KiscimboraMészöly Miklós: A hegy meg az árnyéka

2021. augusztus 27., péntek, Irodalom

Hol, merre, nem tudom, volt egyszer egy hegy, úgy hívták, hogy Nagy Kopasz. A kerek világon nem akadt furcsább hegy nála. Semmi sem ékeskedett rajta, se fa, se bokor, de még egy kóró sem, csücskétől a lábáig kopasz volt, úgy festett, mintha mindennap újraborotválkozott volna.

  • Máté Gergő rajza
    Máté Gergő rajza

Csakhogy ez nem volt mindig így. Valamikor hajdanában erdő borította, s annyi madár lakta, hogy a népek mind csudájára jártak.
– Mennyi gyönyörűséges fa! – mondták. – Mennyi gyönyörűséges madár!
A hegy hallgatta, hallgatta a sok lelkendezést, tetszett is neki, nem is – de nem szólt.
Egyszer az oldalából kicsi forrás buggyant elő; már nagyon unta magát a sötétben, hát előjött, hadd süsse a nap. Egykettőre takaros patakocska lett belőle, s attól kezdve valahány vándor arra járt, mind az ő vizéből ivott, az asszonyok a korsójukat ott merítették meg.
– Csuda víz ez! – mondták. – Csuda víz!
És vitték a hetedik határba.
A hegynek ez már sehogy se tetszett. Hogyan, hogy mindenki csak a fákat, madarakat meg azt a fecsegő patakot dicséri? Hát nem ő tartja, neveli őket? Nem ő görnyed alattuk?
S már pukkadt a haragtól, ha valaki odament s azon álmélkodott, hogy ez milyen szép, az milyen szép – s róla meg csak ennyit: – Huj, de magas! Huj, de meredek!
– No, várjatok csak! – morgott. –  Majd láttok ti még engem!
És szólt a Szélnek, hogy minden fát, minden bokrot borotváljon le róla.
A Szél persze örült, hogy végre akad egy kis neki való munka, s álló hétig egyebet se csinált, csak a helyet csudálta. Elöl, hátul, fönt, lent – ahol érte. A fákat tövestül, a madarakat fészkestül, mindent elsöpört. A forrást pedig betemette, ami locspocs víz maradt benne, azt a Nap szárította föl.
A hegy pedig elégedetten pöffeszkedett. Most aztán – gondolta – senki más, csak ő! S várta izgatottan, ki hogyan bókolt neki.
De hát várhatta; se ember, se állat nem kívánkozott a közelébe, olyan haszontalan földkupac lett belőle. Csak egy szegény, világtalan koldusember pihent meg a tövében, hálásan az sóhajtott föl:
– Be jó az a kis árnyék!
És ott üldögélt estig a kellemes hűvösben. Bezzeg Nagy Kopasznak se kellett több. Hogyan? Most meg az árnyékát dicsérik? S rettentő dühösen ismét a Szélhez fordult:
– Hallod-e, te Szél! Fújd el az árnyékom, íz se maradjon belőle!
A szél furcsállta kicsit a dolgot – de azért nekigyürkőzött. Végre is az a tiszte, hogy fújjon. S fújt, olyan szörnyűségesen, hogy csakhamar fele maradt a hegynek; aztán negyede; aztán már annyi se. Aprócska domb lett a hegyből, akkora, mint egy fűben heverő szamár.
Éppen csak két füle nem volt.

Hozzászólások
Szavazás
Ön beoltatta-e magát koronavírus ellen?








eredmények
szavazatok száma 1810
szavazógép
2021-08-27: Irodalom - :

Kolozsvári Grandpierre Emil: Harminc kalap, harminc majom (Kiscimbora)

Volt egyszer egy gazdaember. Egész életében dolgozott. Így aztán mire megöregedett, volt mindene, ami csak kellett. Volt saját háza, csűrje, istállója, az istállóban lova, marhája, az ólban disznaja. Gondolta, eleget dolgozott, most már elkövetkezett a pihenés ideje.
2021-08-27: Irodalom - :

Versek (Kiscimbora)

Nemes  Nagy  Ágnes: Labda
Jó a nyár, jó a tél,
jó az út, jó a szél,
jó a labda – nézd, szalad; –
jó a hold és jó a nap.