Kovászna - KommandóÖnkormányzati tulajdonban a sikló és a kisvasút

2020. január 19., vasárnap, Közélet

Kovászna Megye Tanácsa és Kovászna Város Önkormányzata megvásárolta a Kovászna és Kommandó közötti siklót, erdei kisvasutat és a hozzájuk tartó ingatlanokat és ingóságokat – közölte pénteken este a megyeháza sajtóirodája. A két önkormányzat élt az ipartörténeti műemlék elővásárlási jogával, és a felszámolás alatt levő Brafor erdőkitermelő vállalat csődbiztos által meghirdetett aktíváit megvásárolta.

  • Fotó: Szekeres Attila
    Fotó: Szekeres Attila

Régi terve a háromszéki önkormányzatnak, hogy megvásárolja az ipartörténeti műemlék együttest. Az egykori fakitermelő és fűrészüzemhez tartozó infrastruktúrát az anyacég, a brassói székhelyű Brafor Rt. annak ellenére, hogy a csőd szélén állt, nem adta el korábban. Az összeomlás bekövetkezett, a csődeljárást 2001-ben indították. A felszámolócég nemrég jelezte, hogy áruba bocsátja az erdei vasutat, a siklót és az ezekhez tartozó ingóságokat. Kovászna Megye Tanácsa decemberi ülésén jóváhagyta a beszerzési eljárás elindítását.

Az értékes ipartörténeti műemlék megvásárlásának lehetőségét kihasználták. A megyei önkormányzat tulajdonába került az egykori kommandói vasútállomás területén található épületek zöme, köztük szerelőműhelyek, raktárak, rendező pályaudvar, fűrésztelep, 8,5 km vasút az alatta levő 5,2 hektáros területtel együtt, mindez 886 267 lejért.

Kovászna város 600 ezer lejért a helyi vasútállomás mellett egy félhektáros területet, a Tündérvölgyben levő, a Horgász patak fölött álló, javításra szoruló hidat és összesen 19 km vasutat vásárolt meg az állomástól a Tündérvölgyön a siklóig, a siklót, továbbá onnan a vasutat Kommandó határáig. Kovásznán a sínek alatti terület állami tulajdonban van. Gyerő József közölte, igyekeznek azt használatba venni, hogy pályázhassanak a felújításra. Erkölcsi kötelessége a városnak, hogy ezt az ipari műemléket megmentse, a kisvasút és a sikló meghatározó volt a település történelmében, hozzátartozik Kovásznához – nyilatkozta a polgármester.

Kovászna Megye Tanácsa évek óta készül erre a lépésre, korábban gördülőanyagot vásárolt, többek között gőzmozdonyokat, dízelmozdonyokat, vasúti kocsikat – mondta el Tamás Sándor tanácselnök. Hozzátette, a két önkormányzat által megvásárolt vagyont egységesen kezelik, az ipartörténeti műemléket olyan formában teszi elérhetővé, hogy a vidék turisztikai és helytörténeti büszkesége legyen.

A Kovászna és Térrét közötti keskeny nyomtávú vasutat 1892-ben helyezték üzembe. A vasút Kovászna települést elkerülte, Vajnafalvánál már közvetlenül a házak mellett haladt, majd beért a Tündérvölgybe. A térréti háromvágányos állomás szolgált a körbejárásra, valamint vonatátadásra. Itt csatlakozott a gravitációs siklóvasúton keresztül a Kommandó környéki kiterjedt erdei vasúti hálózathoz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2020-01-19: Közélet - :

Létrejött az Erdélyi Magyar Szövetség (Az EMNP és az MPP fúziójáról döntöttek)

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójáról döntött szombaton Csíkszeredában a két párt küldöttgyűlése. Az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) nevet fogja viselni.
2020-01-20: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

A magyar kultúra napja
MONODRÁMA. A Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én, szerdán 18 órától Székely Mikó Kollégium dísztermében Szelíden és szilárdan címmel monodrámát mutat be Gajdó Delinke Szabó Magda műveiből, életről, családról, hitről, hivatásról. Az előadás másfél órát tart, szünet nélkül. A belépő ára 10 lej. A befolyt összeget az Írisz Ház gondozottjainak ajánlják fel. Az előadást az EMMI támogatja Tasi Géza, Szabó Magda jogutódja engedélyével.