Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Nelu Tătaru az új egészségügyi miniszter

2020. március 27., péntek, Belföld

Lemondott Victor Costache egészségügyi miniszter tegnap, miután több romániai kórházban is orvosok és páciensek tucatjai fertőzték meg egymást koronavírussal. Klaus Iohannis államfő pár órával ezután bejelentette, hogy aláírta a Nelu Tătaru egészségügyi miniszteri kinevezéséről szóló rendeletet.

  • Nelu Tătaru. Fotó: news.ro
    Nelu Tătaru. Fotó: news.ro

Victor Costache távozását Ludovic Orban kormányfő jelentette be, hozzátéve, hogy a miniszter személyes és szakmai okokra hivatkozva adta be lemondását. A román sajtó tudni véli, hogy Costachét valójában a kormányfő mondatta le meggondolatlan nyilatkozatai és a válság kezelésé­ben mutatkozó hiányosságok miatt. Costache előző nap még Bukarest teljes lakosságának tesztelésére vonatkozó terveiről nyilatkozott az Adevărul portálnak.

Victor Costache elmondta: a dél-koreaihoz hasonló „innovatív” pilótaprogram során házról házra járva fognak mindenkit tesztelni a fővárosban, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy jövő hét elejéig az ehhez szükséges legalább kétmillió, később pedig a tömeges tesztelés folytatására is elegendő, mintegy ötmillió teszt érkezik az országba.

A bejelentés indulatos közvitát váltott ki a médiában: több megszólaltatott szakember szerint sürgősebb lenne az első vonalban harcoló egészségügyi személyzet védelme, hiszen Romániában szerdáig már több mint száz egészségügyi dolgozónál mutatták ki a koronavírust, és számos kórházi részleget kényszerültek karantén alá helyezni. A kórházi fertőzések jelentős része annak tulajdonítható, hogy egy-egy, más okokból beutalt betegről napokkal később derült ki, hogy koronavírussal is fertőzött.

Costachénak egyebek között azt rótták fel, hogy nem szervezte meg idejében a – nem járványkórházban dolgozó – orvosok ellátását megfelelő védőfelszerelésekkel. Egyebek mellett ennek tulajdonítják, hogy a „Románia Lombardiájának” nevezett Suceaván a több mint 1300 alkalmazottat foglalkoztató megyei kórházban alakult ki az ország legnagyobb fertőző góca. A vírusfertőzésben máig elhunyt 22 áldozat közül 7 innen került ki, a vírus romániai megjelenése óta eltelt egy hónapban megfertőződött mintegy ezer ember közül 200 a suceavai megyei kórház alkalmazottja vagy páciense.

A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy Nelu Tătaru államtitkárt bízza meg az egészségügyi minisztérium vezetésével. „Az államtitkár a tárca csapatának tagja, a koronavírus elleni küzdelem első vonalában harcol. Nagyon jól ismeri az eljárásokat, a teljes intézkedéstervet. Jelenleg Suceaván tartózkodik, de felhívtam, tájékoztattam a szándékomról, miszerint javasolni fogom az egészségügyi miniszteri tisztségbe, így visszatér Bukarestbe, és megbeszéljük a részleteket” – mondta Orban, hozzátéve, hogy Costache lemondásával nem változnak a prioritások: a tárca egyik legsürgősebb feladata lesz továbbra is a kórházak és az orvosi személyzet ellátása megfelelő védőfelszereléssel.

Pár órával ezután Klaus Iohannis államfő már alá is írta a Nelu Tătaru egészségügyi miniszteri kinevezéséről szóló rendeletet. Sajtónyilatkozatában az elnök csak ennyit közölt: tudomásul vette Victor Costache lemondását, és aláírta az új egészségügyi miniszter kinevezéséről szóló dekrétumot. „Nelu Tătaru nagyon jól ismeri a jelenlegi egészségügyi helyzetet, és haladéktalanul meg kell hoznia minden intézkedést az új koronavírus terjedésének fékezése érdekében” – tette hozzá Iohannis.

Számít a kormánytagok segítségére, hogy „ne legyen egy másik Suceava” – mondta el a tegnapi kormányülés elején Nelu Tătaru. A frissen kinevezett tárcavezető köszönetet mondott a bizalomért, és kijelentette: az országban többfelé vannak kisebb-nagyobb gondok, de meg kell akadályozni, hogy újabb „Suceavák” legyenek.

Hozzászólások
Szavazás
Tart-e a koronavírus-járvány második hullámától?







eredmények
szavazatok száma 99
szavazógép
2020-03-27: Világfigyelő - :

Szijjártó: Tovább dolgozunk a kárpátaljai magyarok helyzetének megoldásán

Magyarország tovább dolgozik azért, hogy a kárpátaljai magyarok helyzete megoldódjon, a nyelvhasználat és az anyanyelvi oktatáshoz való hozzáférés kérdése rendeződjön – mondta a külgazdasági és külügyminiszter tegnapi online sajtótájékoztatóján.
2020-03-27: Belföld - :

Kísérleti tesztelésre készülnek

10 500 fős kísérleti koronavírustesztelésre készül a Matei Balş intézet – jelentette be tegnap Adrian Streinu-Cercel, az intézmény igazgatója. A szakember azt mondja: nem elég a kórházakat felkészíteni a járványra, meg kell akadályozni, hogy az emberek megfertőződjenek, ehhez pedig tudni kell, hogy hol terjed a vírus.