„Az ég nem a csillagoknál kezdődik, hanem a fűszálak hegyénél” – Jókai Mór eme idézetével hirdették meg idén is a magyar széppróza napját, melyet harmadik éve Jókai születésnapján, február 18-án tartanak a Kárpát-medencében. Ez alkalomból Sepsiszentgyörgyön Bogdán László, Farkas Árpád, Ferenczes István és Király László egyaránt beszélt prózáról, költészetről és életről.
A Bod Péter Megyei Könyvtárban kedden tartották az irodalmi estet, Szonda Szabolcs köszöntötte a „nagy négyest”, majd az írókkal fiatalabb kollégájuk, Lövétei Lázár László beszélgetett. Utóbbi megemlítette, eme ünnep időpontjaként felmerült Esterházy Péter és Krúdy Gyula születésnapja is, végül a Magyar Írószövetség kezdeményezésére Jókai Mór születésnapját jelölték meg a széppróza napjaként.
Ennek kapcsán a jelen lévő négy írótól – kiket a Magyar Írószövetség nemrég örökös tagjaivá fogadott, az erről szóló oklevelet Király Zoltán a kolozsvári Sétatér Egyesület képviseletében a helyszínen adta át Bogdán Lászlónak és Farkas Árpádnak – azt kérdezte, ők kit javasoltak volna Jókai helyett?
Király László gyermekkori élményéről szólva – tanító édesapja kérésére tíz évesen falustársainak esténként a petróleumlámpa fényénél Kós Károly Varju nemzetség című művéből olvasott fel – elmondta, ez volt az első, hatalmas irodalmi élménye, ezt a „csodálatosan szép erdélyi könyvet” egymás után többször is felolvasta az érdeklődőknek, akik figyelmesen hallgatták, közülük senki sem ment haza. Kezdtük és végeztük, gyönyörű élmény volt, hogy ébren tudtam tartani annyi ember figyelmét – tette hozzá, megjegyezve, ő itt Sepsiszentgyörgyön Kós Károlyra szavazna.
Semmilyen kifogásom nincs Jókaival kapcsolatban – rögzítette Bogdán László, hozzátéve, 13–14 éves korában, nagyapja kertjében végigolvasta Jókai száz kötetét, akit valójában nem lehet megismerni, olyan sokat írt. Ő maga Mészöly Miklósra szavazott volna, mert az elmúlt évezred utolsó két évtizedének egyik legjelentősebb magyar prózaírójának tartja, több erdélyi tárgyú regényt is írt.
Jó játék – vélekedett a felvetésről Farkas Árpád, hozzáfűzve, hogy a gyermekkori olvasmányélmények meghatározzák az embert. Számára az maradt emlékezetes, amikor 8–9 évesen, „rossz mandulával” kórházba került, s mivel a szomszéd ágyban fekvő kislánynak Gárdonyi Géza regényeit hozták el, azokat ő maga is kiolvasta, és „észre sem vette, hogy mikor vették ki a manduláját”. Mégis, ő Jókainál maradna, mert korábban elkábította, mint Gárdonyi. Azt is hozzátette, az élmények határozzák meg a viszonyunkat a világhoz, s az olvasmányélmények határozzák meg a viszonyunkat az olvasáshoz. Ha teljesen légbe száll a gondolkodás művészete és csak a világhálóra röpítődik, megtalálja-e mindenki, tudja-e hol kell keresni? – kérdezte, s kijelentette azt is: az emberek történetekre vágynak, és „nagy dolog az olvasó fejében otthon lenni, fészket rakni”.
Ferenczes István első összefüggő olvasmányélményei szintén Jókaihoz kötődnek, hetedik-nyolcadikos korában, este a pokróc alatt, villanylámpa fényénél őt olvasta. Maradok Jókai mellett – jegyezte meg, mire a négy író beszélgetőtársa is megjegyezte: Lövétén ő maga is Jókaival kezdett.
A továbbiakban a szerző vers és próza viszonyáról, tényirodalomról beszéltek, műveikből olvastak fel. Bogdán László elmondta, húsz éve párhuzamosan ír prózát és verset, a prózához idő és türelem kell, míg a vershez egy sugallat, az pedig vagy van, vagy nincs, ám a történet számára mindennél fontosabb. Ama felvetés kapcsán, hogy mi élteti az igazi prózát, Király László úgy fogalmazott, nem szabad megfeledkezni arról, hogy az irodalom az egyik ember közlése a másik ember irányába, s ha az író olyasmiről szól, ami a másik embert nem érdekli, mindez értelmetlen. Én azt az irodalmat, művészetet szeretem, amelyik megszólít, kifejezetten hozzám szól – vélekedett, hozzáfűzve, hogy a történetnek még a versben is borzasztó nagy szerepe van. „Az a jó tanító, aki úgy tanít, hogy nem vesszük észre, példázatokat kell az emberek elé tárni, és hagyni, hogy ő maguk értelmezzék”. Nem szabad túl okosaknak lennünk olvasás előtt és után, talán inkább közben kellene annak lennünk – tette hozzá Farkas Árpád, megjegyezve, hogy az embereket továbbra is az érdekli, mi történik velük. Méltatta ugyanakkor az elmúlt esztendő legkiválóbb olvasmányát, Ferenczes István erdélyi családregényét, Veszedelmekről álmodom című művét, mely dokumentumpróza, „pontos és reálisan igaz történet egy apa sorsán keresztül”.
Ferenczes megismételte, ő maga is történetpárti, s a szóban forgó, hatszáz oldalas könyve kapcsán kijelentette, azt a recenzensek nem nagyon olvassák el, ám csodálatos olvasói visszajelzéseket kapott. Ezek egyike a kászonújfalusi Szakács Anti bácsitól érkezett, akinek miután elolvasta a neki dedikált példányt, megüzente Fekete Vincétől, ő bizony felküldene a szerzőnek Csíkba egy liter szilvapálinkát. Ez életem egyik legnagyobb díja, ismerte el Ferenczes István, megjegyezve, apja sziszifuszi életének muszáj volt emléket állítania.
