Forma–1, Magyar NagydíjHamilton nyolcadszor nyert a Hungaroringen

2020. július 20., hétfő, Sport

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte meg a 35. Forma–1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ahol pályafutása során immár nyolcadik alkalommal diadalmaskodott. A Hungaroringen sorozatban harmadszor győztes címvédő mögött Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba másodikként, a finn Valtteri Bottas (Mercedes) pedig harmadik lett. Hamilton ezzel a sikerrel átvette a vezetést az összetettben Bottastól.

  • Fotó: AFP
    Fotó: AFP

A start előtt egy órával még esett az eső a Hungaroringen, ezért a teljes mezőny az átmeneti, félig vizes, félig száraz aszfaltra alkalmas gumikkal állt fel a rajtrácsra, ugyanakkor Verstappennek akadt egy kis problémája, mert a kivezető körén megcsúszott és a gumifalba csapódott, ezért a szerelőknek a rajtrácson kellett első szárnyat cserélni és felfüggesztést javítani a Red Bullon. A csapat sikerrel járt, Verstappen elstartolhatott.

A rajtnál Hamilton jól jött el, Bottas és mögötte Sergio Pérez (Racing Point) viszont beragadt egy kicsit, miután a finn versenyautója bemozdult a piros lámpák kialvása előtt. Hamilton megtartotta a vezető helyet, mögé Lance Stroll (Racing Point) és Verstappen sorolt be a második és harmadik helyre. Bottas és Pérez sok pozíciót veszített, ugyanakkor mivel a pályán az ideális ív folyamatosan egyre szárazabbá vált, a harmadik és az ötödik kör között a teljes mezőny a bokszban járt, és száraz aszfaltra alkalmas abroncsokra váltott. A 20. körben Hamilton csaknem 11 másodperces előnnyel vezetett Verstappen előtt, a harmadik helyen pedig Stroll száguldott, aztán Bottas következett a negyedik pozícióban.

A 35. körben, a versenytáv feléhez érve elkezdődtek a második kerékcserék, melyek után Bottas átvette a harmadik helyet Strolltól, az élen pedig Hamilton maradt, mögötte Verstappen száguldott másodikként. Az 50. körhöz érve Hamilton győzelme már nem volt veszélyben, Bottas viszont még egyszer kiment a bokszba, hogy friss gumikkal támadhassa a hajrában a második helyért Verstappent. A finn az utolsó előtti körben utolérte holland riválisát, de az előzésre már nem maradt ideje, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel.

Hamiltonnak még arra is volt lehetősége, hogy az utolsó körökre teljesen új gumikat tegyenek fel az autójára, ezzel a leggyorsabb kört is meg tudta futni, és az ezért járó plusz egy vb-pontot is megkapta. A 35 éves pilótának ez az idei második, és karrierje 86. futamgyőzelme, így már csak öt hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját. Egy másik Schumacher-csúcsot most is beállított Hamilton Mogyoródon, eddig ugyanis csak a legendás német versenyzőnek sikerült egyazon pályán – a franciaországi Magny-Cours-ban – nyolcszor is nyernie.

Az eredmény: 1. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:36:12.473 óra, 2. Max Verstappen (Red Bull Racing-Honda) +8,702 mp, 3. Valtteri Bottas (Mercedes) +9,452 mp, 4. Lance Stroll (Racing Point-BWT Mercedes) +57,579 mp, 5. Alexander Albon (Red Bull Racing-Honda) +1:18.316 perc. A vb-pontversenyek állása: * versenyzők: 1. Hamilton 63 pont, 2. Bottas 58 pont, 3. Verstappen 33 pont... * csapatok: 1. Mercedes 121 pont, 2. Red Bull 55 pont, 3. McLaren 40 pont.

A szezon két hét múlva Nagy-Britanniában folytatódik.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1692
szavazógép
2020-07-20: Sport - :

Újabb Tempestini-siker, Szabó nem indult (Rali)

Az argeși szezonnyitó verseny után a hétvégi Hargita Gyöngye Tess Rali is a címvédő Simone Tempestini sikerét hozta, miután a kolozsvári pilótának sikerült a 2020-as román Betano Országos Ralibajnokság második futamának tizenegy gyorsasági szakaszából kilencet megnyernie. A megmérettetésnek nem volt háromszéki indulója, hiszen Szabó Csongor, autójának technikai gondjai miatt nem tudta vállalni a viadalt.
2020-07-20: Sport - :

Két dobogós helyezés (Lovassport)

A háromszéki lovasok két dobogós helyezéssel zárták szombaton a Maros megyei Ákosfalván megtartott Székelyföldi Regionális Díjugrató Bajnokság ötödik kiírásának második fordulóját.