Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Karanténok és pestisjárványok a középkorban„Maradjon egy hónapra elkülönítve”

2020. április 9., csütörtök, Történelmünk

Az utóbbi hetekben a világ több mint száz országában hoztak az emberek mozgását korlátozó rendeleteket. Vakcina híján a koronavírussal szembeni védekezés szinte egyedüli lehetősége a járvány terjedésének lelassítása. Egyes emberek – pl. az idősek – mozgását azért szükséges korlátozni, hogy ők ne fertőződhessenek meg, míg másokat azért nem engednek közösségi terekbe, hogy a bennük lappangó vagy már tüneteket mutató betegséget ne adhassák tovább. A szó eredeti értelmében utóbbi esetben beszélünk karanténról. A Mindennapok Története blogon április 7-én jelent meg Vadas András, az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója a karantén intézményének keletkezéstörténetéről szóló írása. Mai Történelmünk rovatunkban ebből közlünk részleteket.

  • A dubrovniki Lazzaretto, amelyet a késő középkortól karanténként használtak
    A dubrovniki Lazzaretto, amelyet a késő középkortól karanténként használtak

A karantén mint a járványos betegségek elleni védekezés eszköze hosszú múltra tekint vissza. Bár már az ókorban is találkozunk hasonlóval, szélesebb körű alkalmazása a késő középkortól terjedt el. Magának a szónak az eredete is a középkorba vezet vissza minket.
 

Védekezés a „nagy halál” idején

A nagy pestisjárvány 1347. végi itáliai megérkezését több történész a középkori higiéniai viszonyok fordulópontjának tekinti, mivel az egyes városok sorra hoztak különböző köztisztasági jellegű intézkedéseket a járvány megfékezésére. E rendelkezések azonban többnyire már korábban is kiadott általános higiénés szabályokat ismételtek meg. Elsősorban arra törekedtek, hogy a levegő tisztaságát megtartsák a városokban, hiszen a betegségek terjedését a modern korig rendre a különböző szagokkal kapcsolták össze. Amikor Firenzében – és más itáliai városokban is – egészségügyi bizottságot alakítottak, az a „megromlott” és veszélyes levegő távoltartását tekintette fő feladatának. Azt nem tiltották meg, hogy a betegségek által érintett településekről érkezők belépjenek Firenzébe, mindössze az egyértelműen beteg személyeket nem engedték be, hogy megakadályozzák a levegő megromlását, megfertőződését. Karanténnal, azaz a betegségtől sújtott területekről érkezettek kitiltásával vagy ideiglenes elkülönítésével nem találkozunk a toszkán város esetében.

A karantén önkéntes formája ugyanakkor már a nagy pestisjárvány idején is megjelent. Egy közismert forrás rámutat, hogy Firenze polgárai leg­alább részben tisztában voltak azzal, miként lehet védekezni a pestissel szemben. Giovanni Boccaccio Dekameronjának elején részletesen beszámol a városban pusztító pestisről és a különböző emberi reakciókról. Voltak, akik úgy érezték, több esélyük van a városoktól elvonultan túlélni a járványt.

A nagy pestisjárvány idején a karanténnak Velencében is csak ezt az indirekt formáját ismerték. Itt a pestises betegek ugyanolyan elbírálás alá estek, mint a romlott disznóhús, vagyis azért kellett eltávolítani őket a városból, mert a feltételezés szerint a levegő romlottá válhatott miattuk. Kisebb itáliai városokban azonban találkozunk azzal, hogy teljes tiltást vezettek be bizonyos területekről érkezett emberek és áruk esetében. Valójában azonban itt sem a személyek mozgásában látták a kockázatot, hanem az elöljárók a különböző „szennyezett anyagokat” próbálták távol tartani városuk lakóitól.
 

Fertőző betegségek és a karantén intézménye

A régtől ismert lepra fontos tanulsággal szolgált a középkori városok vezetői számára. A késő középkorra ugyanis számos leprozórium – leprások gyógyítására alapított, a településektől szigorúan elkülönített kórház – működött az európai városok környezetében. Az elkülönítés hatékonyan megakadályozta a betegség tömegessé válását. Ugyanakkor azért a kór elég gyakori lehetett, hiszen egy egyházi rend, a Szent Lázár Lovagrend kifejezetten az ő gyógyításukra szakosodott. A betegség mindennaposságát jelzi az is, hogy a leprások ápolását a kegyes cselekedetek egyik típusaként emlegették. Szent Gellért, Margit vagy épp Erzsébet szentéletrajzában is találunk csodákat, amelyek a leprások ápolásához kötődnek. A leprával kapcsolatos, a késő középkorra összegyűlt tapasztalat nagyban segítette, hogy a pestis esetében is számoljanak a betegség fertőző voltával, illetve legyen valamilyen elképzelés az átadás formáiról. (…)

Az 1350-es évek elejére az első nagy középkori pestisjárvány végigsöpört Európán. Bár bizonyos területekről – így a Magyar Királyságról is – csak kevés információt árulnak el a források, úgy tűnik, a kontinens és a Brit-szigetek komoly demográfiai krízist élt át. A Földközi-tenger vidékén utána is csak néhány év jutott a fellélegzésre, mert majdhogynem évtizedenként jelentkeztek kisebb kiterjedésű, de egy-egy városban jelentékeny halálozással járó pestisjárványok. Ezek arra sarkallták a városok hatóságait, hogy újabb és újabb óvintézkedéseket tegyenek. Amellett, hogy igyekeztek az orvosokat maradásra bírni a járványok idején, két fontosabb irányt lehet elkülöníteni a pestisjárvány kezelésében. Egyrészt általános higiénés szabályokat hoztak, másrészt a betegek, illetve a potenciális fertőzöttek elkülönítésének különböző formáit alakították ki.

Milánó élen járt a pestis elleni védekezésben. Nem tudjuk, miért, de úgy tűnik, hogy már a nagy pestist is viszonylag jól átvészelte a város, ahol később, az 1360-as évektől igen szigorú szabályokat hoztak a lakosság védelmére. Az 1370-es években kitört járvány idején befalazták azon épületeket, amelyekben betegek és családjaik voltak. Ez a szigorú megoldás a házi karantén egyik korai formájának tekinthető.
 

Raguza példája

Néhány évvel később jelent meg az első, a mai értelemben vett karanténrendelet Európában. Szemben a legtöbb hasonló újítással, ez nem Itáliából, hanem a velenceiek érdekszférájával érintkező Dalmáciából származik. (A tengerparti tartományt ekkoriban Nagy Lajos magyar király birtokolta.) Raguza, azaz a mai Dubrovnik városának tanácsa az újabb pestisveszély hírére így határozott:

1377. július 27-én a Nagytanács a szokásoknak megfelelően összegyűlt, 47 tag volt jelen. 44 tanácsnok szavazott a javasolt szabályozás bevezetése mellett, miszerint senki, aki pestis által fertőzött területről érkezik, nem léphet Raguza és környékének területére anélkül, hogy nem töltött el egy hónapot Szent Márk szigetén vagy a Régi Városban, hogy megtisztuljon. Ezenkívül a 44 tanácsnok azt is határozatba iktatta, hogy egy hónapos elkülönítés terhe alatt senki Raguza városából és annak környékéről nem látogathatja meg azokat, akik pestis által sújtott területről érkeznek és akik Szent Márk szigetén vagy a Régi Városban vesztegelnek. Bárki, aki az erre kinevezett hivatalnokok engedélye nélkül ételt vagy egyéb terméket visz az elkülönítetteknek, maga is ott kell hogy maradjon egy hónapra elkülönítve.

Az említett Régi Város (vagy Régi Raguza – a mai Cavtat) Dubrovniktól néhány kilométerre délre fekszik egy keskeny félsziget csúcsán, könnyen ellenőrizhetően és a várostól kellő távolságra ahhoz, hogy a városlakók biztonságban érezhessék magukat a pestises, „romlott” levegőtől. Dubrovnik főleg a tengeren hajózva kereskedett, ezért az említett Cavtat és Szent Márk (mai nevén Mrkan) szigete is elsősorban a hajók legénységének elkülönítésére szolgált. Az elkülönítés a gyakorlatban magukon a hajókon valósult meg: a kijelölt két hely partjainál lehorgonyozva várták, hogy behajózhassanak a dubrovniki kikötőbe.

A dalmáciai város tanácsa a 14. század végén már a modern kori gyakorlathoz nagyon hasonló rendelkezéseket hozott. Ez az első olyan ismert szabályozás, amely ténylegesen számolt azzal az eshetőséggel, ami ma is jelentősen megnehezíti a mindenféle fertőző betegséggel szembeni védekezést: hogy olyanok is hordozhatják a betegséget, akik semmilyen látható tünetet nem mutatnak. A pestisfertőzés lappangási ideje a valóságban néhány nap, legfeljebb egy hét, tehát meg sem közelíti az elrendelt egy hónapot, ám ezt csak évszázadokkal később derítette ki az orvostudomány. Az intézkedés meghozatalában alighanem nagy jelentősége volt annak, hogy 1348 és az 1370-es évek között a betegség több hullámban sújtotta a várost, így emléke élő volt a közösség tudatában.
 

Változatok karanténra

A dubrovniki szabályozás nem maradt ismeretlen más területeken sem. A város falaitól néhány kilométerre hetekig veszteglő hajókról szóló hírek alighanem néhány éven belül elterjedtek a Mediterráneumban, és idővel másutt is alkalmazni kezdték a gyakorlatot. A 15. század elején több itáliai városállam vezetett be nagyon hasonló szabályokat, bár a karantén hossza városonként jelentősen eltért egymástól. Találunk példát tíz-, tizenegy és tizenöt napos karanténokra, miközben a dubrovniki egy hónapos karantén is létező gyakorlat maradt. Közben egyre részletesebb szabályozások születtek, és a mai kijárási tilalmak idején alkalmazott igazolásokhoz hasonló részleges vagy teljes felmentéseket is kiadtak egyes városok. Egyre differenciáltabbak lettek maguk a karanténok is: a különböző személyeket – kockázattól függően – más-más hosszúságú elkülönítésre kötelezték. A 16. századi Velencében például, ha egy borbély érintkezett egy utólag pestisesnek bizonyult személlyel, negyvennapos karanténra kellett elvonulnia, ugyanakkor az üzlethelyiségét csak tizenöt napra kellett bezárni, és legényeit sem kötelezték hosszabb karanténra. A negyvennapos elkülönítés volt a leghosszabb időtartam, amelyet alkalmaztak. Az olasz negyven, quaranta szóból származik maga a karantén kifejezés is.

Az európai városokban a kora újkorban sorra vezettek be az itáliaiakhoz hasonló rendelkezéseket a pestisjárványok idején, és ez jelentősen csökkentette a betegség terjedésének sebességét és intenzitását. Ugyan egyes városokra a 19. századig le-lecsapott a pestis, az 1340-es évek végén Európán végigsöprő járványhoz mérhető pusztítás többé nem ismétlődött meg. Bár a karantén intézményét nem mindenhol sikerült hatékonyan érvényesíteni, valójában a pestis kórokozójának 19. század végi izolálásáig és a vakcina kifejlesztéséig ennél hatékonyabb védekezést nem sikerült találni. Ahol érvényesítették a karantént, ott jelentősen lassult a betegség terjedése, ami hosszú távon a járvány megszűnéséhez vezetett.

Vadas András

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a Román Kupa döntőjébe?








eredmények
szavazatok száma 1146
szavazógép
2020-04-09: Kultúra - :

Dsida Jenő: Utolsó vacsora

Kezében megtörik az ostya.
Az arca ólomszürke már.
(Szétzilált ágyán Mária töpreng:
Merre jár, jaj merre jár?)
2020-04-09: Sport - :

Ismét elnapolták az olimpiai selejtezőt (Vízilabda)

A várakozásoknak megfelelően a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) májusról is elhalasztotta a magyar érdekeltségű női vízilabda olimpiai selejtezőtornát.