Székely Nemzeti MúzeumJól halad a felújítás

2021. november 23., kedd, Közélet

Felújítás alatt áll a Székely Nemzeti Múzeum sepsiszentgyörgyi épületegyüttese, kertje. Annak ellenére, hogy sokan aggodalmukat fejezték ki a munkálatok elhúzódása miatt, Vargha Mihály igazgató bizakodó, már tervezi is az intézmény ünnepélyes újranyitását a felújított 1848-as kiállítással 2024. március 15-én.

  • Fotók: Szekeres Attila
    Fotók: Szekeres Attila

Az igazgató elmondta, sokan állítják meg aggódva, hogy „nem halad” a székház felújítása. Megnyugtatóan közölte, ahhoz képest, hogy a munkálatok kezdete objektív okokból igencsak megcsúszott, jelenleg nagyon jól haladnak, napról napra derűlátóbb. A kivitelező Baumeister cég nagyon jól teljesít, a rögzített ütemtervhez képest hamarabb halad, tette hozzá, s magyarázattal is szolgált: arról volt szó, hogy a múzeumőri lakásból csupán jövő tavasszal kell kiköltöztetniük az irodákat, ehhez képest már ezen a héten el kellett kezdeniük a kiköltözést.

 

 

 

A munkálatok megkezdése óta eltelt bő egy év alatt a főépületben megerősítő munkálatok zajlottak, a drén-, víz-, szennyvízhálózat majdnem készen áll, a hátsó, műhelyekként szolgáló épületet teljesen lebontották, és vadonatújat építettek helyére, a gyermekjátszótér majdnem kész, az egykori jégverem helyén kerti mosdó készült, épül a szabadtéri amfiteátrum, a főépület új szárnya tetőzetének felújítását elvégezték, jelenleg a régi szárnyon dolgoznak, a torony felújítása is befejezés előtt áll. Hátul kaput nyitottak, így a Szemerja negyed felől könnyebben és hamarabb megközelíthető a múzeum.

 

 

 

A kivitelező, szándéka szerint, már 2023. végén átadja a kész terepet, így Vargha Mihály azt tervezi, hogy következő év március 15-én a felújított épületekben új kiállításokkal nyitják meg a székházat a közönség előtt, s fő látványosság a kiegészített Lészen ágyú című, 1848–1849-es kiállításuk lesz. Ez elköltözik ezelőtti helyéről, ahol olvasótermet alakítanak ki. Így a könyvtári részleg is egy tömbben lesz. A ’48-as kiállítás a témához kötődő képzőművészeti alkotásokkal kiegészülve az új szárny földszinti részén kap helyet, jóval nagyobb térben. A földszinten megmaradnak az időszakos kiállítóterek, a Tolerancia Terem és a Lovagterem. Az emeleten megújul dísztermük, a Bartók Terem, és ismét látogatható lesz a régészeti és néprajzi részleg. A pincében látványraktárakat alakítanak ki, a toronyban múzeumtörténeti kiállítást rendeznek be.

A most kiürítendő irodáknak helyet adó László Ferenc múzeumőri lakás múzeumpedagógiai foglalkozások tere lesz, a másik, a Csutak Vilmos-ház továbbra is a természetrajzi gyűjteménynek ad helyet, és irodák is költöznek oda.

 

 

 

A felújítás és az épület kiürítése ellenére a múzeumi munka folyik, végzik a gyűjteménykezelést, tárgyak leltározását, konzerválását, restaurálását, folyik a gyűjtés. A sepsiszentgyörgyi Lábas Házban eddig három saját tárlatot nyitottak meg. A Gábor Áron ágyújával fémjelzett 1848-as kiállítás magyarországi körúton van, jelenleg a negyedik helyszínen, Veszprémben tartózkodik, szándékaik szerint addig vándoroltatják, amíg végleges helyére visszatérhet, mondta Vargha Mihály.

Jövő évben újrakiadásban megjelentetik a László Ferenc munkásságát összefoglaló Táj és tudomány című könyvet, az egykori múzeumigazgató unokaöccse, László Attila professzor szerkesztésében. Ez annál is inkább időszerű, mert első megjelenésekor, 1978-ban az akkori körülmények miatt számos értékes eredmény nem kerülhetett be a kötetbe.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
A megyei önkormányzati választásokon mely párt tanácstagjelöltjeit támogatja?













eredmények
szavazatok száma 1817
szavazógép
2021-11-23: Világfigyelő - :

Lezárások és tüntetések Európa-szerte

Miközben a nyugat-európai országok a koronavírus-járvány ötödik hullámának megfékezésére újabb szigorításokat léptettek életbe, az elmúlt hétvégén több nagyvárosban is tüntetések zajlottak a korlátozások ellen. A megmozdulások több helyszínen – Hollandiában és Belgiumban – erőszakossá váltak. Hollandia miniszterelnöke, Mark Rutte idiótáknak nevezte az erőszakos tiltakozókat.
2021-11-23: Közélet - Nagy D. István:

Takarítanak a közös temetőben (Sepsiszentgyörgy)

Alapos takarítást kezdeményezett a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat, a Tega Rt. a sepsiszentgyörgyi közös temetőben. A vállalat tájékoztatása szerint elsősorban a leégett gyertyákat, a sírokon hagyott műanyag- és üveghulladékot szedik össze munkatársaik. Azt is jelezték, hogy a frissen kihelyezett gyertyákat, mécseseket nem távolítják el.