Fésűs ÉvaA büszke tölgyfa

2021. július 16., péntek, Kiscimbora

Volt egyszer a körös-körül erdőben egy sudár, fiatal tölgyfa. Kék ég felé nyújtózkodott, lombjain át arany napfényt szitálgatott, és erős gyökerével a föld minden erejét magába szívta. Ő volt a legszebb az erdőn.

  • Miklós András Balázs rajza
    Miklós András Balázs rajza

A madarak vágyakozva nézték erős ágai hajlását, védelmező lombját. Szerettek volna rá fészket rakni, de a tölgyfa dölyfösen rázta magát.
– Hess innen, hangos népség! Nem leszek fészektartó! Szép koronám nem ilyenre termett. Hess, hess!
Még a pihenő madárkát sem tűrte meg az ága hegyén, és ha olykor egy-egy tudatlan kis jövevény mégis megpróbálkozott rajta a fészekrakással, a büszke tölgy lerázta magáról a félig elkészült madárfészket. Őszidőben a mókusok vidáman felkapaszkodtak a derekára, és szépen kérték:
– Olyan éhesek vagyunk! Adj egy kis makkot!
A tölgyfa akkorát reccsent mérgében, hogy a mókuskák ijedtükben majdnem lepotyogtak róla. Csak a hízelgő szél tudott befurakodni a lombjai közé. Annak a duruzsolását hallgatta reggeltől estig.
Lassan mindenki elkerülte. Már az őz sem mert a kérgéhez törleszkedni. Igazán mondom, egyszer a saját szememmel láttam mellette kibújni egy gombát a földből, de amint észrevette, hogy hol van, gyorsan kalapot emelt és elgyalogolt máshová. Képzeljétek!… már az árnyéka sem kellett senkinek!
Egy darabig így is megvolt a tölgyfa. Hanem idővel az évgyűrűk vastagítani kezdték a derekát, és – tetszett vagy nem tetszett! – belebújt a kukac. Hosszú éjszakákon át kegyetlenül rágta. A tölgyfa hasogató fájdalmakra ébredt. Tavasz volt akkoriban. Minden fa boldogan érezte magában az új nedvek keringését, csak a tölgyfa állt rosszkedvűen, magányosan, szárazon. A féreg egyre jobban gyötörte.
– Ó, jaj nekem – sóhajtotta –, elpusztulok!
Keserves nyögését meghallotta a közelben tanyázó mókusasszonyka. Tüstént abbahagyta fiacskái mosdatását.
– Miért nem szóltál, hogy beteg vagy? – kérdezte sajnálkozva. – Mindjárt idehívom Harkály doktort!
– Nem kell! Nem kell! – hadonászott a fa. – Biztosan bosszút állna rajtam és összevagdalna a csőrével, amiért nem engedtem be az odúmba.
– Ugyan, mit képzelsz? – csóválta fejét a mókus, és azért is elfutott a harkályért.
Harkály doktor tüstént ott termett. Még pici, piros sapkáját sem vette le a fejéről. Nem sokat törődött a tölgyfa nyögésével. Végigkúszott rajta, körbekopogtatta, azután egy helyen megállt, és erős csőrét mélyen kérgébe ütötte.
– Megvagy, mihaszna férge! 
Ügyesen kiemelte, és – volt, nincs! – már el is tüntette éhes kis begyében.
A tölgyfa felsóhajtott:
– Jobban vagyok!
Körös-körül őzek, mókusok leskelődtek, madarak figyelték, hogy mi lesz. Mindenki örült, amikor a doktor bekapta a kukacot. A tölgyfa pedig csodálkozva kérdezte:
– Miért segítettél rajtam? Hiszen énrám mindenki haragszik!
Erre a körülállók kacagni kezdtek, és a harangvirágok összekoccantották fejecskéjüket.
– Ó, te tölgyfa!… Senki sem haragszik rád, hanem te haragudtál az egész világra!
Harkály doktor hozzátette:
– Beteg voltál, de most már meggyógyulsz. Orvosságot is rendeltem: sok vidámságra, madárdalra van szükséged.
– Meglesz! Meglesz! – kiáltották az állatok, és mindjárt körültáncolták.
A tölgyfa nagyon sokáig nem tudott szólni, csak állt közöttük szégyenkezve. Aztán egyszer csak gondolt egyet és kitárta ág-karjait a madarak fel:
– Gyertek ide, hozzám!
Azok nyomban odasereglettek, és örömükben olyan vidáman kezdtek csivitelni, füttyögetni, énekelni, mintha mi sem történt volna.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen lesz a járvány negyedik hulláma?







eredmények
szavazatok száma 839
szavazógép
2021-07-16: Képzőművészet - :

Baász, 1991. július 16.

Bizonyára méltóbb lenne egy érdemeit listázó, könnyes újrabúcsú vagy egy hurrá!!!, hogy végre, halála 30. évfordulóján, július 16-án kiállítása nyílik meg Szentgyörgyön is, vagy csak nyílna, ha a halottnak nem kellene igazodnia a szomszéd hegemóniáját kiszolgáló legitimációs óhajához, miszerint a kiszolgáltatottság hosszú nyelvű alázata mindennél fontosabb.
2021-07-16: Kiscimbora - :

Párácska (Zelk Zoltán)

Régen történt ez, nagyon régen, s olyan nagyon messze, hogy még a torony tetejéről sem lehetett odalátni. Egy kis felhőcske született a hegy fölött, de olyan szép göndör felhőcske, hogy a nap és a hold egyszerre bújt ki az égen, csak hogy láthassa a kis felhőt. A vihar is kézen fogta kis unokáit, a szellőket, így indult el velük meglátogatni Párácskát, a most született kis felhőt.