Harcok az Úz völgyében

2021. február 4., csütörtök, Történelmünk

A Háromszék Vármegye Kiadónál frissen megjelent, Kocsis Károly által szerkesztett Előre az Úz völgyében című könyvből közlünk részleteket mai Történelmünk rovatunkban. Poiana Uzului bevételének évfordulóján Sáfrán Géza alezredes, ezredparancsnok a Tízes Honvéd című tábori lap 1917. október 15-én megjelent 7. számában közölt visszaemlékezéséből, valamint Kalmár Jenő honvédszázadosnak a Kilences Honvédek tábori újságjának írt, az 1916. október 25–26-i Poiana Uzului-i harcokra való visszaemlékezéséből tallózunk.

  • Kiépített tüzelőállás. Fotó: HTM Fotóarchívum – 0033-101/Fk
    Kiépített tüzelőállás. Fotó: HTM Fotóarchívum – 0033-101/Fk

Poiana Uzului

(…) Sok szép és dicső emléke van a 10-es honvédezrednek, sok harcot vívott meg, melyben dicsőséget szerzett a magyar, a honvéd névnek, de mégis az 1916. október 15-től 22-ig tartott Úz-völgyi harcok voltak azok, melyekben az ezred minden akadályt leküzdő magyar ősereje: király és haza iránti szeretete a harci erényekben nyilvánult meg. (…)

1916. október 15-én reggel kezdtük a harcokat. 20-án rohammal elfoglaltuk a kitűnően kiépített román völgyzárlati állásokat s ezzel együtt Poiana Uzului községet. 21-én kora reggeltől délutánig tartó igen erős harcokban véresen visszaveri az ezred a 13. román dandár fő támadásait. (…)

Október 15-én kora reggel az esthomály teljes beálltáig tartó erős menet az Úz völgyébe, éjjelezés a nyirkos földön, kövek hátán, 15-én kora reggel támadó előnyomulás, majd harc a határon.

A román megállt, felvette a harcot. Az ezred kénytelen jobbra és balra is terjeszkedni, csoportok alakulnak ki, de bármennyire is terjeszkedik, a csoportok szárnyai átkaroltatnak, a csoportok áttöretnek. Rendkívül szívósan védekezik a román had, s ez szokatlan a görgényi harcok után. De nem csak jól védekeznek, hanem szakadatlanul támadnak, rohamoznak. Megbánta, hogy a határvonulatot kutyafuttában otthagyta, vissza akarja szerezni. Alig tudunk naponta itt-ott pár száz lépést súlyos veszteség árán is előrehaladni. 17-én már 7000 lépésen harcol az ezred. Nem elég a nehéz harc, nem a járhatatlan sűrű, majd feljebb a sziklás terület, nem az élelmezési és lőszerutánpótlási nehézség, nyári ruháinkra leesik a hó, dermesztő hideg van fent.

Egész csapatok vannak, melyeknél a bakancstalp szétment a sziklákon: fagyás ellen is védekezni kell. Elszedünk a hátul levő emberektől mindent, csizmát, köpenyt, pokrócot, le kell szedetnem a román foglyokról, sőt, halottakról is, hogy embereinket elláthassák, de még így is sokan köpenydarabokkal helyettesítik a bakancsot. Nincs nyugalom se nappal, se éjjel. Nappal harc szakadatlanul.

Van század, mely 11-szer rohamozik, vannak kis osztagok, melyeknek emberei egy-egy fa vagy szikla tövébe ásták be magukat, száz és száz ellenséges golyó túrja fel előttünk, körülöttük a földet, fát, sziklát. Száz és száz kilőtt hüvely fekszik mellettük, míg végre fejlövés éri őket. De addig nem mozdulnak onnan! Elfogy a lőszer, a géppuskalőszer is, de van szurony, tőr, puskatus, és van szív! Egy szakasz szuronnyal támad meg átkaroló román kétszázadnyi csoportot és megfutamítja. Ez mind nem elég. Midőn a román látja, hogy mégis tért nyertünk, ránk gyújtja az erdőt, több helyütt. Telefon-összeköttetésünk szétég, az állásban már nem lehet tűrni a meleget. Visszamenni nem lehet. Túlmegy a rajvonal a tűzön, hátában az égő erdő. Az erdőn belül a kötelékek összevissza, mire 18-án éjjelre a kötelékek lehető helyreállítása, másnapra a völgyzár rohammal való elfoglalása rendeltetett el, mihez átcsoportosítást kellett végrehajtani. Éjjel, sziklákon, hegyeken, völgyeken, vízen át.

Ekkor következett az ezredparancsnokra nézve a háború legnehezebb pillanata. Számot kellett vetnem a feladat nehézségével és az ezred harcokban megviselt állapotával, és ennek alapján kellett a rohamot egy napot elhalasztassam.

A csapatok pihentek, aludtak, míg az előkészítő tüzérségi tűz megkezdődött, midőn október 19-én délelőtt jött a parancs, mely szerint a roham másnap hajtatik végre. Abban az érzésben, mely a parancsnokokat és a csapatokat ekkor áthatotta, benne volt a biztos hit, hogy Poiana Uzului a mienk.

Úgy is volt. 20-án éjfélkor kezdődött meg az ellenséges, nagy kiterjedésű akadályövön való előrenyomulás, ugyanakkor az ellenséges támpontok bal szárnyának átkaroló megtámadása, míg a támpontok jobb (északi) szárnyának átkarolását a 9. ezrednek egyik csoportja végezte. Nehéz, veszteségteljes, előreküzdő harcok folytak, míg az átkaroló 2. zászlóalj a rohamtávolságra jutott, s a rohamot végrehajtva a fontos hegyhátat, majd a falut is elfoglalva, utóbbitól keletre – úgy-ahogy – beássa magát az ezred. A románok nem messzire mentek.

Kifáradt legénységünk csak éppen hogy elhelyezkedett, az éj folyamán a völgyet csak éppen hogy elzárhatta az utászszázad, midőn 21-én, felhasználva a múlt éjjelt tetemes erősítésre, a nagy ködöt pedig a meglepetésre: hatalmas erővel támad a 13. román dandár az alig 1000 puskából álló ezredre. Az ezred felveszi a harcot, a többszörös túl­erőt véresen visszaveri.

Röviden, vázlatosan ezek történtek 1916. október 15-től 21-ig. Aki bele tudja képzelni magát ezeknek a harcoknak minden nehézségeibe, csak az mondhat ítéletet arról, hogy mit teljesített ezen a hét harcnapon a 10. ezred. Az ezredre nézve ezek voltak a hadjárat legnehezebb harcai. Igazi harcok, ahol a tisztek és a legénység személyes vitézsége, a csapatok, csapatrészek, kis csoportok egyértelmű megingathatatlan, előretörő akarata, a megszerzett talpalatnyi földnek is az utolsó leheletig való elhatározott megtartása uralt minden egyes harcost, ahol a terep rendkívüli nehézségeinek, a hidegnek, a tűznek, a nélkülözéseknek és a fáradtságoknak minden keservei sem lohasztották pillanatra sem azt a támadó szellemet, mellyel az ezred a román határra jutott. Az ezred teljesítőképessége a leghatalmasabb próbára volt kitéve.

Sáfrán Géza

 

A két front között

(…) A levegő puskaporral van telítve. Délután 3 óra óta folyik az elkeseredett, véres harc a határszéli kis Poiana Uzului községtől északra és délre emelkedő hegyeken, és a már többször elvert románok nagy erősítéseket összevonva, szüntelen rohamoznak állásaink ellen. A D. Marén felállított román ütegek lángoló torokkal szórják a gyilkos srapnel- és gránátzuhatagot sorainkra: egy üvöltő, vijjogó tűz- és vasszilánk-tenger körülöttünk a világ.

Este 9 óra felé elül kissé a harci zaj. Az újabb harcok kezdete előtt nálunk is, az ellenségnél is szükségessé vált a sötétségben összebonyolódott keretek rendezése. A parancsnokságom alatt álló III. zászlóalj, melynek 9. és 11. százada mint völgyzáró csoport egész délután a legizzóbb harcok középpontjában állott, egy új állást száll meg az 1229 Kote délkeleti lejtőjén, az Úz jobb partján húzódó országútig. Az új vonalon lázas sietséggel, hangtalanul dolgoznak a zászlóalj emberei, csak itt-ott zörren meg a laza kavicsos talajban a kis ásó, csákány. A hátunk megett enyhén derengő tűz fényében a századok tisztjei rendezik csapataikat, halk parancsszavak repülnek szájról szájra, és igyekezünk a létszámot hozzávetőlegesen megállapítani.

Bizony megint sok jó, vitéz magyar fiú izmos kezéből hullott ki a Mannlicher, sok derék, hős Bajtárs hagyta el sorainkat. Az elpusztíthatatlan humorú dr. Farkas főhadnagy a 9. század, a kis tatárképű, kemény kun Soós főhadnagy, a 10. század parancsnokai eltűntek; Schöpflin főhadnagy, a 11. század apja és Kneiszel, a géppuskások vakmerő parancsnoka és még többen súlyosan megsebesültek; ki tudna hamarjában a még hiányzók sorsáról számot adni! A délután folyamán a harcok gyújtópontjában álló dr. Farkas főhadnagy buzdító szavaimra még tréfásan szólít bele a telephonba: „Ne aggódj, Pajtás, egy lényi ügyvéd kitart a végsőkig, mert nincs az a rossz, amihez hozzá ne volna szokva!” Aztán láttam még őt az alkonyat beállta előtt, amint a legsűrűbb golyózáporban a küzdők sorait járja, buzdítja, lelkesíti katonáit, és halált megvető bátorsággal viszi őket ellentámadásra és veri vissza a folyton-folyvást megújuló ellenséges rohamokat. Isten adjon sok ilyen rettenthetetlen, kötelességét a végsőkig teljesítő tisztet a hazának!

Hogy közvetlen összeköttetést létesíthessek a zászlóaljam jobb szárnyához csatlakozó testvérezredhez, primitív bürüt kellett veretnem a rohanó vizű, sziklás medrű Úz-patakon. A zászlóalj utászai már szorgalmasan dolgoztak az elkészítésén, mialatt a zászlóaljtörzs egy kiugró szikla alatt ideiglenes fedezékemen dolgozott. Minden rendben és szaporán haladt, midőn röviddel 9 óra előtt mögöttem mintegy 200 lépésnyire pokoli ordítás, fütyülés, trombitálás, dobolás, a román hordák jellegzetes és önmagukat bátorító vásári zsivaja tört ki. Egy szempillantás alatt tisztában voltam a helyzettel: egy nagyobb román osztagnak sikerült a sötétség leple alatt az Úz jobb partján emelkedő magaslatokon, egy bizonyára még megszállatlan holtponton vonalaink mögé belopódzni, és most arra törekedett, hogy éktelen harci lármájával egyrészt zavart idézzen elő sorainkban, másrészt pedig az utánuk özönlő csapataiknak az irányt jelezzék. Gyorsan kellett cselekedni, hogy a zászlóalj jobb szárnyát megfelelően behajlíthassam, mielőtt még a sötétségben a minden pillanatban várható összevissza lövöldözés megkezdődik, és a bekerítés és felgöngyölítés veszedelme még elhárítható.

Felrohantam az Úz partjáról a századokhoz, ahol a századparancsnokok, a géppuskás és gyalogsági ágyús osztag parancsnokai, szintén felismerve a veszélyt, már öntevékenyen intézkedtek a szárny visszahajlítására vonatkozólag. A nehéz feladat gyors végrehajtását rendkívül megnehezítette a mögöttünk égő erdő. A mozdulat csak úgy volt kivihető, ha a legszélső jobb szárny felhúzódik a meredek 1229 magaslati pont felé a tűzzóna legfelső határáig, és onnét ismét leereszkedve kapja oldalba a benyomult román csapatokat.

A 10. század parancsnoka, az az­óta már hősi halált halt Vincze hadnagy nagy eréllyel és körültekintéssel teljesítette a parancsot, magam pedig, képtelen lévén egy régebben kapott golyóval a bal lábamban a meredek hegyet megmászni, az Úz bal partján, a hegy lábánál igyekeztem az égő erdő mögé jutni. Még vagy 150–200 lépésnyire lehettem a kitűzött helytől, midőn roppant örömemre és megkönnyebbülésemre a mindinkább közeledő zörejből arra kellett következtetnem, hogy saját csapataink, ellentámadásra rendelt tartalékok vannak felvonulóban az Úz-patak mindkét partján. Mielőtt azonban még elérhettem volna a rajvonalat, éles sípolások hallatszottak, a mieink megálltak és gyilkos tüzelést indítottak a felfejlődésben levő ellenség ellen. (…)

Testben, lélekben halálosan kimerülve, összetörve vánszorogtam éjfél után egy óra körül vonalaink mögé, midőn némi kis tűzszünet állott be borzalmas éjjeli harcban, és csaknem félholtan buktam le a támadásra rendelt csapatok parancsnokának, Dezső őrnagynak a fedezékébe, aki bajtársi szeretettel vett gondozóba és frissített fel cognakkal, borral, buzdító szóval. Aztán egy fatönkre esve, ülő helyzetben nyugtalan, mély álomba merültem.

Azonban most nem a pihenés ideje volt. Hajnali 4 órakor már ismét talpon voltam, hogy a támadásra rendelt századok felett átvegyem a parancsnokságot. Még kissé kábult fejjel ugyan az átélt izgalmaktól, de a felelősség teljes tudatában és a helyzet komolyságát teljesen átérezve csatlakoztam a küzdő bajtársakhoz és vittem őket rohamra. Azonban mily csekélységek voltak ezek az egész napon át tartó gyilkos harcok, mily semmiség a délelőtt folyamán végrehajtott szuronytámadás 80 ember élén tízszeres túlerő ellen azokhoz a rémes órákhoz képest, melyeket tehetetlenül meglapulva töltöttem el a két front között, és a melyeknek emlékét semmi harctéri borzalom nem homályosíthatja el soha többé emlékezetemben.

Kalmár Jenő

Hozzászólások
Szavazás
Ön beoltatta-e magát koronavírus ellen?








eredmények
szavazatok száma 1809
szavazógép
2021-02-04: Sport - :

Lettország egyedül rendezi a tornát (Jégkorong-vb)

Riga egyedül ad otthont a május-júniusi jégkorong-világbajnokságnak azok után, hogy a nemzetközi szövetség (IIHF) biztonsági okok miatt visszavonta a társrendezői jogot Fehér­oroszországtól.
2021-02-04: Család - :

Igen – ha kell, ezerszer is! (1.)

A házassághoz bátorság, határozottság kell, és ha már döntöttünk, akkor kitartás, újrakezdés. A terhek emelgetése, mint a súlyzós edzéseknél, a megfelelő számú ismétlése annak az első igennek. Minden akadály ellenére, „csakazértis”!