1.Gazda Árpád: „Nem hittük harminc éve, hogy Ceaușescu koporsójába verjük a szögeket”

2019. december 16., hétfő, Élő múlt

Az 1989-es decemberi temesvári események „koronatanújával”, Gazda Árpáddal, a Magyar Távirati Iroda jelenlegi kolozsvári tudósítójával készített nagyinterjú jelent meg a Főtér portálon.

  • Gazda Árpád, a háttérben Tőkés László és forradalmi jelenetek. Főtér-fotomontázs
    Gazda Árpád, a háttérben Tőkés László és forradalmi jelenetek. Főtér-fotomontázs

– Harminc évvel ezelőtt is ilyen hideg volt, mint most?
– Ez lényeges tényező szerintem. Ha ilyen idő lett volna harminc évvel ezelőtt, a forradalom érdeklődés hiányában elmarad. Temesváron 1989. december 15-én plusz 18 Celsius-fok volt, tehát enyhe, őszies időjárás, aminek fontos szerepe volt abban, hogy az emberek kint maradtak az utcán.

– Mondhatni, az Isten is utcai tüntetésre teremtette azokat a napokat.
– Képzeld el, ha fagypont alatti hőmérsékleten a Securitate vízágyúval megöntözi a népet, az emberekre ráfagy a ruha, mindenki rohant volna haza megmelegedni. A decemberi 18 fok, mai mércével, amikor köztudottan felborult az időjárás rendje, nem tűnik annyira extrémnek, de akkor szokatlanul, szélsőségesen melegnek számított.

– Egyszer azt mondtad 1989 decembere kapcsán, némi fanyar humorral, hogy jókor voltál jó helyen. Ezt akkor, gondolom, nem pont így láttad. Hogyan kerültél arra a „jó hely”-re?
– Ez alapján úgy tűnhet, hogy véletlenül csöppentem az eseményekbe, de ez korántsem így volt. Utolsó éves fizikushallgató voltam, esti tagozaton jártam a temesvári tudományegyetemre, 1985-től Temesváron laktam, dolgoztam és tanultam. Tőkés László ’86-ban került Temesvárra, már a kezdetektől megismerkedtünk, összebarátkoztunk, én, református hívőként, jártam templomba és hozzá a parókiára, sokat beszélgettünk egy-egy pohár bor mellett. Diákként egy idegen nagyvárosba csöppenve kerestem a kapcsolatokat, a magyar társaságot és az olyan embereket, akik inspirálnak – és László ilyen ember volt. Így alakult, hogy ott voltam a Tőkés körüli események kiindulópontjánál is.

Tőkés hatósági vegzálása – amely egyben az én vegzálásomat is jelentette – alapvetően két kiindulópontra vezethető vissza. Az egyik az, hogy 1988 októberében, a reformáció évfordulójára diáktársaimmal készítettünk egy Dsida Jenő-szavalóestet a templomban. Ebben az összeállításban olyan versek is helyet kaptak, amelyek nem mentek volna át a cenzúrán, ha engedélyeztettük volna az előadást, ahogyan akkor kellett – de mi ennek nem tettünk eleget. Én szavaltam a Tekintet nélkül című verset, amelyben olyan sorok vannak, hogy
„szuronyos zsandárok között
hátrakötött kézzel,
mégis mondogatni kell
a fellebbezhetetlen,
sziklakemény,
erősítő,
vigasztaló
igét:
Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni
nem lehet.”

Amikor ezt elmondtam, megállt a kés a levegőben.

Tőkés László, bár erről nem egyeztetett velünk, bejelentette, hogy megismételjük az előadást advent első ünnepén, ami akkor december 4-ére esett. Ebből eredtek a problémák, mert a Securitate elkezdett vegzálni bennünket. Az előadók többsége a Thália egyetemi színpad tagja volt, és voltak olyan hangok, hogy felelőtlenség megtartani ezt a második előadást, mert nem szabad veszélyeztetni a Tháliát. Azok, akik tháliásokként szerepeltünk az előadásban – nyolcan voltunk ilyenek –, tartottunk egy tanácskozást Szilágyi Zsolt garzonlakásában, szavazásra bocsátottuk a kérdést, és eldöntöttük, hogy nem hátrálunk meg. Ennek ellenére néhányan utóbb meggondolták magukat, nem vállalták a fellépést, de négyen kitartottunk, a távozók helyett pedig jöttek újak, úgyhogy módosult felállásban megtartottuk a második előadást is.

Ennek következtében betiltották a Tháliát, Tőkés pedig levelet írt a református püspöknek, amelyben védelmet kért számunkra – tudni kell, hogy az akkori püspök, Papp László a Nagy Nemzetgyűlés tagja volt és igen jó viszonyt ápolt a kommunista hatóságokkal. Tőkés levelére annyit válaszolt, hogy nem kell diákokkal előadást tartani a templomban. Ezt a levélváltást valamikor ’89 elején felolvasták a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című adásában, ott hangzott el Tőkés László neve gyakorlatilag először a magyar médiában

És volt még egy oka annak, hogy Tőkés tüskévé vált a hatóságok szemében: 1988 októberében az aradi egyházmegye papjai falurombolás elleni állásfoglalást fogadtak el Tőkés kezdeményezésére. Ezek voltak Tőkés László temesvári ellenállásának forrásai – de ne feledjük, ő akkor már túl volt például egy dési meccsen is.

– Édesapádnak, Gazda Józsefnek van egy Megváltó karácsony című könyve, a decemberi események több résztvevője megszólal benne, köztük te is. Megragadott, ahogyan elmesélted, hogyan ismerkedtél meg Tőkéssel, és mennyire megdöbbentett az ő magatartása, viszonyulása a rendszerhez, a körülményekhez.
– Lászlónak az volt az elmélete, hogy a rendszer többet engedne meg, mint amennyit mi magunknak megengedünk, mert működik bennünk az öncenzúra, és mi magunkat jobban korlátozzuk, mint amennyire a rendszer korlátozna bennünket. Azzal a hasonlattal élt, hogy ez olyan, mintha egy sötét szobában mennénk előre, és az a kérdés, hol álljunk meg, hogy ne ütközzünk a falnak. És mivel nem tudjuk, hol a fal, általában hamarabb megállunk, minthogy ténylegesen nekiütköznénk.
Ezért menni kell minél tovább, tapogatózni előre – vagyis minél inkább kihasználni a lehetséges mozgásteret.
Ez nagyon elgondolkodtatott, hiszen 23 éves voltam ’89-ben, pont abban az életkorban ért ez a sorsfordító év, amikor az ember a legfogékonyabb az új gondolatokra, amikor kezd megszilárdulni a világnézete.

– Ennek szellemében araszoltatok előre, mondhatni egy sötét szobában, a törvényszerű végkifejletig: Tőkés kilakoltatásáig. Milyen út vezetett odáig?
– A december 15-i események megértéséhez fontos látnunk, mi történt előtte, mert épp az világítja meg Tőkés László szerepvállalásának fontosságát. December 15-én vagy 16-án már túllépett Tőkésen a történet. Azt is mondhatnánk, egy evolúció volt ez, amely elvezetett a revolúcióhoz: a temesvári ellenállásnak több mint egyéves fejlődéstörténete volt, a helyzet egyre fokozódott. Lászlónak pedig nemcsak a képessége, de a lehetősége is megvolt hozzá, hogy élére álljon ennek a mozgalomnak: lelkészként ott állt mögötte egy gyülekezet, és viszonylagos anyagi szabadsággal és függetlenséggel is rendelkezett, hiszen a gyülekezet tartja el a lelkészét.

Az volt a kulcsa az egésznek, hogy miközben szorult körülötte a hatósági hurok, ő egyáltalán nem csinált titkot abból, hogy mi történik vele. Vasárnaponként megtartotta a prédikációt, aztán lesétált a szószékről, és kihirdette a kurrens dolgokat: kit kereszteltünk, kit temettünk a héten – ezekhez pedig hozzátette, hogy egyébként őt megint beidézték a Securitatera, kihallgatták, felszólították mindenfélére, amiket ő megtagadott, és így tovább.
Ezek a bejelentések alakították ki a szolidaritást az emberekben, és az is megoldódott ezáltal, hogy a hír eljusson a magyar és külföldi médiához, hiszen a templomban több száz ember tartózkodott, nem lehetett tudni, ki szivárogtatta ki az információkat.

– Úgy érted, tényleg nem tudtátok?
– Jó, az információk egy részének szállításában én is ludas voltam. Több szálon futott az információáramoltatás, többek közt egy Kovács Miklós nevű budapesti ember szervezte meg, hogy Lászlóhoz járjanak olyanok, akik segítenek kicsempészni a híreket, hangfelvételeket. Volt egy aradi szál, ez Borbély Imréék rokonságához kötődött, hozzájuk gyakran én vittem.

Fordulópont volt a Panoráma-interjú, amelybe én nem voltam beavatva. László nyilván tudatában volt annak, hogy lehallgatják a lakását, és minden beszélgetés, ami erről szól, veszélyezteti az akció sikerét – úgyhogy erről még én sem tudtam, pedig az elkészülése és az adásba kerülése között eltelt vagy három hónap.

Ez alatt engem is többször igazoltattak, felírták az adataimat, kihallgattak. Egyszer, amikor istentisztelet után jöttem ki a parókiáról, bevittek a Securitatéra, és vagy öt órán keresztül magamra hagytak egy üres teremben, csak utána hallgattak ki valami mondvacsinált ürüggyel.

– Tehát zajlott a pszichológiai hadviselés. Hogyan csapódott le mindez a gyülekezetben?
– Tőkés László prédikációinak hamar híre ment, részben a szóbeszéd révén, de az emberek hallgatták a Kossuth rádiót, a Szabad Európát, nézték a magyar tévét is. Egyre többen voltak a templomban vasárnaponként. Amikor én odakerültem, 20–30 ember járt vasárnaponként templomba, egy olyan terembe, ahová mintegy 500 ember fér be. ’89-ben pedig ünnepnapokon már egymás után két istentiszteletet kellett tartani, úgy, hogy hangszórókat tettek ki a lépcsőházba, a folyosóra, és ott is álltak emberek, tehát nagyjából ezer ember vett részt az istentiszteleteken.

Nemcsak a reformátusok jártak, jöttek katolikusok, zsidók, más felekezetűek is: az ellenállás egyik megnyilvánulási formájává vált eljárni Tőkés istentiszteleteire. Egyfajta felkészítő is volt ez: mindannyian, akik részt vettünk benne, hétről hétre egy kicsivel tovább mertünk lépni abban a sötét szobában. A hatósági figyelem is egyre több emberre terjedt ki. A Securitate megpróbálta elszigetelni Tőkést, mégpedig úgy, hogy valamikor októberben a körülötte lévő embereket eltávolította a munkahelyeikről, áthelyezte máshová: akik építőiparban dolgoztak, azokat Bukarestbe helyezték a Casa Poporuluihoz (Nép Háza, a román parlament épülete – szerk.), két fizikust, Varga Lajost és Balaton Zoltánt elküldték Cernavodára az atomerőművet építeni, engem Lugosra „száműztek”.
Valószínűleg ezzel függhetett össze Újvárossy Ernő halála is: építőmérnök volt, a lelkész közvetlen környezetéhez tartozott, szeptember 13-án tűnt el.

– Azóta sem lehet tudni, pontosan mi történt vele?
– Nem. Két nappal később találta meg egy kutyasétáltató ember a holttestét a vadászerdőben. Jelentette a rendőrségnek, azt mondták, hogy várjon ott, ő várt is egy napot, de nem jött senki. A testen ütésnyomok látszottak, de állítólag mérgezés okozta a halálát, az is lehet, hogy öngyilkos lett – ez azóta is tisztázatlan történet.
Ez fordulópont volt, olyan értelemben, hogy amikor már halottja is van egy ellenállási mozgalomnak, akkor tényleg komolyan kell venni a dolgokat. A temetése pedig katartikus élmény volt, László rendkívül erős prédikációt tartott, olyanokat mondott, hogy „Újvárossy Ernő gyilkosai itt ólálkodnak köztünk”. Voltak azonban olyan vélemények is, amelyek Tőkést hibáztatták: felelőtlen, hogy belerángat ebbe az egészbe embereket, akik aztán a testi épségükkel, az életükkel fizetnek ezért.

– Édesapád említett könyvében is van olyan megszólaló, aki elmondja, hogy ő bizony ellenezte a Dsida-est újbóli megtartását, mert féltette a Tháliát, és azt gondolta, nagyobb szükség van erre az intézményre, mintsem hogy feláldozzák egyetlen demonstratív előadásért.
– Igen, ez valós dilemma volt. Annál is inkább, mert senki nem gondolta közülünk, hogy most épp Ceaușescu koporsójába verjük a szögeket. Tudtunk az éppen zajló nemzetközi változásokról – de én a kommunizmusban születtem, abban nőttem fel, és azt képzeltem, hogy abban is fogok meghalni.

 

A Papp Attila Zsolt által készített teljes interjú a Főtér portálon olvasható.

 

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye az iskolakezdésről?







eredmények
szavazatok száma 1036
szavazógép
2019-12-16: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Jótékonysági est
Dalban elmondott Radnóti-estre hívja az érdeklődőket a két előadó, Tulit Éva és Szilágyi Zsolt Herbert december 17-én, kedden 19 órától a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. A jótékonysági est bevételét a Napkapu-projekt keretében csemetevásárlásra fordítják a szervezők. Bővebben a napkapu.info honlapon.
2019-12-16: Sport - :

Hollandia először világbajnok (Női kézilabda)

A holland válogatott 30–29-re legyőzte a spanyol együttest a Japánban rendezett olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság vasárnapi döntőjében, ezzel kijutott a jövő nyári, tokiói ötkarikás játékokra. A világbajnok hét győzelemmel és három vereséggel zárta a tornát.