A fiatalok sajátos szóhasználatának, szóalkotásainak, beszédének az egyik indítóoka a csoporthoz való tartozásnak, a beavatottságnak a hangoztatása. Mint ahogyan az öltözködésben és a divatban, ugyanúgy a nyelvében is szereti az ifjúság a maga útját járni, az újat, a szokatlant, a rendkívülit. Az ifjúsági nyelvnek egyik válfaja a diáknyelv, ennek kialakulását nagymértékben segítette a tanulók közösségbe, csoportokba tömörülése. A másoktól való különbözés kifejezésére, önállóságuk bizonyítására egy külön csoportnyelvet használnak, amelyre jellemző a játékosság, az ötletesség, a képszerűség, de néha a durvaság és tiszteletlenség is. A diáknyelv keletkezésében szerepet játszik a tréfálkozás, a vidám hangulat, a diákos csínytevés, az utánzás, a gúnyolódás, a vagánykodás is.

A fiatalok, a diákok szókincsére, szóhasználatára már régen felfigyelt a nyelvtudomány. A régi diáknyelvről néhány irodalmi mű is adatokat szolgáltat. Janus Pannonius is gúnyolódott iskolatársa, Gryllus nevével (jelentése „mezei tücsök”), s amikor társa válaszol, barbárságát emlegeti. Janus egész verset ír hozzá: „Megrágalmaztál, hogy medvetejen nevekedtem / Otthon, Gryllus, mert annyira vad vagyok én, / Hát jó, nőstény medve a dajkám, néked azonban / Gryllus, nem medve volt az anyád, de szuka.” Petőfi versére is emlékezhetünk: „Diligenter frequentáltam iskoláim egykoron, / Secundába ponált mégis / Sok szamár professzorom…” Jókai Mór például az És mégis mozog a föld című regényében a Csittvári krónikáról szóló fejezetben oldalakon át sorolja a korabeli debreceni diákélet sajátos latin szavait. Móricz Zsigmond is fölhasználta a debreceni kollégiumban hallott diáknyelvi szavakat a Légy jó mindhaláligban. Több nyelvészeti megközelítésről is beszámolhatnánk…

Az Anyanyelvápolók Szövetsége két ízben is pályázatot írt ki diáknyelvi szavak gyűjtésére. Az 1972-ben meghirdetett pályázatra közel kétszáz pályamű érkezett, ebből az anyagból állította össze Kardos Tamás és Szűts László a Diáksóder, Hogyan beszél a mai ifjúság? című kötetet (Budapest, 1995). Azóta megjelent Szűts László Diáksóder 2. című kötete is (Cédrus-Napkút kiadó, Bp., 2008). Erdélyben is lelkes, anyanyelvünket szerető, tisztelő diákok és tanáraik gyűjtőmunkája nyomán diáknyelvi szavakból és kifejezésekből készült a Diáknyelv. Erdélyi diáksóder (Tinivár Kiadó, Kolozsvár, 2010) című könyv. Benne a Rónaky Edit pécsi tanárnő és diákjai által gyűjtött, Kész röhej. A diáknyelv humora című tanulmány is. Megvalósult egy közös, anyaországi és erdélyi, magyar nyelvű diáksóder.

A magyar köznyelv általában a régi összetételek analógiájára hoz létre új összetételeket. A diáknyelv nincs tekintettel ilyen nyelvhelyességi követelményekre, a szóösszetétellel is meg akarja hökkenteni a hallgatóságot: egymástól igen távol álló két fogalmi körből kölcsönzi a szavakat, ezzel fokozza a komikus hatást is: agytröszt, észgyár – jó tanuló; csontkollekció – sovány; bűzrúd – cigaretta; drótkecske – kerékpár; földesztergályos – földműves; kultúrmadzag – nyakkendő; lórakéta – lovas kocsi; pataborító – cipő; porszívó – orr; tetűpuska – fésű; zajláda – rádió. 

A diáknyelv gazdagításának másik eszköze a névátvitel, amikor egy jelenség, egy fogalom nevét egy másik fogalom megnevezésére használjuk. Így lesz a bogyó szem, a dinnye fej, a parabola fül, a toll haj. 

A diáknyelvben leggyakrabban az iskola, a tantárgyak, az emberi testrészek, a ruházat stb. nevei szerepelnek: a csajok meg a srácok kolostorba, börtönbe járnak, a lélekharang, a diákőrangyal, a verkli jelzi, hogy órára – englis, fizi, biosz, törcsi, igeórára (magyaróra) – kell menni, édes mamanyelvet tanulni, vagy éppen soványítóra (torna) vagy óbégatóra (ének) várja őket a tanci, a nyanya, a rabőr, a fáraó, a klóranyó, a csatamami, akik természetesen – tuti – feleltetnek is – földrengés –, és ha nincs pillantslap, akkor bizony a tökkelütött elzengi a hattyúdalát.

„Az ifjúsági nyelv megbecsülésre méltó, de nem szabad hagyni beszennyeződni, mert akkor elveszti vonzó arculatát…” – vallotta Grétsy László nyelvész. „Minden nyelvi tény megítélésében mérlegelésre van szükség. A szellemes, leleményes szóalkotások használatát a maguk helyén, a tanulóközösségen belül nem kell hibáztatnunk. Természetesen ott is óvni kell őket a túlzásoktól. A tanulóknak érezniük, tudniuk kell, hogy a diáknyelv fordulatos szavai más környezetben már az illetlenség határait súrolják…” – tanácsolja Murádin László (Ha a nyelvtan nyögtan…, Diákévkönyv, 1997, 226.). „A mai fiatalság viselkedése szabados, ruházata bosszantóan rendetlen, hajviselete illetlen, szórakozásai, táncai nélkülözik a méltóságot, szomorú a szívünk, amikor rádöbbenünk, nekik kell majdan a helyünkre lépni” – több mint kétezer évvel ezelőtt kesergett így az ismert drámaíró és filozófus, Seneca…

A diáknyelv gyűjtésére új akciót hir­detünk, mert az eltelt tíz év alatt is sok új szó, szókapcsolat, szöveg és főleg az interneten használt kommunikációs kifejezések, betűkombinációk, rajzok is, emojik/emotikonok születtek, kerültek be a fiatalok nyelvhasználatába…

Kérjük az anyanyelvünket szerető fiatalokat, idősebbeket, segítsenek! A köznyelvi szavaknak keressék meg diáknyelvi párjukat! Minden adatközlő nevét, életkorát, (volt) iskolája nevét és természetesen tanáruk nevét kérjük lejegyezni. (Ahogy Sántha Attila nagy sikerű Bühnagy székely szótára készült…)

Támogatóink: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelvi Tanszéke, a Brassai Sámuel Líceum, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Domus Hungarica Alapítvány, az Anyanyelvápolók Szövetsége, a Nyelvünk és Kultúránk, az Édes Anyanyelvünk, a Magyaróra folyóiratok, dr. Balázs Géza, az ELTE professzora.

A gyűjtők munkájához sok sikert kívánunk, az eredményt tisztelettel fogadjuk postai küldeményként, de e-mail-csatolmányként is a következő címekre: Dr. Málnási Ferenc, Brassai Sámuel Elméleti Líceum, Kolozsvár, December 21. út 7. szám, e-mail: malnasi100@gmail.com. 

Málnási Ferenc