két világháború közötti Magyarországra, és az ország történetében ez az időszak a Monarchia szét­esése utáni újjászületés kora, amelyet a Trianon következtében elveszített területek visszaszerzésének igénye hat át. Ez van egyfelől… A másik oldalon – és itt nem csak a románokra gondolok – olyan fasiszta diktátorként emlegetjük, mint Hitlert vagy Mussolinit, viszont nem hasonlítjuk össze a mi marsallunkkal, Antonescuval. Ki tudja, mióta érvényes ez a modell, feketén és fehéren értelmezünk dolgokat… Milyen egyszerű ujjal mutogatni másokra! Ugyanakkor felteszem a kérdést: vajon, ha a délvidéki atrocitások, amelyet bácskai vérengzésként is szoktak emlegetni, „háborús bűnnek” minősülnek, akkor az Odesszában lezajlott események értelmezhetők csak „háborús eseményként”, amelyekről csak a rossz szándékúak mondják azt, hogy bűnös cselekedet volt? Lehet így gondolkodni? Nem szorongatja a torkunkat ilyenkor valami? Ez olyan, mintha azt tartanánk, nevetséges a dal, amelyik azt mondja, hogy „Horthy Miklós katonája vagyok…”, de a másik, amelyben az van, hogy „Barna Pista felült a lovára…”, az már nagyszerű. A valóságban azonban mindennek szimmetrikusnak kellene lennie.

Ha kettős mércével vizsgáljuk a történelmet, akkor olyanokká leszünk, mint a fejét homokban tartó strucc… Úgy vélem, hogy mi, románok érdemeivel és hibáival együtt sem ítélkezhetünk Horthy felett anélkül, hogy a mérleg másik serpenyőjébe ne helyeznénk el a mieink által ideiglenesen elfoglalt Transznisztriában történteket. Nem tisztességes siratni az elcsatolt testvéreket 1940-ben, s folyton emlegetni az Észak-Erdélyben történteket – amely helyre ők továbbra is otthonként tekintettek – anélkül, hogy tudomásul vennénk a zsidó és a roma holokausztot, amelybe Antonescu és csatlósai vitték bele a hadsereget, és ugyancsak vétek nem emlegetni Gavrilă Olteanu (1) és „gárdái” rémtetteit.

Nem kívánom részletessen ezt a két történelmi személyiséget összehasonlítani. Számomra mindketten Hitler szolgái, ettől nem mentesülhetnek még akkor sem, ha a Kormányzó végül szerencsésebb volt, mint Antonescu marsall vagy a szlovák Jozef Tiso, akiket kivégeztek. De mi lett volna akkor, ha Horthy a Tito-gárdisták vagy a sztálinista szovjet hadsereg fogságába esik, s nem az amerikaiak veszik őt őrizetbe a németországi kényszelakhelyen? Ilyen körülmények között Horthyt nem vonták felelősségre az újvidéki események miatt, habár neve szerepelt azon a listán, amelyet Jugoszlávia felterjesztett, ám a háborús bűnöket kivizsgáló törvényszéken csak tanúként hallgatták ki Nürnbergben.

 

Elena Lupescu és Károly az 1930-as években

 

Catherine Horel kiemeli, hogy „számos bizonyíték és érv arról szólt, hogy Horthy és közvetlen környezete, többek között a Lakatos-kormány is sokat tett azért, hogy a deportálásokat megakadályozza”. Emellett szólt az is, hogy „budapesti zsidó körök és szervezetek is megerősítették ezt, és bizonyítékokkal szolgáltak a volt Kormányzó mellett”. A szerző hangsúlyozza, hogy a megszállást követően a náci Veesen­mayer teljhatalommal bírt Magyarországon, aki a bíróság előtti meghallgatáson „nem gyakorolt önkritikát, mindent tagadott, vagy szelektíven emlékezett bizonyos részletekre”.

Röviden ennyi Horthyról és életéről. Megemlítenék még egy érdekességet, a száműzetés idejéből; amikor a portugáliai Estorilben, a helyi kaszinó mozitermében Horthy találkozott II. Károly (2) volt román királlyal, aki Elena „Magda” Lupescuval maga is a száműzetés keserű kenyerét ette, szó sem volt arról, hogy hajba kapjanak, miként remélem, hogy mi, ma élők sem.

Mostanság hol bálványként, hol madárijesztőként tekintenek vissza Horthy alakjára. Én azt hiszem, hogy mi, románok nem voltunk és sosem leszünk arra képesek, amire a lengyelek vagy a finnek, akiknek a Mannerheimje (3) korántsem volt annyira vétkes, mint a mi Antonescunk, s egyáltalán nem ártana, ha bizonyos értelmezések megfogalmazásakor valamelyest visszafogottak lennénk...

Septimiu  Borbil (Forrás: Corbii Albi)
Simó Márton fordítása

 

(1)   Tulajdonképpen: a Maniu-gárdák (Voluntarii pentru Ardeal »Iuliu Maniu«) a második világháborúban létrejött román önkéntes, félkatonai szervezetek voltak. 1944 őszén partizánvadászat és elrejtett fegyverek összegyűjtése címén sorozatos gyilkosságokat és rablásokat követtek el az erdélyi magyar lakosság körében. 1944. szeptember 26-án egy 30–35 fős Maniu-gárda Gavril Olteanu vezetése alatt Szárazajtán lőfegyverrel és baltával lemészárolt 13 székely lakost. A gyilkosságokat és fosztogatásokat követő napokban mintegy hetven férfit hurcoltak el a földvári haláltáborba, akiknek nagy többsége ott elpusztult. Gyergyószentmiklós felé vonulva a gárdisták mindenütt terrorizálták a helybeli lakosságot, útközben további 8 székelyt gyilkoltak meg. Szentmihály községben egy birtokost és három magyar gazdát lelőttek. 1944. október 8-án Csíkszentdomokoson 11 embert végeztek ki. 1944. október 15-én Gyergyószentmiklóson a téglagyárban 3 székelyt agyonlőttek. Október 21-én Magyarzsomboron 3, Egeresen 13 embert legyilkoltak. 1944. október 30-án Bánffyhunyadon 11 helyi magyar lakost öltek meg.(...) Egyedül Maros-Torda vármegyéből közel 4000 magyar lakost hurcoltak el Földvárra vagy Târgu-Jiu-ba, akiknek egy része meghalt az internálótáborban. (…) Szovjet nyomásra 1944. november 16-án a román kormány feloszlatta a Maniu-gárdát. 1945. április 7-én Brassóban megkezdődött a Maniu-gárdisták pere. A május elején megszületett ítéletek szerint Olteanut – távollétében – életfogytiglani börtönbüntetésre, a többieket pár évre vagy hónapra ítélték. Az ítélet kihirdetése után vád alá helyeztek négy szárazajtai székelyt is, akik a vád szerint román katonákat kínoztak és öltek meg. (A Wikipédia nyomán)

(2)   II. Károly román király (Sinaia, 1893. október 15. – Estoril, 1953. április 4.) Románia királya 1930-tól 1940-ig, ellentmondásos uralkodása egyszemélyi, korporatista diktatúrába torkollott (1938–1940). Amikor a második világháború alatt a tengelyhatalmak, illetve a Szovjetunió nyomására Románia kénytelen volt lemondani Észak-Erdélyről, Dobrudzsáról, Bukovináról és Besszarábiáról, Károly lemondott trónjáról (1940. szeptember 6.) fia, Mihály javára, és külföldre távozott. Egy időre Mexikóváros Coyoacán nevű kerületében telepedett le, majd 1947. június 3-án Rio de Janeiróban feleségül vette szeretőjét, Magda Lupescut, és visszatért Európába. 1953-ban hunyt el Portugáliában, Estorilban temették el, 2004-ben hamvait hazaszállították, Curtea de Argeșen temették újra (2003).

(3)   Carl Gustaf Emil Mannerheim (Villnäs, 1867. június 4. – Lausanne, 1951. január 27.) finn marsall, politikus, hadvezér a második világháborúban. Csak az elveszett területek visszaszerzéséért szállt hadba a szovjetekkel. Amikor Hitler felszólította a leningrádi offenzívában való részvételre, Mannerheim azt következetesen megtagadta.

 

Catherine Horel (1966) francia történész, Közép-Európa történelmének kiváló szakértője; a Francia Tudományos Kutatóközpont (CNRS) kutatási igazgatója, a nagy párizsi egyetem, a Sorbonne (Université Paris 1 Panthéon Sorbonne) tanára, a Nemzetközi Történettudományi Bizottság (CISH) főtitkára. A Horthy-életrajz mellett A középnek mondott Európa – Közép-Európa története a Habsburgoktól az európai integrációig, 1815–2004 című könyve is olvasható magyarul, 2011-ben jelent meg az Akadémiai Kiadónál Budapesten.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye a koronavírus miatt elrendelt hatósági intézkedésekről?








eredmények
szavazatok száma 1942
szavazógép
2019-12-07: Kultúra - :

Fekete Vince: Vargaváros (Megjelent)

Adott egy város és vidéke: Kézdivásárhely a maga történeteivel és tereivel, tradícióival és titkaival. A hely és az idő mitológiája köré íródik Fekete Vince epikus-ironikus lírai körpanorámája, amely gyűjtőlencseként fogja be nem csupán a térség megannyi érzéki részletét és gazdagságát, hanem működésében és ereje teljében mutatja Fekete Vince költészetét, a drónperspektíva tágulását, a költői nyelv felszabadulását.
2019-12-07: Közélet - Váry O. Péter:

Almáskertből meséskönyv

Fiatal alkotókkal és rájuk büszke szülőkkel, nagyszülőkkel telt meg zsúfolásig tegnap délután a Székelyföldi vadászati kiállításnak otthont adó sepsiszentgyörgyi Bene-ház a Benedek Elek kilenc meséjét három nyelven – magyarul, románul és angolul – tartalmazó könyv bemutatójára.