Búcsú Farkas Árpádtól

2021. február 12., péntek, Kultúra

A ránk bénult némaságban úgy kellene megszólalni,
mint barlangokban a cseppkövek:
emberöltőnyi szédületté tágítva, akár egy férfikönny,
a másodpercnyi, efemer időt,
hogy ő idézze meg, hívja tetemre,
ide, a tátongó mélység fölé József Attilát,
kimondani, amit igazul csak ő tudott:
Nagyon fáj!

Drága, drága barátom,
várhattál volna még. Legalább májusig…
Ne ilyen sehonnai, ide-oda szökdécselő, szélhámoskodó,
a tizenkét hónap közül kiűzendő szélhámos februárban,
holt lelkek házában hejehujázó úri huncutságban
menni el, akárcsak édesapám…
Születésnapodig bár, áprilisig, májusig várhattál volna az elmenéssel,
addig, amíg még egyszer kiülhettünk volna a zalánpataki udvar
diófái alá, belebámulni a bor szőke tábortüzébe,
s hallgatni hosszan, hosszan a túlvilág szisszenéseit a piciny haladékért,
hallgatni a percenként percegve vékonyuló csontok neszezését,
a szárnyak zizzenéseit, a madárrá vagy hóhullássá
való átlényegülésed elviselhetetlen könnyűségét –
miközben, bár „állni látszik az idő”, fehér ingbe semmisülten ezer évtől ezer évig néznénk, mint száll alá a félig telt pohár borában a könny…

Drága Árpád!
Nézd el nékem, hogy most nem merülök alá alkotói pályádnak az irodalmi kánon s közbeszéd immár szinte közhelyszerűvé csontosodott paneljeibe, az elismeréstől a félreismerésig terjedő restség bugyraiba, tudom, rám intenél, rám szólnál: ne a valódiról, hanem az igazról beszélj!
Arról, amit soha senki nem mondott ki költői mivoltod alapfokú rendezőelvéről, a megszenvedettségnek az értől az óceánig elszivárgó kegyelméről…
Csehovot, egyik hősét parafrazálom: „Hiszem és vallom, hogy az irodalom, a költészet a legfontosabb, a legszebb és a legszükségesebb dolog az ember életében, hogy mindig ez volt és lesz a legmagasztosabb megnyilvánulása a szeretetnek.”
Nem mondottad ezt így ki soha, de a fehér papír pusztasága fölött mindig ott lebegtek Szent Pál Szeretethimnuszának akkordjai: „Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom.”
A te szeretetednek címzettjeit felsorolni – a családdal, gyermekeiddel, unokáiddal kezdve, folytatva ennek a Kárpátok hurkában gyötrődő kicsiny nemzetnek s szülőföldnek riadalmaival, s nem befejezni a számbavételt, amikor „Fut az idő, mint a hideg / a hátunkon végig”… jó lenne „újrateremtő” álmodással áldani őket, mert nem szivároghat el belőlünk a Csodák Csodája…
Nézem ezt a földet, amely nem ápol, de eltakar, s nem tudom, hová s merre  lépjek rajta, hiszen ezentúl nemcsak „apáink hűlő, drága arcán”, hanem a tiéden is járunk. Szólj reánk, hátha madarakká, pillangókká változunk!
Hiszem, hogy ez nem a végső búcsú tőled. Hiszem – nem tudom, hol –, de találkozni fogunk még. Talán egy Hold-kráterben, talán a vörös bolygó valamelyik tengerén, talán a Szent Anna-tó partjain, a Rétyi Nyírben vagy egy tavaszi réten, mit tudom én, hol… Reméljük, hogy ott, ahol a jó Isten lakik.

Ferenczes István

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint bejut-e a felsőházi rájátszásba a Sepsi OSK?







eredmények
szavazatok száma 89
szavazógép
2021-02-12: Kultúra - :

Madár vagy tenger

„Akarom, kitessék konok voltom –
saruit immár meg nem oldom,
nem fogadok fölibém rendet,
csak mit magamnak megteremtek.”
2021-02-12: Kultúra - :

Tőkés László kondoleáló levele

Kedves Réka Asszony!
Nagy keserűséggel vettem hírét drága édesapjuk eltávozásának. Marasztaltuk volna lélekben, hiszen mi, erdélyiek, igencsak elárvultunk.