Európa-bajnokságra „melegítő” beszélgetés Bölöni LászlóvalAmikor a nyolc több lehet, mint a huszonnégy

2021. június 11., péntek, Életutak

Reprezentatívabbnak érzi az akkori kor futballjára az 1984-es nyolc válogatottat, mint a jelenlegi, sokkal népesebb mezőnyt. A 108-szoros román válogatott, játékosként Eb-múltat is felmutató Bölöni Lászlóval nosztalgiázva, illetve jövőt pásztázva igyekszünk plusz kedvet csinálni a kezdődő labdarúgó-Európa-bajnokságra.

  • Fotó: Szabó Miklós / Nemzeti Sport
    Fotó: Szabó Miklós / Nemzeti Sport

– Fel tudja idézni az érzést, amellyel játékosként az 1984-es Európa-bajnokság döntő tornájára készült?
– Természetesen igen, hiszen pályafutásom addigi legfontosabb állomása előtt álltam. Az ismeretlen felé masíroztunk, azt megelőzően tizennégy éven át, a mexikói világbajnokság óta nem jutott ki világverseny döntő tornájára a román válogatott. Ennek megfelelően nem is nagyon volt tapasztalatunk a hasonló tornákra való felkészülésben. Ugyanakkor – nem kisebbítve senki érdemét – egy vb vagy Európa-bajnokság döntő tornájára való kijutás akkoriban egészen különleges teljesítménynek számított. Az 1984-es franciaországi Eb attól is különleges volt, hogy Európa nyolc legjobb csapata gyűlt össze a tornán, a jók közül is a legjobbak. És annak a román válogatottnak ott volt a helye.

– Hajtotta valamilyen különleges egyéni pluszmotiváció?
– Személy szerint semmi különösre nem készültem, mindössze arra, hogy jól futballozzam, mert azzal a csapat sikeréhez is hozzájárulok. A stílusom révén alapvetően csapatember voltam, ami abban is megnyilvánult, hogy ha kellett, hátul „kapálóztam”, hogy ne kapjunk gólt, ha meg úgy alakult a játék, igyekeztem felzárkózni, részt venni a támadásokban, lövőhelyzetbe kerülni, gólt rúgni. Persze a felkészülés során sokszor megfordult a fejemben, mi lesz, amikor össze kell csapni a német, a spanyol vagy a portugál válogatottal, de tudtam, hogy egy jó csapat részeként találkozom majd ezekkel a félelmetes ellenfelekkel. És ez megnyugtatott.

– A világversenyektől való közel másfél évtizedes távolmaradás nem tette kishitűvé a román válogatottat a kontinens nagyjaival szembeni meccseken?
– Az ellenfelek híre, presztízse kétségtelenül hozzájárult bizonyos fokú kishitűség kialakításához. Ezt a pszichózist az is táplálta, hogy a román válogatott soha nem készült esélyeseként egy döntő tornára. Viszont tudatában voltunk, hogy jó csapatunk van, a román futball minőségét azokban az években az európai kupaküzdelmek is bizonyították. Sajnos, eléggé megtizedelve kellett kezdenünk az Eb-t. A pályája csúcsán lévő Balaci olyan súlyosan megsérült a bajnokság során, hogy azzal gyakorlatilag be is fejeződött a válogatott pályafutása. Geolgău is sérülésből sérülésbe esett, egy olaszországi edzőmeccsen aztán végleg ki is dőlt a sorból. A teljes képhez tartozik, hogy az a válogatott a Craiova akkori csapatára épült, teljes joggal. A dinamósok azonban ezt meglehetősen nehezen viselték, és mindent meg is tettek annak érdekében, hogy átvegyék a hatalmat. Így aztán míg mi, a többiek igyekeztünk alkalmazkodni a Craiova-gerinc sikeres stílusához, a dinamósok mindig külön kasztot képviseltek. A selejtezők során nem is nagyon voltak jelen, de aztán arra ébredtünk, hogy az Eb-keretben öten-hatan is helyet kaptak, talán azért, mert abban az évben ők lettek a bajnokok. A jelenség azonban összességében nem használt a csapat hangulatának.

– Mit „súgott” az önben formálódó későbbi edző: mit kellett volna esetleg másként csinálni?
– Mindenekelőtt fontosnak tartom leszögezni, hogy nagyon tiszteltem Mircea Lucescut, az akkori szövetségi kapitányt. Speciális kapcsolat alakult ki közöttünk, sok dolgot megbeszélt velem, és én is sokat adtam a szavára. Egy-két dologra viszont már akkor sem találtam magyarázatot. Például arra, hogy ha már a válogatott elveszített két csatárt – Balaci-ot és Geolgăut –, helyettük miért nem tartotta meg a szűkített keretben a bajnokságban a Craiovát megelőzve második helyen végző Steaua két fiatal, de már egyre veszélyesebb csatárát, Lăcătușt és Bálintot. Hasonlóképpen hiányoltam a csapatból a steauás középpályást, Stoicát, aki kitűnő futballista volt, és remekül megértettük egymást, miután az Eb-t követően én is a Steauához kerültem.

– Melyik mezőnyt tartja reprezentatívabbnak az illető kor európai futballjára: a ’84-es döntő nyolc csapatát vagy az idei huszonnégyet?
– Nemcsak a nosztalgia mondatja velem, hogy a ’84-est, hanem sportszakmai szempontok is. A döntő torna akkor valóban döntő tornát jelentett, ahol a pillanat legjobb nyolc csapata találkozott, amelyek közül hét – plusz a házigazda franciák – kemény selejtezősorozaton volt akkorra túl. Az én olvasatomban az idei kontinensbajnokság a csoportmeccsek körének befejeztével jut túl ezen a szakaszon. Bár a magyaroknak a németek, a franciák és portugálok jutottak csoportellenfélként, mostanság ritkán áll össze olyan erősségű kvartett, mint a 36 évvel ezelőtti spanyol, német, portugál, román négyes. A csoportküzdelmek szakasza általában jóval „szellősebb”. Sokkal több meccsel a lábukban érkeznek viszont a játékosok az Eb-re, mint a mi időnkben, ez pedig jelentősen befolyásolhatja a játékosok erőnlétét.

– A több országban való rendezés rendszerének a híve vagy a kritikusa?
– Őrültségnek tartom. Rengeteg utazással terheli nemcsak a játékosokat, de a szurkolókat is, akiknek roppant nehéz előre kiszámítaniuk, hová is vesznek majd jegyet, foglalnak szállást. De a játékosok számára is rengeteg ismeretlent tartogat a helyzet, hiszen ebben a periódusban hőmérséklet tekintetében például egyáltalán nem azonosak a meccskörülmények mondjuk Angliában, illetve Budapesten.

– A Nemzeti Sport szakértőjeként követi majd az Eb-találkozókat. Melyik ország futballjában érzi leginkább otthon magát: az egyik hazájának számító Franciaországban, vagy Portugáliában, ahol sikeres edző volt, nem utolsósorban pedig felfedezte Ronaldót?
– Egyértelműen a francia futballban, amely részének tartom bizonyos mértékig magamat is. Ott végeztem az edzőiskolát, ott dolgoztam a legtöbbet, élő a kapcsolatom a francia labdarúgással.

– A pillanatnyi erőviszonyok milyen végkifejletet ígérnek önnek?
– Igyekszem gondosan elkerülni a tippelést, nehogy kiderüljön rólam, hogy nem értek a futballhoz. Ezért inkább azt mondom, el tudok képzelni meglepetéseket, ami alatt nem a magyarokat vagy az észak-macedóniaiakat értem, hanem a második vonalbeli csapatok esetleges csúcsra jutását. Ebbe a kategóriába sorolom például a belgákat vagy az angolokat. Az utóbbiak említése furcsán hathat, hiszen az angol bajnokság a legerősebb a világon, és ezt az európai kupák is többnyire igazolják. Az angolok viszont 1966 óta egyetlen világversenyt sem nyertek, és ez nem kis lélektani teher.

– A magyar válogatottnak milyen sorsot „szán”?
– Marco Rossi csapata sokat fejlődött, ismeri az értékeit és korlátait, és ennek megfelelően futballozik. Maximális elismerésem az eredményeik előtt. Azt nem állítom, hogy bárkit képesek lennének megverni, de sokat ígér, hogy a selejtezők során képesek voltak megnyerni olyan ki-ki meccseket, amelyeket a korábbi néhány évtizedben rendre elveszített a magyar válogatott. Gratulációt érdemel a teljes stáb, Marco Rossi szövetségi kapitánnyal az élen – bár még nem volt alkalmunk találkozni –, de a szövetség hozzájárulását sem szabad figyelmen kívül hagyni. Hogy mi számít a magyarok legfőbb erényének? Bár esetükben sokat beszélnek a gyilkos letámadásról, én nem tartom annyira élesnek, hogy attól különösebben remegniük kellene az ellenfeleknek. Viszont stabil csapat, biztos vagyok benne, hogy megállják a helyüket, de nem tartom valószínűnek a csoportból való továbbjutásukat.

– A Portugália-szakértőt kérdem: milyen szerepet játszhat ezen az Eb-n Cristiano Ronaldo?
– Változatlanul meghatározót. Lényegi változás azonban, hogy bár nagy szüksége lehet rá, a mai portugál válogatott kevésbé Ronaldo-függő, mint a korábbiakban. Sokkal inkább csapatként működik, a játékosok állóképessége kiemelkedő, bármikor bennük lehet egy újabb aranyérem lehetősége. A kontinensbajnokság egyik sztárja azonban még mindig Ronaldo lesz.

– Lát-e új trendeket körvonalazódni a világ futballjában, amire érdemes lesz odafigyelnünk az Európa-bajnokság alatt?
– A futball egyszerre fantasztikus kábítószer és szórakoztatóipari termék. Régen túlnőtte a sport kereteit, ennek következtében mindenre odafigyelnek, ami körülötte zajlik vagy köze lehet hozzá. És mivel több „iparág” szempontjából is óriási a tét, két dolog – egyik sem abszolút újdonság – körvonalazódását vélem érzékelni. Az egyik a hátulról való építkezés, mindenki ezzel kísérletezik. A másik az előbbiből fakad. Ha egy csapat felvállalja annak a kockázatát, hogy a védőkkel építkezik, megpróbálja minél korábban visszaszerezni a labdát, hogy ne adjon időt és lehetőséget az ellenfélnek a visszazárkózásra. Ezt a jelenséget a legutóbbi Bajnokok Ligája némileg meghazudtolja, ahol a Manchester City többet támadott, nyomatékosabb volt a jelenléte, a labdabirtoklása, a Chelsea szervezettsége mégis elegendőnek bizonyult a minimális előny megőrzéséhez. Ugyanakkor, ha valamelyik csapat a letámadást választja, nagyon jó erőnléttel kell rendelkeznie, és kíváncsi vagyok, ilyen hosszú szezon után, ilyen kevés közös felkészüléssel kinek sikerül mindezt megvalósítani.

– A Panathinaikosztól való kényszerű távozása után „gyógyterápiával” egybekötött terepszemlének tekinti az Európa-bajnokság szakértői szemlézését?
– Nem kell nekem meggyógyulnom semmiből, nem volt ez több újabb tapasztalatnál, de hát holtig tanul az ember. A többség azt hiszi – jómagam is, mielőtt szembesültem volna a realitással –, hogy egy fél év századdal ezelőtt európai kupadöntőt játszó klub különleges minőséget képvisel, de hát ez a Panathinakosz már egészen más világ.

 

Bölöni László
Száznyolcszoros román válogatott labdarúgó, edző. Marosvásárhelyen született 1953. március 11-én, gyermekkorát Dicsőszentmártonban töltötte, a helyi Chimica csapatában kezdett futballozni. A középiskolát a marosvásárhelyi Papiu Ilarian Líceumban végezte, majd fogorvosi diplomát szerzett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. 1970 és 1984 között a helyi ASA csapatában játszott, azt követően a Steauánál, amellyel három bajnoki címet és két kupagyőzelmet, 1986-ban pedig BEK-trófeát és európai Szuperkupát is szerzett. Edzőként bajnokságot nyert a portugál Sporting Lisszabonnal, majd belga bajnokságot a Standard Liege együttesével. Dolgozott még az Öböl-országokban, Franciaországban, majd Görögországban, legutóbb a Panathinaikosz csapatát irányította, ahonnan nemrég távozott. 2000–2001-ben a román válogatott szövetségi kapitánya volt. Díjak, kitüntetések: Sport Érdemérem (2008), Nős, egy gyermek édesapja, két unoka nagyapja.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen lesz a járvány negyedik hulláma?







eredmények
szavazatok száma 838
szavazógép
2021-06-11: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Köpecbánya történetei

A bányászat kezdete Erdővidéken
A legrégebbi időkig a nagybaconi Súgó-patak völgyében levő földközeli réteg mutatkozott bányászatra alkalmasnak, ezt követte 1830 elején a baróti Nagyáj nevű hely, ahol egy Szabó Imre nevű kovácsmester kezdte kiaknázni kezdetleges módszerekkel, jelentéktelen mennyiségben a szenet, melyet műhelyében használt fel, 1856 után pedig egy brassói részvénytársaság szállította az erdőfülei vashámor működtetéséhez.
2021-06-11: Kultúra - Gazda József:

A művészet értelme (Jakobovits Márta kiállítása ürügyén)

Az Erdélyi Művészeti Központ emeleti termét második hete már, hogy Jakobovits Márta kiállítása foglalja el. Újszerű, vagy inkább a megszokottól különböző a látvány, mely hatására a belépő valósággal meghökken – ahogy mondani szokták: „földbe gyökerezik a lába”.