Aki megbirkózott a medvével

2021. július 30., péntek, Riport

Megvolt életem birkózása – üzente édesapjától Kátai Francisc sepsiszentgyörgyi fogorvos (barátai, ismerői egyszerűen Friciként emlegetik) gyermekkori birkózóedzőjének, Széll Sándornak, miután Sepsiszentgyörgy tőszomszédságában, a Honvéd-kút közelében élet-halál harcot vívott egy medvével, és életmentő műtétek, tíznapos kezelés után hazaengedték a kórházból.

  • Kátai Francisc sepsiszentgyörgyi otthonában különleges futócipőjét mutatja. Mózes László  felvétele
    Kátai Francisc sepsiszentgyörgyi otthonában különleges futócipőjét mutatja. Mózes László felvétele

Kátai Frici közvetlen és barátságos, munkájában, életvitelében egyaránt megfontolt és precíz, ugyanakkor szenvedélyes sportember, évek óta erdei szaladással töltekezik. Felismerte, hogy igényes rendelői munkája után legjobban így tudja pótolni megcsappant energiakészletét. Természetszerető ember, az erdő látványa, a növények, mohák tapintása pótolhatatlan élmény számára. Rendszeresen járt a Szentgyörgy körüli erdőkbe, télen, nyáron, esőben, hóban egyaránt, legalábbis eddig. Mert miután június 26-án, szombaton kora délután a Honvéd-kúttól mintegy háromszáz méternyire – a hétvégi piknikezőktől, az erdő szélén játszadozó gyermekektől alig száz méterre! – rárontott egy medve, s csak lélekjelenlétének, erejének, tudásának köszönhetően sikerült túlélnie a szörnyű találkozást, egyelőre nem kívánkozik az erdőbe.
 

A fegyelmezett kisdiák

Én igazából egyáltalán nem féltem a medvéktől – rögzíti beszélgetésünk elején Kátai Frici, s felidézi, hogy gyermekkorában, amikor nagymamájával kirándult a Szent Anna-tó felé, ő rendszeresen kurjantott egyet-egyet az erdőben – „hej, lap, lap” –, jelezve az állatoknak, hogy ott vannak, közelednek. A nagymama sokat nem részletezte, miért teszi ezt, de mégis biztonságban érezték magukat vele, s módszerét évtizedekkel később Frici is alkalmazta: akár egyedül, akár társaival szaladt az erdőben, gyakran elkiáltotta magát, „hej, lap, lap”, s mindeddig úgy vélte, ennyi elég is, hiszen a  vadállatok nem kívánnak az emberrel találkozni. E korábbi nézetét ma már naivságnak nevezi.

Az ötven esztendős férfi – Sepsiszentgyörgy gyökérkezelésekre szakosodott fogorvosa – gyermekkora óta sportol, s a sport ma is meghatározó része az életének. Szakma, család, sport – ezek voltak, ezek maradnak továbbra is a legfontosabbak számára. Kisdiákként első osztályos korától nyolcadikig birkózott, versenyszerűen, napi edzésekkel. Mestere, edzője Széll Sándor volt, akitől azt is megtanulta, sosem szabad térdre ereszkednie, mert ellenfele úgy már könnyebben mozgathatja, legyőzheti. A birkózás fegyelmezetté tette, mert csintalan gyermek volt, s azt is elmeséli, hogy leginkább az egyéni sportok vonzották, mert ott kizárólag rajta múlott, eredményes-e vagy sem. Aztán szülői kérésre abbahagyta a birkózást, mert közeledett a felvételi a kilencedikbe, s a tanulásra kellett koncentrálnia. Édesanyja is fogorvos volt, neki köszönheti, hogy ő maga már elsős kisdiákként fogorvosnak készült.

 

Az erdő energiája

Nagyon precíz, pontos munkára kívánt szakosodni, így választotta a gyökérkezelést, mikroszkóp, speciális eszközök segítségével dolgozik, egyedül. Mindig az volt a célja, azért lett orvos, hogy segítsen a betegeken, ám a hosszú órák a rendelőben nagyon energiaigényesek, értelemszerűen fel kell töltődnie, pótolnia kell energiakészletét. Több mint hat éve rájött, hogy számára az erdei szaladás jelenti a tökéletes regenerálódást: mind testileg, mind lelkileg pótolni tudja a pozitív energiát, ahogy ő fogalmaz. Sőt, attól függően, hogy az erdő fenyő-e vagy bükk, más-más energiát jelentett neki, így aztán megszállott és rendszeres szaladóvá vált. Emellett úszott, biciklizett, triatlonra készült.

Minden zugát, bokrát ismeri a Sepsiszentgyörgy környéki erdőknek, valósággal habzsolta azt az élményt, amit az erdei szaladás nyújtott. Hóolvadás után megérintette a friss, zöld mohát, letérdelt az erdei szőnyegre, örült a menta illatának, s ez a természetszeretet, a látottak jelentették számára a megújulást.

Úgy érezte, az a legjobb neki, ha legtöbb huszonöt kilométert szalad, a hosszabb távok már kifárasztották, imádott lefelé rohanni, ez volt az erőssége. Barátjával, Misivel, más társaival vagy éppen egyedül szaladt, rendszerint korán reggel vagy este, időjárástól függetlenül. Új útvonalakat is keresett, számtalanszor járt olyan helyen, ahol, ha történik vele valami, meg sem találták volna. Kurjongatott, jelezte, hogy jelen van, az őzeknek, borzoknak mindig volt idejük elszaladni, s ő maga sem tartott attól, hogy bármi bántódása lehetett volna. Medvét is látott, nyomokat még többet, az elmúlt időszakban a tél után pedig különösen sokat. Mutat is egy fényképet, hatalmas nyom a hóban, ketten nézik, az ember mintha el is törpülne a félelmetes nyom mellett.

 

Megfogyatkoztak az őzek

Különösen szerette az őzeket. Egy-egy erdei szaladás alkalmával rendszeresen látott öt, akár tíz őzet is, volt kifejezetten őzes útvonala. Biztosra ment, mindig találkozott velük. Ám egy ideje, fél éve, éve, azt tapasztalta, szokatlanul csendessé vált az erdő. Őzet is jóval kevesebbet látott, csak magányosabbakat, olyanokat, amelyek nagyon fürgén elfutottak.

Az erdő csendje is különössé vált, az őzek hiánya szintén. Ma már úgy véli, ezek olyan jelzések voltak, amelyeket figyelembe kellett volna vennie, de ő csupán egy természetszerető ember, nem szakértője az erdőnek. Folytatta a szaladásokat, s nem olyan rég, hármasban érkeztek a négyes kilométerkő felől a híd irányába, s azon túl egy zuhanásra lettek figyelmesek. Egyikük látta, amint egy medve leesett az egyik fáról, öt-tíz méterre onnan, ahol állt, farkasszemet néztek, aztán a medve elrohant.

Azon a szombaton, 2021. június 26-án, egy nappal a tanév befejezése után Frici különös késztetést érzett, hogy kora délután, két órakor szaladni menjen. Minden áron. Feleségével és fiával éppen ebédelni készülődtek, de úgy látta, még be tud szorítani egy gyors, húsz-huszonöt perces erdei szaladást a Honvéd-kút környékén. Biciklire pattant, s minden eddiginél sebesebben, mintha valahová nagyon sietett volna, kihajtott a Honvéd-kútig (vagy Csaba-forrásig, ahogy emlegetik még). Soha nem szaladt ebben az időpontban. Átment a kis hídon, a túloldalon, a forrás mellett piknikeztek, de a környéken is sokan voltak, sütöttek, zenét hallgattak. Nyári meleg volt, a vakáció első napja, számos gyermek önfeledten játszadozott.

 

 

Az elkerülhetetlen támadás

Maga mögött hagyta a kikapcsolódókat, a tömeget, s elindult az ismerős erdei úton. Kék turistajelzés, az utolsó piknikezőasztal után szekérúthoz hasonlítható. Bozótos rész, kapaszkodó. Furcsa, fújtatássze­rű hangot hallott, s gondolkodni kezdett, mi lehet? Talán felröppent egy bagoly, mert az első szárnycsapás után halkan repül.

Netán egy kutya? Lába előtt hevert egy bot, felvette. Az út elkanyarodott derékszögben, s akkor megpillantotta a medvét. Az is rohant felfelé, éppen megfordult, meg is csúszott, s látta, hogy a medve is nézi őt, mintegy huszonöt méterről. És már rohant is lefelé, irányába. Mellső lábait széttette, mintegy másfél méternyire, s olyan volt, mintha a hátsókkal tolta volna magát, „mintha rakéta lett volna a fenekében”. Az volt a legborzalmasabb, amikor tudatosult benne, hogy nincs visszaút, a medve meg fogja támadni. Pofájáról, szeméből áradt a vadság, láthatóan ő volt a célpontja. A medve feléje ugrott, ő az utolsó pillanatban félreszökött, ám hátsó lábával a vad elkaszálta, leesett a földre.

Kátai Frici minden mozdulatra emlékszik, csak azt nem tudja, mi történt a bottal. Mintha most is lelassítva látná maga előtt a történteket, úgy meséli, átéléssel, pontosan felidézve akkori mozdulatait. Mutatja testén a sebeket, hasán a két bevarrott vágást, jobb vállán egy mély harapásnyomot. Nézni, hallgatni is félelmetes, őt is kirázza a hideg.

Akkor sok mindenre gondolt: védje a testrészeit, lábát, hiszen orvosként tudta, hol, milyen szervét zúzhatja, haraphatja a medve. Miután leesett a földre, azt is belátta, meg fogja harapni, de volt lélekjelenléte és ereje, hogy arra gondoljon, szorítsa magához úgy a vad nyakát, fejét, hogy miután az megharapta a hasát – szörnyű fájdalmat érzett –, ne nyithassa ki egy darabig a száját, hogy ne fordítsa ki a beleit. Lábait is behúzta, hogy azokat is védje, csüngött a medvén, remélve, hogy az elfárad. – Soha ne ereszkedjen térdre, tanította annak idején edzője. De a medve néhányszor így is felkapta, odavágta – folyamatosan érezte brutális, semmihez sem hasonlítható erejét –, majd csontig harapott a karjába, akkor is próbálta szorítani, közben pedig arra gondolt, mi lesz, ha kitépi a karját? Hosszúkás, keskeny állkapcsa volt, tökéletes fogakkal. Úgy képzelte el, mintha csőre lenne, mintha krokodil lenne, s utólag úgy véli, nőstény medve lehetett, a hímeknek tán szélesebb az állkapcsa. A medve próbálta a fejét is megharapni, eleinte nem sikerült, aztán mégis lehántotta fejéről a bőrt. Ő is próbált neki fájdalmat okozni, ütötte, ahogy csak tudta, próbálta elérni a szemét, de nem sikerült, csak a medve bal fülét tudta megharapni. Miközben hemperegtek, a vad bömbölt, félelmetes hangokat adott ki, s ordított ő maga is.

 

A roppanás

Aztán a medve elengedte és elment. Felállt, s alig pillantott vissza, látta, hogy újra megiramodik feléje. Hátulról leütötte, s újra nekiesett. Előbb jobb vállába harapott egy nagyot, meddig bírhatja a karja az újabb rángatást, gondolta, aztán a fülét kapta el, s ezúttal érezte, a medve jól fog. Majd bekövetkezett az, amitől végig tartott: felső állkapcsával beleharapott baloldalt a koponyájába. Hallotta fején a roppanást, s arra gondolt, ennyi volt, nyitott szemmel várta, hogy sötétedjék el előtte minden, s gondolatban elbúcsúzott fiától, feleségétől. Biztos volt abban, hogy meg fog halni. Nem szorította tovább a medvét. Ám ekkor a vadállat is elengedte és újra elment.
Továbbra is látott, felkelt a földről. Nem nézett vissza, már nem érdekelte, támad-e vagy sem újra a medve. Vérzett alaposan, hasa, feje, karja, de tudott menni és elindult visszafelé. Mintegy száz méterrel lejjebb egy nő virágot szedett, s gyermekek játszadoztak. Mondta nekik, menjenek el, mert meg van bolondulva egy medve. Többen is látták, kérte, hívják a mentőt. Tovább haladt, szabályosan, az út bal oldalán. Autósok felajánlották, elviszik a kórházba, megköszönte és visszautasította. Tudta, hogy gyors egészségügyi ellátásra van szüksége. És arra is gondolt, összevérezi az ülést, illetve meg is fertőződhet. Megérkezett a mentő.

 

Biztonságot a gyermekeknek

A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban több műtéttel stabilizálták állapotát, majd Csíkszeredába vitték, ahol koponyaműtétet hajtottak végre rajta. Mindenkinek hálás, aki segített rajta, nagyon elégedett azzal, ahogy kezelték.

Tíz napig volt kórházban, eleinte nem tudott aludni, mert amikor lehunyta a szemét, látta a medvét. A pszichológus sokat segített. Most már jól van, felépüléséért dolgozik, fizio- és kinetoterápiára jár, örül a családjával töltött perceknek, naponta olvas, szakmailag képezi magát. Amikor úgy érzi, hogy teljesen felépült és tökéletes munkát tud végezni, visszamegy fogorvosi rendelőjébe.

Sokat gondolkodik a történteken, azért hibáztatja magát, hogy nem vette észre a megváltozott erdőre utaló jeleket. Erdészektől hallotta, azok az anyamedvék viselkednek ilyen agresszíven, amelyek elveszítették bocsaikat. Ám úgy véli, „élete birkózásának” meg kellett történnie, meg kellett küzdenie a medvével, s még most is beleborzong, könnyeivel küszködik, amikor arra gondol, mi történhetett volna a környéken lévő gyermekekkel...

Állítja, igaz, hogy felfokozott élethelyzetben, emelkedett adrenalinszint esetén az ember lassítva lát, ő maga is így élte meg küzdelmét, mozdulatról mozdulatra, jó hosszasan, de az valójában – a Strava applikáció adatai szerint – mintegy két és fél percet tartott. Annyi mindenre tudott gondolni és figyelni, úgy véli, hogy az ember teljesítőképessége fenomenális, „perfekt gépezet, olyan tulajdonságaink vannak, hogy el sem tudjuk képzelni, s csak ilyen helyzetekben tudjuk kihasználni”.

Kátai Francisc nem haragszik a medvékre, de egyelőre fél kimenni az erdőbe. Szaladni majd a stadionban fog. Ám azt határozottan szeretné, hogy a természet csodálatos, közeli helyei, ahová kimegyünk gyermekeinkkel, százszázalékosan biztonságosak legyenek, lehessünk nyugodtak, hogy onnan épségben haza is jönnek, haza is jövünk. Mert saját bőrén tapasztalta, hogy a 99 százalékos biztonság nem elegendő.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 568
szavazógép
2021-07-30: Irodalom - :

Versek (Kiscimbora)

Gara Ákos: Az én lovam
Az én lovam selyemszőrű fajta,
Ha kedvem jön, lovagolok rajta.
Selyemszőrű, kedves paripámon
A pusztákat össze-vissza járom.
2021-07-30: Elhalálozás - :

Elhalálozás