Sörcsap – a székely sörkalauzA kucsmás kézműves

2020. november 12., csütörtök, Magazin

Román kézműves sör a Haramin IPA, amelyet belgák készítenek és palackoznak. A belga IPA típusú sör címkéjén kissé meglepődve ilyeneket olvastam: 800 éves tapasztalat és világbajnoki eredet – elgondolkodtató, jelentsen bármit is ez a két információ.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Ezek és a hazai mezőnyben igen borsos ára miatt kissé kétkedve vásároltam egy üveggel ebből a folyékony kenyérből. A százszázalékosan természetes alapanyagokból készülő Haramin IPA szűretlen és pasztörizálatlan. Színe emiatt zavaros barna. Kitöltve dús és vastag fehér habkorona emelkedik a pohárban, amely egészen tartós. A sör maga amolyan belga sörös. Illatában gyümölcsöt (meggyet) véltem felfedezni, ezenkívül pedig valamilyen fűszert, az aromák fölött érezni az élesztőt és az alkohol erős szagát. A közepesen testes serital íze édeskés, kissé vizezett, de jelen van benne a friss maláta és egy kis karamell is. Utóíze fűszeresen kesernyés. A címkén hirdetett évszázados múlt és bajnoki vérvonal dacára kissé unalmas, felejtős sör ez az IPA, egyáltalán nem fogott meg. Drága is volt, és azt hiszem, hogy tudok majd élni nélküle. Egy próbát megért, akárcsak a testvére, a Tripel Hop, amelyből az első adandó alkalommal veszek majd egyet.
 

Adatok:  az Artizanii Berii megrendelésére gyártja: Brasserie de l’Abbaye du Val-Dieu * Származási hely: Románia * ára: 7,49 lej * kiszerelése: üveg (330 ml) * alkoholtartalom: 5,5% * száraz­anyag-tartalom: – * IBU: 27 * összetevők: ivóvíz, árpamaláta, cukor, sörélesztő, komló * típus: belga IPA * színe: barna * a sör pontszáma: 6/10.

Tibodi Ferenc
(sor-csap.blogspot.com)

Sörlexikon: Folyékony kenyér – a középkori kolostorokban élő szerzetesek szigorú napi rutin szerint éltek. Jelmondatuk az Imádkozz és dolgozz volt, és gyakran böjtöltek. Az előírások szerint azonban a folyadék fogyasztása nem töri meg a böjtöt – a kolostorok nagy részében épp ezért főztek sört, s így lett a barátok itala a „folyékony kenyér”.

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 839
szavazógép
2020-11-12: Magazin - :

75 éves Neil Young

Ma ünnepli hetvenötödik születésnapját Neil Young kanadai rockénekes, gitáros, dalszerző, aki megalkuvás nélkül alakította ki saját stílusát, amelyet egyéni gitárjátéka és személyes dalszövegei, jellegzetes falsetto/tenor hangja, hosszú gitárszólói tesznek egyedivé. A gitár mellett játszik bendzsón, szájharmonikán, ukulelén és zongorán.
2020-11-12: Család - :

Óvatosan a képernyőkkel! (3.)

Az elmúlt időszak jelentős részében a romániai köznevelési rendszerben távoktatás zajlott, s van továbbra is érvényben. Ez azt jelenti, hogy a gyermekeink és az érintett korosztályok jóval több időt töltenek képernyők előtt, a világhálón, mint azelőtt. Ezzel együtt elkerülhetetlenül nő a gyermekek online játékokra és közösségi médiára szánt időkerete is. Ha egyszerűbben akarok fogalmazni, akkor azt is mondhatnám, hogy valósággal beszippantotta őket az online világ. Egy ilyen jelenség előtt nem lehet ölbe tett kézzel ülni.