’56-tól ’56-igA forradalom előtti erdélyi időszakról / 1.

2020. október 22., csütörtök, Történelmünk

1956. szeptember 29–30-án kétnapos értekezletet tartottak Kolozsváron a helyi és a marosvásárhelyi magyar írók, költők, irodalmi szerkesztők. Ezúttal nem szokványos gyűlésre szólították az erdélyi magyar irodalomnak a hatalom struktúráiban is jelen levő képviselőit, hanem olyan tanácskozásra, amelynek súlyát találóan érzékelteti Nagy Olga folkloristának, néprajzi és ifjúsági írónak a gyűlésen elhangzott egyik mondata: „Tíz év telt el, mióta először mondhatjuk el sérelmeinket őszintén.” Ez a gyűlés volt ugyanis az 1946. novemberi kommunista hatalomátvétel óta eltelt tíz esztendőnek az a pillanata, amikor mind a jelen levő értelmiségieknek, mind a hatalom képviselőinek szembesülniük kellett azzal, hogy az adott kereteken belül ugyan, de a rendszer működési zavarait bizony kemény számonkérések is illetik.

  • Nyikita Hruscsov, jobbján Gheorghe Gheorghiu-Dej, tovább Nicolae Ceaușescu a Román Munkáspárt 7. kongresszusán Bukarestben. Fotó: WIKIPÉDIA
    Nyikita Hruscsov, jobbján Gheorghe Gheorghiu-Dej, tovább Nicolae Ceaușescu a Román Munkáspárt 7. kongresszusán Bukarestben. Fotó: WIKIPÉDIA

A titokzatos Hruscsov-jelentés

Mérföldkőnek számított a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) 1956. február 14. és 25. között Moszkvában lezajlott XX. kongresszusa. Pontosabban Nyikita Szergejevics Hruscsov szovjet pártfőtitkárnak a kongresszus utolsó napján elhangzott jelentése a sztálini korszak egyes túlkapásairól. Hruscsov távolról sem tárt fel mindent, ami a rendszer számlájára volt írandó, ráadásul a szovjet megszállás alatt álló kelet-közép-európai államokban addig lezajlott, szovjet mintára és vezérlettel véghezvitt kommunista terrort meg sem említette. A jelentés csak a szovjet­unióbeli kommunista káderekkel szemben az 1934 utáni időszakban elkövetett visszaélésekre, gyilkosságokra, meghurcolásokra tért ki, teljes mértékben mellőzve azt az 1917 és 1934 közötti időszakot, amelynek viselt dolgaiért a pártvezetést és magát Hruscsovot is felelősség terhelte.

Ugyanakkor a jelentés nem tett említést a Szovjetunióban élő népek elleni kommunista atrocitásokról sem, és egyáltalán nem foglalkozott például az 1930 és 1932 közötti erőszakos kollektivizálás és kuláktalanítás gaztettei, illetve az ebből származó 1932 és 1933-beli, csak a Szovjetunióban többmillió áldozatot követelő országos éhínség – benne az ukrajnai holodomor – ismertetésével. Hruscsov egyebek mellett „csak” arról beszélt, hogy – az 1953. március 5-én meghalt – Sztálin sajátos módon értelmezte és meggyalázta a demokratikus centralizmus, valamint a kollektív vezetés elvét; a Sztálin-mítoszt szertefoszlatva elődjét tette felelőssé a szovjet hadsereg 1941 és 1942 közötti mérhetetlen emberveszteségeiért, ugyanakkor Sztálint és a KGB volt főnökét, Lavrentij Beriját a kaukázusi népek 1943–44-beli deportálásáért.

Titkos jelentését Hruscsov a február 24-ről 25-re virradó éjszaka 2500 kongresszusi küldött jelenlétében zárt ajtók mögött olvasta fel, de a dokumentum tartalmáról viszonylag hamar értesült a nemzetközi közvélemény. 1956 márciusában a Lengyel Kommunista Párt utasítására a jelentést lengyel nyelvre fordították, és 3000 példányban szétosztották a kommunista vezetők között. A dokumentum nyugatra is kijutott, így 1956. június 4-én egy angol nyelvű fordítást/kivonatot a The New York Times, 6-án pedig egy francia változatot a párizsi Le Monde közölt, óriási visszhangot kiváltva. Hiányosságai ellenére a huszadik század egyik legfontosabb dokumentumai közé sorolt Hruscsov-jelentés olyan vádiratnak bizonyult, amely gyökeresen megváltoztatta a világon a kommunizmussal szembeni szemléletet, ettől kezdve pedig a szovjet befolyás, illetve megszállás alatt álló kelet-közép-európai népi demokráciákban egyre erősebbekké és bátrabbakká váltak a rendszert bíráló, annak éppen a Hruscsov által hirdetett megújítását szorgalmazó hangok.
 

Hatása Romániában

A Hruscsov-jelentés nyomán elsősorban Magyarországon és Lengyelországban kezdődtek a kommunista párton belül látványos viták és indultak el törekvések a sztálinista vezetők félreállítása érdekében. Csehszlovákiában és Romániában az erre irányuló szándékok alig voltak érzékelhetőek. Fontos tudni, hogy mind a lengyelországi, mind a magyarországi reformtörekvéseket nem a párton kívüliek, hanem maguk a párttag értelmiségiek – írók, újságírók, színművészek, politikusok – szorgalmazták elsőkként. Az itt tárgyalt romániai/erdélyi bírálatok esetében is kizárólag párttagoktól származó számonkérésekről beszélünk.

Romániában – legalábbis hivatalosan, a nagy nyilvánosság előtt – nem volt ismert a Hruscsov-jelentés. Az SZKP XX. kongresszusán részt vett – Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár vezette, Miron Constantinescuból, Iosif Chişinevschiből és Petre Borilából álló – román küldöttség vezetője, Dej kivárt, és csak egy hónappal később, a Román (Kommunista) Munkáspárt (RMP) 1956. március 23–25-i plenáris ülésén tájékoztatta a vezetőséget a moszkvai történésekről.

Nem kétséges, hogy Dejt igen kellemetlenül érintette a Hruscsov-jelentés, sőt, az RMP főtitkára úgy vélte, Hruscsov történelmi hibát követett el azáltal, hogy a világkommunizmus bálványát lerombolta. Másrészt az RMP küldöttségét meglepte, tanácstalanná tette, sőt, sokkolta a jelentés, hiszen bálványukat, azaz Sztálint olyan támadás érte, miszerint amaz gyilkos szörnyeteg, paranoiás, katonai vezetőként pedig hozzá nem értő, következésképpen az ő ideáljuk, idealizált világuk omladozóban volt. Ennek fényében érthető: Dej megpróbált időt nyerni, hogy az elkerülhetetlen beszélgetések, sőt, viták időpontját a lehető legjobban időzítve megtalálja és ezekre felkészülhessen. Az sem kizárt, hogy érzékelte a szovjet pártvezetésen belüli ellentéteket, tehát ki akarta várni, amíg a belső hatalmi harc esetleg mégis a sztálinista vonal javára dől el.

Dej értelmezésében Ana Pauker, Vasile Luca (Luka László) és Teohari Georgescu félreállításával a romániai sztálinizmust és a személyi kultuszt az RMP még 1952-ben felszámolta. Valószínű, hogy a kommunista diktátor azért is kezelte felületesen a személyi kultusz kérdését, valamint a moszkvai kongresszus történéseit, mert joggal tartott attól, hogy ha a moszkvai részletek nyilvánosságra kerülnek, a közvélemény joggal hasonlítja majd őt Sztálinhoz. Hiszen Dej vezetése alatt zajlott le Romániában az államosítás, a „kulákság” felszámolása, ekkor kezdték securitatés katonák sortüzéig is fajuló erőszakkal – lásd a gidófalvi és a maksai 1950. szeptember 22-i sortüzeket – átszervezni szovjet kolhozos mintára a mezőgazdaságot. Szintén Dej idején hurcolták a kulákoknak kikiáltott földművesek tízezreit a Duna-csatorna kényszermunkatáboraiba és Dobrudzsába, ebben az időben számolták fel az ellenzéki pártokat, amelyeknek volt vezetői és tagjai nagy része politikai börtönökben sínylődött.

A román pártvezetés tehát kínosan ügyelt arra, hogy az úgynevezett feldolgozó gyűléseken mi hangozzék el, s hogy az előterjesztők miként tolmácsolják az SZKP XX. kongresszusa utáni változásokat. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy különféle – alapszervezeti, falusi, városi, tartományi stb. – pártgyűlésekről nyilvánosságra került információk, valamint a sajtóban megjelentek nyomán a közvéleményt élénken foglalkoztatta az SZKP XX. kongresszusa nyomán előállt helyzet.
 

Burkolt bírálatok, óvatos enyhülés

A romániai korabeli magyar (párt)sajtóban is jól érzékelhetően fogalmazódtak meg az egyre nyíltabb és bátrabb vélemények. Bár ezek a cenzúra által szigorúan féken tartott burkolt bírálatok, illetve a magyar közösség sajátos elvárásait megfogalmazó „hozzászólások” távolról sem érintették még csak a tartományi szintű pártvezetést sem, és legfeljebb közvetve, a sorok között hordoztak üzenetet a felsőbb pártvezetés felé, a korábbi állapotokhoz képest mégis jelentős változást jelentettek a nyilvános véleményalkotás terén. És mintha a civil mozgástér is tágult volna valamelyest.

1956 folyamán ugyanis a romániai magyar (párt)sajtóban több olyan cikk jelent meg, amelyek az eltelt évtizedben tabunak számító témáknak bizonyultak, de ezúttal a magyar kultúra jeles személyiségeire irányították (vissza) a figyelmet. Az RMP központi magyar lapja, az Előre hasábjain Könczei Ádám kolozsvári szerkesztő például 1956 júliusában a nagyszalontai Arany János Múzeum anyagának rendezését, tudományos feldolgozását, pontos leltárának elkészítését és kinyomtatását – tehát széles körű hozzáférését –, az intézmény bővítését, létrejöttének és a Csonka-torony történetének megírását szorgalmazta.

Ugyanebben az időszakban az Előre mellett a Kolozsváron megjelenő irodalmi lap, az Utunk is bő teret szentelt a Petőfi földi maradványai fellelésére indított, romániai és magyarországi szakemberek és tudósok vezetésével zajló fehér­egyházi ásatásokról. Ennek kapcsán az Előre hasábjain Máthé András éppenséggel azt jegyezte meg, hogy „az RNK kormánya már több ízben tanújelét adta az 1848–49-es magyar szabadságharc ereklyéi, emlékei iránti tiszteletének, s gondoskodik azok méltó becsben tartásáról, megőrzéséről. A fehéregyházi Petőfi-emlékművet körülövező fenyőliget és park például még sohasem volt olyan szép, ápolt, olyan sok színben pompázó, mint amióta a dolgozó nép vette örökébe.” Ugyancsak 1956 nyarán az Előre hasábjain Újlaki Márton a koltói Teleki-kastély siralmas állapotát, valamint a Petőfinek emléket állító múzeum hiányát tette szóvá. (Ne felejtsük el, hogy a Székely Ifjak Társasága sepsiszentgyörgyi és az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége fehéregyházi későbbi koszorúzásai is pontosan ugyanebben a ’48-as forradalom és hősei iránti tiszteletben és kegyeletben fogantak, csakhogy 1958-ban már volt egy vérbe fojtott forradalom…)

Az Autonóm Magyar Tartomány hivatalos pártlapja, a Vörös Zászló 1956 októberében arról adott hírt, hogy székelyudvarhelyi fiatalok tanáruk vezetésével rendbe tették Orbán Balázs szejkefürdői sírját, koszorúkat helyeztek el, és megemlékeztek a legnagyobb székelyről. Az Előre hasábjain Ferenczi Géza ennél jóval bővebben számolt be erről a civil kezdeményezésről, amelynek során Kovács Lajos tanár és tanítványai kitakarították a sírt, a városban pedig Orbán Balázs-emlékbizottság alakult. A testület felhívására vállalatok járultak hozzá a sír és környéke rendbetételéhez, Székely Lajos telekfalvi fafaragó mester pedig fiaival – a rajoni múzeumban elhelyezett régi helyébe – új fejfát készített. A helyreállított sírnál az emlékbizottság megemlékezést szervezett, amelynek keretében ismertették az ifjúsággal Orbán Balázs életét és munkásságát.

Szintén októberben a Vörös Zászló hasábjain Kóczián László arról cikkezett, hogy – a népi demokrácia első évtizedében – kár volt kidobni mindent, ami az iskolákban évszázados léptékben mérhetőn hagyománnyá vált, s hogy érdemes volna olyan személyiségek emlékét ápolni, mint Kőrösi Csoma Sándor, Aranka György, Mikes Kelemen, Orbán Balázs, Kriza János, Petőfi Sándor, Gál Sándor negyvennyolcas honvédtiszt…

Az 1956-os romániai óvatos enyhülésbe az is beletartozott, hogy például erdélyi, kolozsvári egyetemi hallgatók részt vehettek magyarországi diákcsere-kirándulásokon, és szegedi egyetemisták látogattak Temesvárra. Az emberek ismét útlevelet kaphattak, sokan éltek is a lehetőséggel, hogy magyarországi rokonaikat meglátogassák.

Irodalmi berkekben nem kisebb szenzáció volt az 1944 októberében, Kolozsvár szovjet kézre kerülése küszöbén Magyarországra emigrált Tamási Áron október 15–18-i kolozsvári látogatása, de főleg az a 17-i találkozója, amelyen a Marianum dísztermében több mint hétszáz diák zsúfolódott össze, és – Jordáky Lajost idézve – akit a diákság úgy ünnepelt, ahogyan még senkit; és akinek írásait ekkor kezdték újra közölni Romániában.

(folytatása holnapi lapszámunkban)

Hozzászólások
Szavazás
Ön kire szavaz a vasárnapi parlamenti választásokon?










eredmények
szavazatok száma 459
szavazógép
2020-10-22: Család - :

Kevés kímélő gépkocsit vásárolnak (Környezetünk)

Félezernél kevéssel több környezetkímélő autót vásárolnak havonta Romániában, ez alig haladja meg az összes eladott
új gépjármű 6 százalékát.
2020-10-22: Belföld - :

Jogerősen felmentették Csíkszereda elöljáróit

A Marosvásárhelyi Táblabíróság tegnap jogerősen felmentette a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádjai alól Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét és Szőke Domokost, a megyeszékhely alpolgármesterét.