Megszűnhet Nagyváradon az önálló magyar színház

2021. május 12., szerda, Belföld

Megszűnhet Nagyváradon az önálló magyar színház, miután a fenntartó Bihar megyei önkormányzat a költséghatékonyság jelszava alatt egyetlen nagy közös intézménnyé olvasztaná a Szigligeti Színházat, a román Regina Maria Színházat és a Nagyváradi Állami Filharmóniát.

A három intézmény összevonásáról a hét végén a helyi román nyelvű sajtóban jelentek meg az első hírek. Tegnap a román színház színészei nyílt levélben tiltakoztak a liberális párti Ilie Bolojan által vezetett megyei önkormányzat tervei ellen. Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója a Maszol.ro erdélyi hírportál által szintén tegnap közölt interjúban arra figyelmeztetett, hogy a tervezett változtatások következtében megszűnhet az önálló magyar színház Nagyváradon.

Ilie Bolojan megyeitanács-elnök május elején egy találkozón beszámolt terveiről Czvikker Katalinnak, majd a román színház színészeivel is találkozott, ahol nekik is kifejtette elképzeléseit. A sajtóban megjelent hírek szerint a három intézmény összevonását úgy képzeli el a megyeitanács-elnök, hogy közös adminisztratív és technikai kisegítő személyzettel működne a két színház – mindkettő mellett működik egy-egy bábtársulat és egy-egy táncegyüttes – és a filharmónia. A művészeket az is aggasztja, hogy ezeknek az intézményeknek megszűnne a repertoárjellege és projektintézménnyé válnának, így a művészek jelentős része elveszítené határozatlan időre szóló munkaszerződését, ez a státus csak a legismertebb művészeknek járna, de azt nem közölték, hogy ezt minek alapján állapítanák meg. A határozatlan idejű munkaszerződések nélkül maradt művészeket az újonnan létrejött intézmény csak bizonyos előadásokra, projektekre alkalmazhatná. A román színészek szerint a projektszínház ötlete nem fog működni Nagyváradon, mert a színészek nagy része más, állandó társulattal rendelkező teátrumokhoz fog igazolni, és ezzel gyakorlatilag egy „jól kiforrott, érett művészcsapatot tesznek tönkre”, ami sem a színháznak, sem a városnak nem válik javára. A román sajtó szerint május végén tervezi elfogadni a megyei önkormányzat az erről szóló határozattervezetet.

A megyei önkormányzatban kétharmados többséggel rendelkezik a Nagyvárad volt polgármesterét, Bolojant támogató Nemzeti Liberális Párt. Szintén a megyei önkormányzat elnökének kezdeményezésére tavaly felére csökkentették az önkormányzat alkalmazottjainak számát, majd az alárendelt intézményekben is számos munkakört számoltak fel. Ennek következtében már akkor jelentősen csökkentették a román és a magyar színházban is a munkahelyek számát, illetve megszüntették a Várad és a Familia kulturális folyóirat önállóságát, amelyeket ugyancsak a költséghatékonyságra hivatkozva beolvasztottak a Bihar megyei könyvtárba.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1503
szavazógép
2021-05-12: Belföld - :

Védik a keleti szárnyat

Védelmi feladatok ellátására készülnek és az együttműködést gyakorolják a román és a lengyel katonák a NATO keleti szárnyán – hangoztatta Klaus Iohannis, miután Andrzej Duda lengyel elnökkel közösen megtekintették a román–moldovai–ukrán hármashatár közelében, a Duna torkolatvidékénél, a Galați megyei Smârdan lőtéren megrendezett nemzetközi hadgyakorlatot.
2021-05-12: Belföld - :

Megalapozatlan döntés

Elpusztítottak 180 ezer csirkét, miután madárinfluenza-gócot azonosítottak a nyárádtői tyúkfarmon – közölte a helyi polgármesteri hivatal. A góc körül 3 kilométer sugarú körben védőkörzetet, 10 kilométer sugarú körben megfigyelési körzetet hoztak létre, ahol szigorú korlátozásokat vezettek be az emberek, állatok és közlekedési eszközök mozgására.