Forma–1Új versenynaptárral és 15–18 futammal számolnak

2020. március 26., csütörtök, Sport

Nyári kezdéssel és új, átalakított versenynaptárral, valamint 15–18 hétvégével számol Chase Carey, a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság elnöke. Az amerikai szakember hétfőn késő este adott ki közleményt, amelyben azt írta, „elkötelezettek” a 2020-as idény megrendezésével kapcsolatban.

  • Chase Carey. Fotó: formula1.com
    Chase Carey. Fotó: formula1.com

Carey emlékeztetett arra, hogy az elmúlt héten az F1, a tíz istálló, valamint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) közösen hozott azonnali és hatékony intézkedéseket a koronavírus-járvány terjedésével összefüggésben. Hozzátette, hogy bár egyelőre nem lehet megjósolni, mikor fordul jobbra a helyzet, de biztosan javulni fog, ők pedig akkor készen állnak majd elindítani a vb aktuális idényét. „Tisztában vagyunk azzal, hogy az eddigieken túl további versenyek is a halasztás sorsára juthatnak, ugyanakkor a partnereinkkel együtt arra számítunk, hogy valamikor nyáron elkezdődhet a szezon, ezért is hoztuk előre az augusztusra tervezett szünetet március-áprilisra” – írta Carey.

Az F1 első embere úgy fogalmazott, jelentős módosításokra kerül majd sor az év elején kiadott versenynaptárhoz képest, az idény eredetileg tervezett november 29-i befejezése pedig biztosan csúszni fog. Carey hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben nem áll rendelkezésre elegendő és megfelelő információ ahhoz, hogy elkészítsék a naptárat, de arra számít, hogy a következő hónapban ebben a tekintetben javulni fog a helyzet. Hangsúlyozta, a lehető leghamarabb vissza akarnak térni a versenypályákra, de a legfontosabb változatlanul a versenyzők, a csapattagok és a szurkolók egészsége, ezért folyamatosan egyeztetnek és tanácsokat kérnek az egészségügyi szakemberektől.

A Forma–1 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de röviddel az első szabadedzés előtt a teljes melbourne-i versenyhétvégét törölték. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, valamint a holland, a spanyol és a monacói futam elhalasztását/törlését jelentették be, hétfőn pedig a bakui Azer­bajdzsáni Nagydíj szervezői közölték, hogy nem tudják megrendezni június 7-én a versenyt. Június közepén Kanadába, június végén pedig Franciaországba látogatna el a mezőny, de a világjárvány miatt ezeknek a futamoknak is kérdéses a megrendezése. Franciaország a fertőzéstől leginkább sújtott államok között van, és szigorú intézkedések vannak érvényben, Kanada pedig lezárta határait. A Magyar Nagydíjra az eredeti tervek szerint augusztus 2-án kerülne sor.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1594
szavazógép
2020-03-26: Sport - :

Háború miatt maradt el olimpia, de még sosem halasztottak

Kedden a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a XXXII. olimpiai játékok elhalasztásáról döntött a koronavírus-járvány miatt. A nyári olimpiák történetében még soha nem fordult elő ilyen, maradt már el torna, nem is egyszer, halasztás azonban még soha nem történt.
2020-03-26: Sport - :

Csatlakozhat a jelenkor két klasszisa a nagy heteshez? (Labdarúgás)

Bobby Charlton, Gerd Müller, Franz Beckenbauer, Paolo Rossi, Kaká, Ronaldinho és Zinédine Zidane egyénileg, klubszinten és a válogatottal is csúcsra jutott. A jelenkor két klasszisa, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi a válogatottal még nem tudott a legjobb lenni, és az idő nem nekik dolgozik.