Sapientia – EMTEA minőség fontosabb a mennyiségnél

2020. szeptember 15., kedd, Közélet

Huszonnyolc erdőmérnöki és huszonhat agrármérnöki szakos hallgató kezdi meg az első évet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjában, előbbi ágazatban először képeznek magyar nyelven szakembereket Erdélyben. A tegnapi tanévnyitón köszöntötték a régi és új hallgatókat, bemutatták a tanárokat és már első nap megtartották az órarend szerinti órákat.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Az egyetem Csíki utcai székhelyének udvarán szervezett, a koronavírus-járvány miatt nem túl ünnepélyes összejövetelen Nyárádi Imre István, a tanulmányi központ igazgatója hangsúlyozta, továbbra is a minőségre törekszenek, s bár a tapasztalat azt mutatja, évente sokan morzsolódnak le, bíznak abban, akik valóban tanulni szeretnének, kitartanak. Mindkét szak, az erdőmérnöki és az agrármérnöki is a jövőbenéző, a megújuló természeti erőforrások gazdálkodásával foglalkozik és az ilyen stratégiai jelentőségű potenciált csak jól képzett szakemberekre lehet bízni – mondotta.

A Sapientia Sepsiszentgyörgyön, miként a többi három helyszínen, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is a közösséget kívánja szolgálni, a közösség számára fontos szakokon képez szakembereket, a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás pedig kiemelten tartozik ezen ágazatok közé – emelte ki az igazgató. Nyárádi Imre István hangsúlyozta, kötelességünk a természet adta lehetőségeinkkel felelősen gazdálkodni, az erdőt és a termőterületeket legalább olyan állapotban hagyni magunk után, ahogyan örököltük. Elsősorban nem diplomát, hanem tudást kívánnak adni a hallgatóik kezébe, ami diáktól, tanártól egyaránt komolyságot, kitartást követel meg, és ezt az elméleti oktatás és gyakorlat terén is elvárják mindannyiuktól – szögezte le az intézményvezető.

Az igazgató köszöntése után szerre bemutatkoztak a tanárok, ismertették az általuk oktatott tantárgy fő elemeit, majd az elsőévesek közösen elmondták az egyetemi fogadalmat, amely a tanulás, a szakma elsajátítása mellett arra is vonatkozik, hogy a hallgatók megőrzik és továbbviszik nemzeti hagyományainkat, szellemi értékeinket.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja-e oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 2288
szavazógép
2020-09-15: Közélet - Iochom István:

Bevonulás Kézdivásárhelyre

Népes érdeklődő közönség jelenlétében nyílt meg a kézdivásárhelyi Gábor Áron-szobor mögött a „Jönnek” – Közigazgatási átalakulás 1940-ben című kültéri kiállítás vasárnap a déli harangszó után. A tárlat a második bécsi döntés révén Észak-Erdély anyaországhoz való visszacsatolásának és az azt követő 1940. szeptember 13-i kézdivásárhelyi bevonulásnak állít méltó emléket a 80. évfordulón. A szeptember végéig megtekinthető kiállítás pannóin a magyar hadseregnek a céhes városba való bevonulásának megörökített pillanatai láthatók.
2020-09-15: Közélet - Bokor Gábor:

Osztályfőnöki órák a szabadban (Kovászna)

Megpezsdült az élet Kovásznán. A tegnapi tanévkezdés a szokásos őszi mozgalmasságot vitte a fürdővárosba. A Kőrösi Csoma Sándor Líceum előtti Iskola utcában forgalmi dugók alakultak ki, az Orbán Balázs Elemi Iskola előtt is szükség volt a rendőrség irányítására. A tanulók csoportokba gyűlve várták az iskolába való belépést, de a szokásosnál kevesebben szorongattak virágcsokrot. Többük mondta: már megoldotta a virágátadást, virtuálisan küldött csokrot kedvenc tanárának, iskolatársának.