125 éve született Márton ÁronAz Úr legigazabb szolgája

2021. szeptember 3., péntek, Életutak

Százhuszonöt esztendővel ezelőtt, a millennium évében, 1896. augusztus 28-án született Márton Áron erdélyi római katolikus püspök, aki az erkölcsi kiállása, közösségformáló munkássága, illetve a keresztény hitből fakadó humanizmusa okán méltán tekinthető példaadó személyiségnek az egész magyar nemzet számára.

A harctérről a papneveldébe

Többgyermekes székely földműves családban látta meg a napvilágot a Csíki-medence legészakibb falujában, Csíkszentdomokoson. Iskoláit előbb az erdélyi katolicizmus fellegvárának számító Csíksomlyón és Csíkszeredában, majd pedig Gyulafehérváron végezte. 1915-ben tett érettségi vizsgát, ami után hamarosan behívót kapott a székelyudvarhelyi cs. és kir. 82. gyalogezred kötelékébe. Harctéri szolgálatát 1915 novemberében azonban már a temesvári cs. és kir. 61. gyalogezred állományában kezdte meg Doberdónál.

Kiss Gábor levéltáros-hadtörténész kutatásai alapján ismeretes, hogy végigküzdötte az első világégést. Az 1916-os román betörés következtében az erdélyi és moldvai fronton is harcolt, kiérdemelve az Ezüst Vitézségi Érem II. osztályát, továbbá a világháború végóráiban IV. Károly királyunk Legfelsőbb Dicsérő Elismerésben is részesítette. A történelmi Magyarország 1918 őszén végbement összeomlása során nem szerelt le, hanem tagja lett az Erdélybe ismételten behatoló román csapatokkal szemben önvédelmi céllal szerveződött Székely Hadosztálynak. A túlerő miatt fokozatosan nyugatra szoruló alakulat katonájaként 1919 tavaszán a Tisza mentén vívott csatározások végével került román hadifogságba, ahol rövid ideig raboskodott.

Szabadulását követően visszatért a szülőfalujába, mígnem 1920 őszén az egész későbbi életét meghatározó döntésre szánta el magát: jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. Az 1924-ben történt pappá szentelését követő években lelkipásztorként, gimnáziumi hittantanárként, valamint árvaházi tanulmányi felügyelőként is tevékenykedett, mígnem 1930-ban Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök maga mellé rendelte Gyulafehérvárra bizalmas beosztásba, udvari káplánnak és püspöki levéltárosnak. A főpap mellett közvetlenül is rálátott azokra a küzdelmekre, melyeket Majláth az egyház vagyonáért, jogaiért és iskoláiért folytatott a román hatóságokkal, hiszen az 1920-as trianoni impériumváltás után Bukarest igyekezett megtörni a magyar nemzettudat támaszát képező egyházakat. Ennek részeként például 1929-től a román állam és az Apostoli Szentszék megállapodása értelmében az erdélyi püspökségek a Bukaresti Római Katolikus Érsekség felügyelete alá kerültek.
 

„Nem futamodom meg a munkától”

1932-ben Majláth püspöki titkárjává tette a nagy tehetségű és munkabírású Márton Áront, akit egyúttal Kolozsvárra küldött, hogy az egyetemi ifjúság körében végezhessen lelkipásztori feladatokat. A diákok között nagy népszerűségnek örvendő pap fontos szerepet töltött be az erdélyi magyar fiatalok generációs szervezkedéseiben. Az intellektuális megújhodás jegyében elindította az Erdélyi Iskola című művelődés- és nevelésügyi folyóiratot, melyben új módszerek bevezetését szorgalmazta a pedagógia területén. 1934 és 1936 között az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség nevű társadalmi szervezet élén állt. A közösség munkájába a diákokat is bevonta, népművelő bizottságokat hozott létre, szociális, pedagógiai, valamint népművelő tanfolyamokat indított. Igazi szellemi közösséget teremtett, ahol helyt adott a vitaesteknek, és maga is számos írásában nyilatkozott meg a keresztényszocializmus talaján állva saját kora közéleti és világnézeti kérdéseiben.
Állhatatos munkájának köszönhetően Erdély-szerte egyre nagyobb tekintélyre tett szert, s ezért nem tekinthető előzmények nélkülinek, hogy amikor 1938-ban a súlyosan beteg Majláth Gusztáv Károly lemondott a püspöki címről, az év karácsonyán XI. Piusz pápa Márton Áront nevezte ki az utódjává. Az új főpásztort 1939. február 12-én szentelték fel a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Jelmondatát a Pannóniában született Szent Mártontól vette: „Non recuso laborem”, azaz „Nem futamodom meg a munkától”. Püspöki címerében zöld halmon egy csíki fenyőfa állt, és a Pax-jel két oldalán a székely nemzet ősi címeréből kölcsönzött nap, illetve hold díszelgett. A címeren feltűnt a betlehemi csillag is, ami arra utalt, hogy a püspöki kinevezést karácsonykor kapta meg.
 

Az igazság védelmében

Másfél évvel Márton Áron püspökké szentelését követően, 1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere-palotában aláírt második bécsi döntés értelmében Magyarország visszaszerezte a trianoni békeszerződéssel elcsatolt Erdély északi részét. Az újonnan meghúzott határvonalak érintették a gyulafehérvári egyházmegyét is, melynek élén Márton Áron állt, ennek északi területei visszakerültek Magyarországhoz. A püspök mégis Gyulafehérváron maradt, nem költözött át magyar területre, ami az erdélyi magyarság egyik legbefolyásosabb egyházi és társadalmi vezetőjének részéről rendkívül fontos kiállás volt, hiszen a saját példáján keresztül buzdította helytállásra azon dél-erdélyi híveit, akiknek a helyzetét még a korábbiakhoz képest is megnehezítette a románságnak az elveszített országrész okán érzett revánsvágya. 1942-ben a dévai bérmáláskor elmondott beszédében így fogalmazott: „Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk. Őseink vére és könnye puhította a barázdákat itt; drága hamvaik porladnak Erdély szent röge alatt. Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat, még akkor is, ha ez másoknak nem tetszik.”

Határozottan és egyértelműen kiállt 1944 tavaszán az észak-erdélyi zsidóság gettósításával és deportálásával szemben is. Az év május 18-án a frissen felszentelt papokat Kolozsváron így bátorította:  „Krisztus papjának elutasíthatatlan kötelessége, hogy az igazság mellett kiálljon és az emberben – bármilyen hitet valljon és nyelvet beszéljen is – a testvérét nézze.” Hozzátéve: „Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség.” Mielőtt pedig Erdély kulturális-irodalmi „fővárosából” visszatért volna a román uralom alatt álló Dél-Erdélybe, a magyar hatóságok tudtára adta: „Emberi keresztény és magyar kötelességemnek tartom, hogy visszaindulásom előtt az illetékes hatósági tényezőket szeretettel és Isten nevében kérjem, hogy az embertelenséget akadályozzák meg, vagy ha erre nem képesek, ne működjenek több ezer ember elpusztítására irányuló cselekményben közre.” Szavait a holokauszt borzalmainak túlélői nem felejtették el, 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a „Világ Igaza” címet adományozta neki.
 

A börtön sem törte meg

Márton Áron a második világháború végét követően is sziklaszilárdan kitartott a gondjára bízott közösség védelmében. Felemelte hangját a román kommunista diktatúra vallásellenes intézkedései ellen, úgymint az egyházi iskolák államosítása vagy a görögkatolikus egyház 1948-as betiltása és ortodoxiába olvasztása kapcsán. Személye ezek miatt egyre terhesebbé vált az államhatalom számára. 1949 tavaszán csíki bérmaútja során a politikai rendőrség tőrbe csalta és letartóztatta. Koncepciós perében hazaárulással, valamint államellenes összeesküvéssel vádolták, amiért tíz év fegyházbüntetésre, illetve életfogytiglani kényszermunkára ítélték. A bíróság előtt nem tagadta, hogy a korábbiakban szorgalmazta egy új magyar–román határvonal meghúzását, mivel az volt a meggyőződése, hogy a trianoni békeszerződést „a gyűlölet és a bosszú diktálta”. Az etnikai feszültségek enyhítése érdekében elképzelhetőnek vélte bizonyos területeken a magyar–román lakosságcserét, és amellett tört lándzsát, hogy: „Egyszer már békét kellene teremteni a két nép között, de ez a béke nem valósulhat meg kizárólag az egyik nép rovására.”

Első ízben 1955-ig tartották fogva, majd miután nyilvánvalóvá vált, hogy a börtön nem törte meg, és nem hódolt meg a kommunista rezsim előtt, 1957-ben házi őrizetbe helyezték, ami tíz esztendőn át tartott. A lakhelyelhagyási tilalmát csak azt követően oldották fel, hogy az 1967-ben Romániába látogató Franz König osztrák bíboros közbenjárt az érdekében.

Márton Áron egészségi állapota a börtön és a házi őrizet során erősen leromlott, ami annak is betudható, hogy fogva tartói a gyomorfekélye ellenére számos esetben csak olyan ételt szolgáltak fel számára, amelytől gyakran vért hányt. Egészségi állapota miatt 1971-ben, a 75. életéve betöltésekor – összhangban az Egyházi Törvénykönyvben foglaltakkal – tisztségből való felmentését kérte VI. Pál pápá­tól. Jakab Antal segédpüspök ekkor, továbbá még négy másik alkalommal is, táviratban fordult Rómához, hogy a lemondását ne fogadják el, mivel a tekintélyére és a személyére szükség van az állami ügyek vitelénél. Emiatt csak az 1980-ban benyújtott hatodik lemondási kérelmét hagyta jóvá II. János Pál pápa, aki a személyesen aláírt válaszlevelében „az Úr leg­igazabb szolgájának” nevezte Márton Áront.
 

„Emberkatedrális”

Erdély megingathatatlan püspöke néhány hónappal a leköszönése után, 1980. szeptember 29-én Gyulafehérváron adta vissza a lelkét a Teremtőjének. Személyében egy olyan nemes lélek távozott e világról, akit a vele barátságban álló nagy költőnk, Illyés Gyula méltán nevezett „emberkatedrális”-nak, vagyis a katedrálisok tökéletességével bíró embernek. Sőt, a Kharón ladikján címet viselő kötetét az alábbi ajánlással küldte meg neki: „Áronnak felfelé nézve, Gyula.”
Élete végére Márton Áron – akinek a boldoggá avatási eljárása 1992-ben indult, s napjainkig sem fejeződött be – kétségkívül az erdélyi magyarság első számú vezetőjének számított. Híveitől az 1980 májusában kibocsátott utolsó püspöki körlevelében az alábbi gondolattal búcsúzott: „A hitet akartam megerősíteni a lelketekben, és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül.”

Gali Máté (a szerző a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa és a Mathias Corvinus Collegium kutatótanára)

Hozzászólások
Szavazás
Tavalyhoz képest Ön szerint idén miként alakul a jövedelmi helyzete?








eredmények
szavazatok száma 588
szavazógép
2021-09-03: Kiscimbora - :

Mentovics Éva: Butácska szitakötő

Tó partján, a nádas mellett
kecses szitakötő lány
nézi magát víz tükrében:
– Az arcocskám halovány.
2021-09-03: Nyílttér - :

Egy elfeledett kisebbségi törvény

Szeptember a parlament őszi ülésszakának kezdete is. Új és régi feladatok, új és régi remények. Az 1989 decembere utáni romániai magyar politizálás legnagyobb hiányossága, hogy nem került tető alá egy átfogó nemzetiségi-kisebbségi törvény. A kisebbségi jogok megfogalmazása szétszórtan különböző törvényekben (közigazgatásról, igazságszolgáltatásról, oktatásról, egyházakról stb. szólókban) történt. Célszerű lett volna és célszerű lenne ezeket egy statútumszerű jogszabályba foglalni.