A beszélgetést irányító Prezsmer Boglárka dramaturg elmondta, a nagyon gazdag és nagyon igényes kiadvány a HTE utolsó évtizedét mutatja be, „emléknyomok” – a szöveg mellett képanyag, egy-egy előadás plakátja, stábja – segítségével, a szerző áttekinti az előadásokat, illetve szakvéleményezi azokat. Deák Gyula, a HTE igazgatója megjegyezte, Fekete Réka harminc éve hűségesen követi az együttes munkáját, nem csak látta az előadásokat, hanem írt is azokról. A Táncösvényeken „könyv is, album is”, rengeteg fényképpel illusztrált, s az a célja, hogy visszaidézze az előadásokat, azért, hogy tíz-húsz év múltán azok kevésbé kopjanak a nézők emlékezetében. Fontos, hogy ilyen formában is nyomuk maradjon – tette hozzá.

Fekete Réka elmondta, tizenévesként került a táncházmozgalomba, így már megmarad örök táncházasnak, kötetében pedig a gyökerekből táplálkozó és a kortársig eljutó HTE alkotásairól, előadásairól ír. E könyv előzménye a 2010-ben megjelent Táncbeszéd, s míg abban az emberekre helyezte a fő hangsúlyt, a mostani kiadványban az együttes vezetőivel, rendezőkkel, koreográfusokkal készített interjúk olvashatóak, majd az elmúlt tíz év tizenkilenc előadását tekinti át remek fotográfiák segítségével. A fényképeket Ádám Gyula, Albert Levente, Barabás Zsolt, Henning János, Kátai Jocó, Toró Attila és Vargyasi Levente készítették, előadásonként 4-5 fotó látható, melyeken előtérbe kerülnek a táncosok. Ferencz Csaba arról beszélt, hogy mintegy ezer, kiváló kép közül kellett válogatnia, ez egyszerre volt nagyon könnyű és nagyon nehéz. Több ez a könyv, mint az együttes története, a fotókon is látszik, hogy az elmúlt tíz évben mennyire erősödött az előadások látvány- és képi világa, tette hozzá.

Ivácson László, a HTE művészeti vezetője kifejtette, a harminc év során hűségesek maradtak „hármas útjukhoz”, azaz fontosnak tartják a tiszta forrást, másrészt táncszínházi előadásokat készítenek, harmadrészt pedig „aranybányára” leltek a gyermekelőadások világában. Ezt a hármas utat a továbbiakban is megtartják, de gazdagítanák is egyben, tette hozzá. Felidézte, hogy az elmúlt tíz év első felében az együttesnek még mindig nem volt székháza, több táncosuk elment, mert munkájukból nem tudtak megélni – „zsíros kenyéren éltünk” –, váltaniuk kellett. Ám a mai tánckar már teljesen más, mint ami a kilencvenes években volt, úgy érzi, egy-egy fiatal táncos nagyon tehetséges, erős és képzett a tánckarunk, tette hozzá Ivácson. Megjegyezte azt is, azért, hogy tudják, hol tartanak, számukra nagyon fontos a közönség és a szakma visszajelzése, ugyanakkor a rendkívüli képességű táncosoknak köszönhetően szerinte elérkezett a változtatás, a műfajok ötvözésének ideje.

Fekete Réka közölte, az előadásokról szóló írásai korábban megjelentek a Háromszék napilapban, s kötetében fontosnak tartja a harmadik fejezetet is, amely a HTE rendezvényeiről szól. Kitért az együttes „kisugárzására” is, ugyanis a HTE „nem csak egy előadásgyár és oktatóműhely, hanem egy fórum is”. Deák Gyula szerint az elmúlt tíz év arról is szól, hogy jó úton járnak, nagyon sok minden történt velük, életük részévé vált az is, hogy embereket, táncosokat neveljenek. Számukra az is fontos, hogy még ma is nyomon követhető Könczei Árpád munkamódszere, precizitása, hozzáállása. Ferencz Csaba végül hozzátette, az előadások értő közönséget neveltek ki, a HTE táncosai pedig a szó legnemesebb értelmében alkotóművészek.