,,...Midőn, mely bölcsőm ringatá, / A kart terjeszti ki..." — írja örökszép versében a csatatéren közel százhatvan esztendeje elvérzett költőnk. Bölcső és bagoly — adja kötetének címéül a székelymagyar Tamási Áron, akinél szebben, hálásabban aligha írtak prózában szülőfaluról, szűkebb-tágabb szülőföldről. A bölcső az emberi élet kezdetének jelképe is. S ha találni még városon, falun talpon álló, akár felfüggesztett bölcsőt, szegődik melléje bölcsődal is. Mert együtt szép, együvé tartozik a két fogalom, néprajzosok családjában különösképpen...

Jóhiszemű irigységgel bámulom és csodálom a Fenyőkúton született bölcsőfaragó embert (ad notam: Nyirő József: Jézusfaragó ember) a korondi tanyán, melyet a festő-költő dicsér ekképpen: ,,micsoda hely ez gondolatnak"... Magabiztosan és könnyedén tartja a vésőt, beszélgetés közben sem tér el a virágmotívum ceruzarajzától. Nemsokára készen lesz a bölcső második oldala is, jöhet az összeállítás. Sietős a munka, az útban lévő két unoka nem hagy várakozást. ,,Anikóéknak, illetve első unokámnak is faragtam. Ez a Tündike, kisebbik lányom nemsokára világra jövő kislányáé lesz" — világosít fel a népművészet érdemes mestere, akinek első kiállításán is szerepelt már a bölcső. Aztán rendeltek még tőle vagy tucatnyit a tovatűnt harminc év alatt. Díszeset, amolyan ,,könnyű álmot" ígérőt, időtállót...

Tűnődöm már hazafelé a vonaton: mily vészesen fogy a gyereket is vállaló fiatal magyar házasok száma! Erdélyben, Székelyföldön egyre több koporsó kelletik, mint bölcső! Hogy megyénk élen jár a megszakított terhességek tekintetében is. Javult volna a helyzet 2000 óta? Öngyilkos nemzetem meddig akar élen járni a magzatgyilkosság statisztikájában is...?!

Nemrég láttam egy csodálatos fényképet bölcső fölé hajló, mosolygó fiatal anyáról. Az volt az érzésem, altatódalt énekel szoptatás közben elszenderült kisdedének. Talán... A művészi fotó mindig sokatmondó, sejtető.