Női kosárlabdaKétszer is legyőzték újvidéki ellenfeleiket

2021. szeptember 16., csütörtök, Sport

A magyarországi formaellenőrző mérkőzés után kedden és szerdán újabb edzőmeccseket játszott ötszörös bajnok és hatszoros Román Kupa-győztes kosárlabdacsapatunk, a Sepsi-SIC, amely kétszer is megverte az újvidéki ŽKK Vojvodina 021 alakulatát. A zöld-fehérek az első meccsen 11, míg a másodikon 12 pont különbséggel diadalmaskodtak a szerb bajnokság előző kiírásában elődöntőt játszó együttessel szemben.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

A jövő heti Euroliga-selejtezőre hangoló Sepsi-SIC együttese a keddi félkészülési mérkőzés előtt csapatbemutatót is tartott annak a pár száz sepsiszentgyörgyi kosárlabda-kedvelőnek, aki kilátogatott a Sepsi Arénába, hogy bő másfél év után ismét élőben láthassa kedvenceit. Az eseményen jelen volt Annemarie Gödri-Părău, aki ugyan továbbra is szerződésben áll a megyeszékhelyi klubbal, ám személyes okokra hivatkozva a következő hónapokban nem ölti magára a zöld-fehér mezt. Visszatéréséig Jovana Pašić lesz a szentgyörgyiek csapatkapitánya.

Ott ült a kispadon, de nem lépett pálya az újvidéki ŽKK Vojvodina 021 elleni első mérkőzésen a múlt hét végén sikeres orvosi vizsgálaton átesett orosz Marina Baș és a hétfőn érkezett amerikai Shaqwedia Wallace, így Zoran Mikes edző Jovana Pašić mellett Ioana Ghizilát, Maja Miljkovićot, Teodora Neagut és Brianna Frasert küldte pályára. A találkozót a mieink kezdték jobban, ám a vendégek nem hagyták magukat, az 5. percben vezettek, sőt, sikerült meglépniük is, ám a negyed végére a zöld-fehérek megfordították az eredményt (23–19). A második játékrész elején kevesebb pont esett, mindkét oldalon voltak hibák, ám a Sepsi-SIC így is tovább tudta növelni előnyét (41–34). A térfélcsere után Pašić komolyabban bekapcsolódott a pontgyártásba, és irányításával menetelt bajnokcsapatunk (68–50). Az utolsó tíz percben a vendégek vették át a párharc irányítását, erejükből azonban csak a szépítésre futotta, a győzelmet viszont az időnként hullámzó teljesítménnyel előrukkoló lányaink nyerték meg (86–75).

Eredmény: Sepsi-SIC–ŽKK Vojvodina 021 86–75 (23–19, 18–15, 27–16, 18–25). A pontszerzők: Pašić 21/9, Ghizilă 6/3, Miljković 10, Neagu 2, Fraser 18, Orbán 2, Catinean 11/3, Croitoru 5, Podar 11/3, illetve Loomis 9/3, Prokic 9/3, Jovouic 13/9, Jankovic 9/6, Jovanovic 6/3, Vujisic 13, Dusanic 16/6.

Az előszezon utolsó edzőmérkőzésén kezdőként már játéklehetőséghez jutott a zöld-fehérek friss szerzeménye, Wallace is, aki 12 ponttal járult hozzá a Sepsi-SIC tegnapi sikeréhez. A ŽKK Vojvodina 021 elleni második találkozó nyitó negyede kiegyensúlyozott játékot hozott, az 5. percben 8–8 volt az állás, ám a szakasz végére 21–17-re vezetett a szentgyörgyi alakulat. A második játékrész felénél is döntetlenre állt a küzdelem (28–28), a nagyszünetre pedig az újvidéki lányok kerültek előnybe (32–36). A 25. percben még mindig Zoran Mikes tanítványai voltak hátrányban, de a harmadik negyedet plusz hárommal zárták Pašićék (47–44). Az utolsó tíz perc a mieinkről szólt, és a csapatunk 12 pontos különbséggel másodjára is legyőzte az Aleksandar Jovanović irányította edzőpartnerét (68–56).

Eredmény: Sepsi-SIC–ŽKK Vojvodina 021 68–56 (21–17, 11–19, 15–8, 21–12). A pontszerzők: Pašić 15/12, Wallace 12/3, Ghizilă 6/6, Miljkovic 12/6, Cătinean 2, Neagu 2, Criotoru 2, Frazer 17/3, illetve Jakovjevic 5/3, Loomis 9/3, Prokic 11/3, Jovouic 4, Jankovic 9, Radulovic Le. 5/3, Jovanvic 6, Vujisic 7.

A Sepsi Arénánál már lehet jegyeket, bérletek vásárolni a szeptember 21–23. között sorra kerülő Euroliga-selejtezőre. A napi jegy 15 lejbe, a három napra szóló belépő pedig 40 lejbe kerül, amely mellé egy póló is jár ajándékba. A hatályos járványügyi szabályok értelmében a mérkőzéseken azok vehetnek részt, akiknek van oltási igazolványa, bizonyítani tudják, hogy az elmúlt 180 napban átestek a koronavírus-fertőzésen, 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel vagy 48 óránál nem régebbi negatív gyorsteszttel rendelkeznek. Utóbbi a helyszínen, a belépés előtt is elvégezhető, ára 30 lej. A rohamos léptekkel közeledő hazai idényre a szurkolói bérlet 200, a nem helyhez kötött 250, a helyhez kötött pedig 300 lejbe kerül. A bérletek mellé ezen esetben is jár ajándékba egy póló. A bajnoki és Román Kupa-találkozókra 10 lejért lehet majd jegyet venni. Szeptemberben minden hétköznap bérletek vásárolhatóak 11–13 óra között az Arena Gastro Pubban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 774
szavazógép
2021-09-16: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2021-09-16: Sport - :

Rangos viadalon kezdték az idényt (Karate)

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club 23 sportolója szeptem­ber 11-én és 12-én vett részt az idény első viadalán, a népes és színvonalas mezőnyt felvonultató Budapest Open nemzetközi karateversenyen, amelynek a Vasas Jégcentrum adott otthont. A megmérettetésen 34 nemzet több mint 1700 versenyzője tette próbára magát.