LabdarúgásElmarad a bolgár–magyar pótselejtező

2020. március 16., hétfő, Sport

A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos oldalán tájékoztatott arról, hogy biztosan nem rendezik meg a bolgár–magyar Európa-bajnoki selejtezőt.

  • Fotó: Magyar Labdarúgó-Szövetség
    Fotó: Magyar Labdarúgó-Szövetség

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) közlése szerint a Bolgár Egészségügyi Minisztérium és a Nemzeti Krízisközpont március 29-ig megtiltotta minden tömegrendezvény, kulturális, szórakoztató és sportesemény megrendezését. Ennek értelmében a bolgár és a magyar válogatott mérkőzését sem rendezik meg. Az MLSZ jelezte, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány kerethirdetése is elmarad. A bolgár–magyar párharc győztese öt nappal később az izlandi–román meccs győztesével játszott volna az Eb-részvételért.

Az idei Európa-bajnokságra június 12. és július 12. között kerül sor 12 városban, köztük Budapesten és Bukarestben a Puskás Arénában, ahol három csoportmérkőzés mellett egy nyolcaddöntőt rendeznének. Az európai szövetség (UEFA) kedden tanácskozik arról, miként folytatódjanak a szinte egész Európában leállt nemzeti bajnokságok, illetve nemzetközi versenysorozatok. Médiaértesülések szerint a tanácskozáson a kontinensviadal megrendezése is téma lesz.

 

Az UEFA felfüggeszti a BL- és El-mérkőzéseket

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közleménye szerint a szövetség az általa szervezett e heti mérkőzéseket, valamint BL és az El március 20-ára tervezett sorsolását is elhalasztja. A koronavírus-járványra való tekintettel ezen a héten nem rendeznek meccseket az UEFA égisze alá tartozó sorozatokban. A döntés értelmében elmaradnak a Bajnokok Ligája (Juventus–Lyon, Manchester City–Real, Bayern–Chelsea, Barcelona–Napoli) és az Európa-liga nyolcaddöntőinek visszavágói, továbbá az UEFA Ifjúsági Ligában, azaz az utánpótlás BL-ben sem játszanak a csapatok, és a március 20-ára tervezett BL- és El-sorsolás tekintetében is a halasztás mellett döntöttek.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1555
szavazógép
2020-03-16: Emlékezet - Váry O. Péter:

Időutazás mikrobarázda-mappákkal

Ne kérdezzék, ki és milyen céllal ajándékozott meg egy marék lemezborítóval. Üresek, a bakelitek rég elfogytak belőlük. Hogy mi lett sorsuk, nem tudom. Sérülékeny jószág a hanglemez, könnyen elhasználódik – vagy kerül újrafelhasználásra, most éppen mintázott óralapként divatos a  mutogatása. Finomvegyes az ajándékba kapott lemezborítókból a kínálat, kizárólag romániai és magyarországi gyártású korongok tárolására készültek, és mind az „ántivilágban”. Hát persze hogy múltidézésre késztetnek.
2020-03-16: Sport - :

Elhalasztották az olimpiai selejtezőket (Kézilabda)

A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) elhalasztotta a 2020. március 20–22. közötti időpontra kiírt női olimpiai selejtezőket, így nem kerül sor ebben az időpontban Győrben sem arra a kvalifikációs tornára, amelyen a magyar mellett az orosz, a szerb és a kazah válogatott vett volna részt.