Elnökválasztás HorvátországbanAz ellenzéki Zoran Milanović győzött

2020. január 7., kedd, Világfigyelő

A hivatalos eredmények szerint Zoran Milanović volt kormányfő, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt jelöltje nyerte meg a horvátországi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját.

  • A megválasztott elnök megköszöni a szavazatokat. Fotó: Facebook
    A megválasztott elnök megköszöni a szavazatokat. Fotó: Facebook

Milanović a szavazatok 52,7 százalékát, Kolinda Grabar-Kitarović  leköszönő államfő, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség jelöltje pedig 47,3 százalékát szerezte meg. Két héttel ezelőtt, az elnökválasztás első fordulójában is Milanović győzött.

Győzelmi beszédében Zoran Milanović azt mondta, törekedni fog arra, hogy államfőként a füle és feje lehessen mindenkinek, kevésbé egy váll, amelyen sírhatnak.

Az 54 éves, jogi végzettségű Zoran Milanović a belgiumi Flamand egyetemen doktorált, Brüsszelben posztgraduális diplomát szerzett európai és összehasonlító jogból. A kilencvenes évek elején a zágrábi kereskedelmi bíróságon, majd később a horvát külügyminisztériumban dolgozott. 1996-tól az ország NATO-missziójának tanácsadója volt Brüsszelben. 1999-ben tagja lett a Szociáldemokrata Pártnak, 2007-től a párt elnöke. Pártjával az első parlamenti választásokat elveszítette, de megőrizte pozícióját. 2011-ben ugyanakkor a Kukurikú-koalíciónak nevezett balközép-liberális koalícióval megnyerte a választásokat, 2016-ig Horvátország miniszterelnöke volt.

Kormányfői karrierjét összetűzések jellemezték egyebek közt a katolikus egyházzal, a migrációs válság alatt pedig összeveszett az összes szomszédos országgal.

Összetűzésbe került az Európai Bizottsággal is, miután megpróbálta megakadályozni Josip Perković volt jugoszláv, majd horvát titkosszolgálati vezető németországi kiadatását. 2014-ben az SDP elveszítette az európai parlamenti választásokat, 2016-ban pedig a horvát parlamenti választásokat is. Ezt követően lemondott a pártelnöki tisztségéről, és tanácsadói vállalkozást indított: konzulensi szolgáltatásokat nyújtott nyugat-balkáni országoknak. 2019-ben jelent meg újra a horvát közéletben, miután bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1561
szavazógép
2020-01-07: Világfigyelő - :

Megakadályozni a helyzet elmérgesedését (Iráni–amerikai viszály)

Az iráni–amerikai viszály azt követően lángolt fel újra, hogy Iránhoz hű iraki erők megtámadták az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségét. Erre válaszul az Egyesült Államok péntekre virradóra célzott támadást hajtott végre az iraki fővárosban, amelyben megölték Kászim Szulejmáni iráni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének vezetőjét és Abu Mahdi al-Muhandiszt, az Irán támogatását élvező Népi Mozgósítási Erők nevű, több milíciát tömörítő iraki ernyőszervezet irányítóját.
2020-01-07: Belföld - :

Elkapták a táblapingálót (Kétnyelvű helységnévtáblák)

Egy 30 éves, Bákó megyei férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy vasárnapra virradó éjjel lemázolta a magyar feliratokat a kétnyelvű helységnévtáblákon több székelyföldi település bejáratánál. A Hargita Megyei rendőr-főfelügyelőség tegnapi közleménye szerint az elkövetőt „maximális operativitással és kivételes szakszerűséggel”, kevesebb mint 24 óra alatt azonosították. A férfi beismerte tettét.