Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Putyin és Erdoğan megállapodott a tűzszünetben

2020. március 6., péntek, Világfigyelő

Éjféltől tűzszünet lép életbe a szíriai Idlíb tartományban – jelentette be Recep Tayyip Erdoğan török elnök tegnap este, miután több mint hatórás tárgyalást folytatott Vlagyimir Putyin orosz államfővel Moszkvában.

Putyin a közös sajtótájékoztatón közölte, hogy a török partnerével elért megoldás reményei szerint elvezet a katonai tevékenység befejezéséhez, véget vet a civil lakosság szenvedésének és segít a humanitárius válság megfékezéséhez Idlíbben.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az idlíbi rendezésről 2018-ban Szocsiban elért memorandum kiegészítő jegyzőkönyveként megnevezett, csütörtökön elért megállapodást ismertetve közölte, hogy Törökország és Oroszország közösen fogja megsemmisíteni az ENSZ Biztonsági Tanácsa által terroristaként megjelölt szervezeteket.

Idlíb a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló felkelők utolsó bástyája, korábban ide szállították át családostul azokat a fegyvereseket, akik a Szíria más területein elszenvedett katonai vereség ellenére sem voltak hajlandóak tárgyalásokba bocsátkozni a damaszkuszi kormánnyal. A tartományt több dzsihadista szervezet, illetve török támogatást élvező, mérsékeltnek mondott lázadócsoportok tartják ellenőrzésük alatt.

A szíriai kormányerők tavaly áprilisban indítottak offenzívát az északnyugati országrész ellen orosz támogatással, előrenyomulásuk december közepén vett új lendületet. Februárban a szíriai kormánycsapatok közvetlenül a török hadsereggel is összecsaptak, a harcok többtucatnyi török katona életét követelték, ami még inkább kiélezte az Ankara és Damaszkusz közötti amúgy is ellenséges viszonyt.

Hozzászólások
Szavazás
Tart-e a koronavírus-járvány második hullámától?







eredmények
szavazatok száma 99
szavazógép
2020-03-06: Világfigyelő - :

Együttműködési megállapodásokat írtak alá (Magyarország–Horvátország)

Magyarország és Horvátország együttműködése rendkívül fontos mindkét nemzet számára, ugyanakkor Budapest sokszor érzi úgy, hogy a horvát politikai vezetők részéről nem találkozik túl nagy lelkesedéssel, amikor a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről van szó – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Zágrábban.
2020-03-06: Belföld - :

Részben megújul a Brassó–Segesvár vasútvonal

A Román Államvasutak (CFR) aláírta tegnap a RailWorks cégtársulással azt a szerződést, amelynek értelmében 617,6 millió euróból megújul a Brassó–Apáca és Kaca–Segesvár vasútvonal – jelentette be Lucian Bode ügyvivő közlekedési miniszter.