Román atrocitások, tömeggyilkosságok Kelet-Magyarországon 1919-benHuszonöt bot

2020. szeptember 8., kedd, História

A Román Királyság az 1916-os betörés után jó két évvel, 1918 novemberében is megtámadta Magyarországot. A hivatkozási alap a november 13-án aláírt belgrádi katonai konvenció azon kitétele volt, mely szerint az antant nevében a románok megszállhatják Erdély déli részét a Maros vonaláig. Ezzel azonban korántsem elégedtek meg.

  • A román királyi hadsereg katonái az Oktogonnál 1919 augusztusában. Fotó: MTI
    A román királyi hadsereg katonái az Oktogonnál 1919 augusztusában. Fotó: MTI

Amikor a román hadsereg elérte a Maros folyót, francia engedéllyel 1918. december 8-án egyes helyeken átlépte a demarkációs vonalat, majd néhány nap múlva megkezdték az előrenyomulást Kolozsvár felé. Az első hetekben a betörő románok attól tartottak, hogy magyar katonai ellenállásba ütközhetnek, vagy hogy a hátukban kitör a székely lázadás, emiatt igyekeztek békés, „rendteremtő” félként beállítani magukat.
 

Mészárlás Köröstárkányban

Mielőtt azonban úgy tűnne, hogy a román hadsereg valóban „a törvényes rend védelmezője” lett volna, álljon itt egy korabeli jelentés: amikor 1919. február 15-én bevonultak Zsibóra a megszállók, „a román katonaság mindjárt a 15-én megtörtént bejövetel után a legkegyetlenebb módon járt el a magyar lakossággal. Még aznap délután általános rablást rendeztek a katonák az ott lévő román csőcseléknéppel a városban. Általában minden magyar embert, akik az ő határtalan követelődzéseiknek (élelmiszer-, pénz-, lakáskiszolgáltatás) nem tudtak eleget tenni, megbotoztak, puskatussal ütlegeltek vagy a házból az utcára kikergettek, házaikat ki­fosztották és romboltak. A magyar tisztviselőket letartóztatták és részben el is hurcolták Zsibóra, ahol a fogházba vetették őket.” Bemutatkoztak a megszállók…

A román hadsereg katonái elsőként Kolozsvárott hasz­náltak fegyvert magyar civilekkel szemben. 1918. december 24-én Gherescu tábornok vezetésével ellenállás nélkül vonult be mintegy négyezer toprongyos román baka a városba. A megszállók 1919 legelejétől egyre brutálisabban viselkedtek, míg végül január 24-én véres incidens történt. Az egyetemi ifjúság a New York Szálloda elé vonult, ahol kérte az átutazóban levő Henry Pathé francia tábornokot, hogy védje meg professzorait a románok zaklatásától. A tüntetőket katonaság vette körül, dulakodás támadt, majd sortűz dördült, amelynek következtében hárman meghaltak, sokan megsebesültek.

A fegyvertelen magyar civil lakossággal szembeni tömeg­gyilkosságok akkor kezdődtek el, amikor a Székely Hadosztály – a Tanácsköztársaság kikiáltása után – kénytelen volt feladni a hónapokig tartott, a történelmi Erdély határán húzódó frontvonalat, és a románok pár hét alatt kijutottak az Alföldre.

Az első tömeggyilkosságra a Fekete-Körös-völgyi, színmagyar Köröstárkányban került sor. Ennek az előzménye az volt, hogy a falutól nem messze húzódott a front, és a helyi férfilakosság egy része aktívan segítette a harcokban a Székely Hadosztály katonáit. Amikor a túlerő miatt vissza kellett vonulniuk, a bosszúszomjas román katonák – karöltve a szomszédos román falvak lakosaival – 1919. április 19-én, nagypénteken példátlan mészárlást követtek el: kilencvenegy lakost gyilkoltak le a tizenhat éves legénytől a nyolcvan­éves idős emberig. (Akadt olyan család, amelynek hét tagja esett áldozatául az őrjöngő vérengzésnek!) Emellett a szomszédos Kisnyégerfalván még további 17 magyart öltek meg. A gyalázatos gyilkosságokra évtizedekig nem volt szabad emlékezni, olyannyira nem, hogy a köröstárkányi temetőben lévő sírkövekről a román kommunista hatalom lekapartatta az 1919. április 19-ét, valamint azt, hogy az elhunyt „gyilkos kezek áldozata” lett.

A románbarát francia Ber­thelot tábornok jóváhagyásával a román hadsereg tovább nyomult a Tisza irányába, sorra foglalva el az alföldi városokat, falvakat. Azokon a településeken, amelyekre „igényt” tartottak (mint például Szatmárnémeti, Nagyvárad), nem történtek tömeges gyilkosságok. A nem román lakosság zaklatása, fosztogatása persze folytatódott. A megszállók már Székelyföldön, majd máshol is megismertették a magyar lakossággal a „román specialitást”, az úgynevezett „douscsincs”-et, vagyis a huszonöt botütés „intézményét”. (Nagyapám – aki ezt személyesen átélte – gyerekkoromban elmondta, ezt akként alkalmazták, hogy a katona húsz ütésig számolt, akkor megállt, megvakarta a fejét, majd közölte, hogy elfelejtette, hol is tart, ezért elölről kezdte az egészet, így lehetett a huszonöt botütésből harminc vagy negyven…)

Román kézre került a Partium legnagyobb városa, Nagyvárad 1919. április 20-án, majd három nappal később Debrecen is. Bármily abszurdan hangzik is, de Debrecen polgársága örömmel fogadta a megszállókat, mert már elegük volt a kommunista uralomból. A direktórium parancsára a városból mintegy félszáz prominens személyt hurcoltak el, a vöröskatonák pedig a kivonulásuk előtt fosztogattak, raboltak. Ahogy Baltazár Dezső református püspök fogalmazott visszaemlékezésében: „Az oláhok bejövetele után rögtön megkezdődtek a denunciálásos letartóztatások”, később a rendszeres fosztogatások, brutális verések, nemi erőszakosságok. A püspök által fekete terrornak nevezett gyilkosságok áldozatai­nak száma valószínűsíthetően százas nagyságrendű volt.
 

Csöbörből vödörbe

Békés vármegye székhelyére április 25-én vonultak be a románok. Békéscsaba viszonylag szerencsésen úszta meg a megszállást, bár négy direktóriumi tagot a románok elhurcoltak, majd a város határában agyonlőttek. A szomszédos kisváros, Békés nem volt ennyire szerencsés. Az itteni kivégzéseknek az volt az előzményük, hogy a város vezetése elhatározta, megadja magát. A templomok tornyára, valamint egyes tanyai épületek tetejére fehér zászlókat tűztek ki. A még helyben lévő alakulat parancsnoka azonban – fölsőbb parancsra hivatkozva – a település szélén megtámadta a 26-án bevonuló románokat, akik rövid idő alatt szétszórták a vörösöket. A román parancsnok arra hivatkozva, hogy megtévesztették (hiszen fehér zászlókkal fogadták, mégis megtámadták őket), a városszéli tanyákról összeszedetett egy tucat (húsz és ötvenhárom év közötti) gazdát. A halotti anyakönyvi bejegyzések szerint többeket megkínoztak, majd a régi Fehér-Körös (úgynevezett Élővíz-csatorna) partjára terelték őket, ahol a közben összesereglett családtagok szeme láttára sortüzet vezényelt a román tiszt.

A Tiszáig nyomuló románok több településen is kivégezték az elfogott vöröskatonákat. Április végéig teljesen megszállták az Alföldet, elfoglalva egyebek mellett Hódmezővásárhelyt, Makót és Szentest. Azok a naiv lakosok, akik esetleg az első órákban még „felszabadítóként” tekintettek a románokra, mert megszabadították őket a helyi kommunisták terrorjától, villámgyorsan rádöbbentek arra, hogy csöbörből vödörbe kerültek. Az erőszakoskodás, a tömeges rekvirálás az elviselhetetlenségig fokozódott.

A Maros menti Apátfalva lakosságánál 1919. június 23-án telt be a pohár: pár lőfegyverrel, kapával, kaszával szembeszálltak a megszálló román katonákkal. „Valóságos utcai harc fejlődött ki, amelyben két polgári egyén és három oláh katona elesett. A többieket a tömeg lefegyverezte, ötvenkét oláh katonát pedig elkergetett a községből” – olvasható egy későbbi feljegyzésben. A román bosszú nem késett, és brutális volt. A vidékről összpontosított csapatokkal megtámadták a falut, majd a túlerő hamarosan győzedelmeskedett. A vérengzésnek 44 halálos áldozata volt, huszon­egyen később a sebesüléseikbe haltak bele. A települést teljesen kifosztották.
 

Üllő és verő között

A közeli Hódmezővásárhelyen nagyjából hasonló számú áldozatot követelt a román uralom. Az itteni megtorlás a Vörös Hadsereg 1919. júliusi tiszai offenzívájával áll összefüggésben. Július 19-én – annak hírére, hogy erős vörös egység támad Hódmezővásárhely irányába – a románok kivonultak a városból. A hír hamisnak bizonyult, ezért 21-én vissza is tértek. A bosszú itt sem maradt el. Egy magát Berényi Lászlónak mondó és már korábban a román hadsereg mellé álló személy vezette a terrort a városban. Július 25-én összeszedetett mintegy félszáz lakost (nagy részük szegény ember volt), majd a román katonákkal kikísértette őket a város határába. Útközben még beállíttatott a sorba néhány ismeretlen személyt, majd az egyik tanya előtt az 56 civilt agyonlövette. A tömeg­gyilkosság híre óriási felháborodást váltott ki a városban, ezért a román városparancsnok úgy gondolta, hogy jobb, ha feláldozza ezt a bizonyos Berényit, és agyonlövette. Elvégre a románbérenc „mór” megtette a kötelességét…

Szerencsésebb település volt a közeli Mindszent, ahol a Vörös Hadsereg – gyorsan összeomló – offenzívája utáni román bosszú „csak” kilenc polgár életét követelte. A románok máshol is a polgári lakosságon töltötték ki a bosszújukat azért, mert a vörösöknek sikerült – még ha pár napra is – megfutamítani őket. Például Szentesen Csincsák János káplánt a plébánián gyilkolták meg, egy kereskedőt pedig az üzletében lőttek le. Ha tömegvérengzésekre nem is, de elszórt gyilkosságokra az Alföldön szinte mindenhol sor került.

A helytörténeti szakirodalomból talán egyszer össze lehet gyűjteni, hogy szám szerint mennyi halálos áldozatot követelt Kelet-Magyarország 1919-es román megszállása. Szerény becslések szerint is meghaladhatja a félezres létszámot.

Összegzésként elmondható, hogy 1919 tavaszán, a Tanácsköztársaság kikiáltása után Kelet-Magyarország magyarsága – ahogy a XVII. században fogalmaztak – „üllő s verő közé” került. Nagyváradon, Nyíregyházán, Debrecenben és máshol – minden fenntartásuk ellenére – „felszabadítóként” fogadta a társadalom jó része (elsősorban a polgárság) a román hadsereget, hiszen megszabadították őket a kommunisták rémuralmától. Napokon belül kiderült azonban, hogy a román uralom semmivel sem jobb, sőt, helyenként sokkal rosszabb, mint a kommunistáké volt. A románok áprilisban kijutván az Alföldre teljesen gátlástalanná váltak, hiszen látták, nincsen előttük érdemleges katonai erő, amely fel tudná tartóztatni őket. Véleményem szerint részben ezzel magyarázható, hogy tömeg­gyilkosságokra döntően ekkor került sor. Azokra a mészárlásokra, amelyekről 1945 után évtizedekig hallgatni kellett.

(Magyar Nemzet)

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 438
szavazógép
2020-09-08: Sport - :

Rossz időben is Sprint Kupa (Úszás)

Pénteken a rossz és hűvösebb időjárás ellenére is 172 versenyző gyűlt össze a hagyományos úszó Sprint Kupa tizedik kiírásán, amelynek ezúttal nem a sepsiszentgyörgyi uszoda, hanem a városi strand 50 méteres medencéje adott otthont.
2020-09-08: Riport - Józsa Zsuzsanna:

Segít a Gondviselés Segélyszervezet

Manapság nem ritka, hogy kiadós esőzéskor hatalmas vízmennyiség zúdul le, s az addig csendesen csörgedező patakocska hirtelen közösségek életét sodorja veszélybe. A Nyikó menti villámárvíz pusztításakor – ezelőtt tizenöt évvel – nagyon sok unitárius települést érintett a víz, összefogtak egyháziak és civilek, megmutatkozott az emberi együttérzés fontossága. Ennek eredményeképp rá két évre létrejött a Gondviselés Segélyszervezet, amely azóta nagyon sokszor segített bajba jutott embereken. A szervezet történetéről a háromszéki csapat két vezetőségi tagját, a baróti Demeter Zoltánt és a vargyasi Pájer Györgyöt kérdeztük. Hosszú távú terveik között szerepel egy erdővidéki fiókszervezet megalakítása is, hiszen az évek folyamán jelentős önkénteshálózat alakult ki Erdővidék 19 településén.