Forma–1Idén nem lesz Monacói Nagydíj

2020. március 21., szombat, Sport

A csütörtökön a koronavírus-járvány miatt elhalasztott három futam közül a monacói versenyhétvégére egyáltalán nem kerül sor idén – közölték a szervezők.A Forma–1 szervezői korábban arról számoltak be, hogy a május 24-re tervezett verseny mellett a május 3-i hollandiai és a május 10-i spanyolországi viadalt is egy későbbi időpontban rendezik, amiről a helyi szervezőkkel egyeztetnek.

  • Fotó: Facebook / Formula 1
    Fotó: Facebook / Formula 1

Ezt a bejelentést követően jelent meg az Automobile Club de Monaco közleménye. A legendás verseny idei kiadásának törlését illető döntéshez hozzájárulhatott az is, hogy csütörtökön derült ki: az uralkodó, II. Albert herceg koronavírus-tesztje is pozitív lett. Korábban már az Ausztrál (eredeti időpont: március 15.), a Bahreini (március 22.), a Vietnámi (április 5.) és a Kínai (április 19.) Nagydíjat is elhalasztották. A Forma–1 illetékesei szerdán úgy döntöttek, hogy a járvány miatt már most elrendelik a szokásos nyári szünetet annak érdekében, hogy a szezont a járványhelyzet csillapodását követően minél több futammal lehessen megrendezni. Az idény júniusban Azerbajdzsánban startolhat, korábbi sajtóhírek szerint a tervezett 22 futamból 18-at rendeznének meg.

 

Elnapolt szabályváltozások

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalosan bejelentette, hogy 2022-re halasztja a 2021-re tervezett szabályváltozások bevezetését. Először összesen kilenc Forma–1-es csapat támogatta a 2021-es szabályok elhalasztását – egyedül a Ferrari várt még a döntéssel. Az istállók ezt követően csütörtökön telekonferencián vettek részt az FIA-val és a sorozat vezetőségével, s egyhangúlag megszavazták a szabálymódosítás halasztását. Emellett a gárdák a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt abban is megegyeztek, hogy a 2020-as karosszériát használják a következő idényben is, ám az sincs kizárva, hogy további elemek fejlesztését is befagyasztják költséghatékonysági célokból. Jövőre tehát a 2020-as szabályok lesznek érvényben, de a költségvetési limit bevezetése nem csúszik, már a következő évben életbe lép.

A szabályváltozásokkal, illetve a halasztással kapcsolatos tervezetre még a Motorsport-világtanácsnak is rá kell bólintania, azonban ez csak formalitás, hiszen valamennyi fél egyetértett a módosításokban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 764
szavazógép
2020-03-21: Sport - :

A török bajnokságot is felfüggesztették (Labdarúgás)

Bár Törökországban még szerdán úgy tervezték, folytatódik a labdarúgó-bajnokság, az ifjúsági és sportminiszter csütörtöki bejelentése után erre már nem kerülhet sor. Mehmet Kasapoglu a török kormányzat rendkívüli intézkedéseinek részeként betiltotta a sporttevékenységet, amíg a koronavírus-járvány lecseng.
2020-03-21: Vélemény - :

Ştefan Vlaston: A válság lehetőség is (Román szemmel)

Egyelőre úgy tűnik, hogy a „fogalmamsincs” felől lassan, megfontoltan botorkál a „derengvalami” állapota felé. Kérdés persze, hogy ez a botorkálás elég lesz-e a sikerhez. Jelentős válságon megyünk keresztül, amelyet a koronavírus okozott.