Kimentek a „divatból” falvaink ragadványnevei, melyeket inkább már csak a néphumor hagyományaiként emlegetünk. Így jártunk Vargyassal is, ahol a mészkőfejtés és mészégetés annyira alábbhagyott, hogy a község területén egyetlenegy katlan működik ma már. Mesélő műfajunk még egy ideig befogadja a ragadványneveket, ám egyszer majd azokat is a feledés fátyla fedi be majd.
A humor lelki gyógyszer
– fogalmaztak a vargyasiak, mert a községben minden emberöltő alatt éltek vidám lelkületű idős férfiak és asszonyok, akikkel mindig jó volt találkozni. Ilkei Árpád vargyasi unitárius lelkész, 1450 hívének papja kiemelte, hogy a szomszédos falvak előszeretettel használták egymás ragadványneveit. A helyi mészégetéssel kapcsolatosan egyfajta szállóige is fennmaradt, amelyet sokan emlegetnek.
– Néhai magyartanáromtól, a magyarhermányi Pető Sándortól hallottam a történetet. Egy hermányi illetőségű atyafi házat akart építeni, s a baróti vásárban jó előre megegyezett egy vargyasi híres mészégetővel, hogy mészre lesz szüksége. Eszébe jutott, hogy telefonálni kellene mész dolgában. Az egész Hermányban csak egy vezetékes telefon működött, az iskolában. A tanító megengedte, hogy telefonáljon, de siettette. Amikor egy hang bejelentkezett, a telefonáló idegességében csak annyit kiáltott: Halló, Vargyas, kész a gödör, jöhet a mész! Mennyit fizetek? – kérdezte. A tanító derűsen megnyugtatta, hát ezért igazán semmit! Pető tanár úr, amikor megtudta, hogy én vargyasi vagyok, mindig meszes vargyasinak szólított – fejezte be Ilkei tiszteletes.
Évszázadok kincsei a Falukapuban
Az alszegi nagy kanyarban állott régen a község XV–XVI. századi gótikus unitárius temploma. Ezt egy még régebbi, román kori templomra építették rá, majd a késői reneszánsz idején lebontották, helyére 1841-ben fából épült egy református templom, ez alkalommal nem az unitárius, hanem a báró Daniel család református nagyjainak patronálásával. 1994-ben ez is lebontásra került, s mert a terület a reformátusok tulajdonában volt, ennek helyére felépült – szinte hihetetlen szerencsés módon – Makovecz Imre tervei szerint a jelenleg is álló új református templom. Az alapozáskor előkerültek a román és a gótikus kori templomok alapfalai, valamint egy székely rovásírással ellátott, kőből faragott keresztelőmedence is, amely egy valamikori kis kápolna tartozéka lehetett. Az ásatások alkalmával 55 darabból álló XV. századi éremleletre bukkantak: 1430–37 közötti, I. Zsigmond király korabeli pénzérmékre, ezek közt Hunyadi János és I. Mátyás király egy-egy érméjére, melyek akkor a Székely Nemzeti Múzeumban kerültek. A keresztelőmedence rovásírásos feliratának megfejtését többen elvégezték, keletkezését a XIV. század végére és a XV. század derekára helyezték. A már akkor is népes unitárius gyülekezet időközben – 1813 és 1820 között – tágasabb új templomot építtetett a település felső központjában, amelynek falaiba behelyezték az alszegi régi unitárius templom néhány gótikus és reneszánsz faragott kőemlékét, ezeket jelenleg is látni lehet. A templom belsejét a Sütő család keze nyomát viselő festett bútorzat és a néhai faragómester, Máthé Ferenc csillárja díszíti, egyik harangja pedig abban a sepsiszentgyörgyi öntödében készült, ahol Gábor Áron első ágyúcsövei is. A „kincses Makovecz-templom” (ahogy sokan a maiak is nevezik) a székelyszáldobosi református eklézsia vargyasi leányegyházközségének büszkesége, gondjai felett lelkipásztoruk, Bod Péter tiszteletes őrködik.
Ilkei Árpád lelkész
A Danielek kastélya és két jeles asszony
Volt alkalmam látni a Daniel-kastélyt elhagyatott állapotában, megbámulni kőbe faragott címeres emlékeit s családi jelmondatukat: Deus Providebit – Isten gondoskodik. Erős keresztények voltak a Danielek, zömében unitáriusok, a család egyik ága református. Genealógiai forrásokból összeállt a família családi táblázata, megbámultam a fundust övező arborétum ritkább fafajtáit. Akkor még élt a bútorfestő Vén Sütő Béla és felesége, Giza mama, aki az utolsó báró, Daniel Ferenc családjában szobalány volt. Ki ismerte volna jobban nála a kastély szobáit, ezek funkcióit? Öröm volt látni a jelenleg Baróton élő Deák Vilma akkori vargyasi tanácselnök asszony ügyködése eredményeként az állami pénzből 1980–84 között megújuló kastélyt. A két örökös testvértől, Daniel Mihálytól és Xéniától a kastély az esztergomi önkormányzat tulajdonába került, látogatható, panzióként nem működik. Helybeli idegenvezetője Román Attila.
Daniel Polixéna
Az alcímben említett két jeles asszony – akikre érdemes emlékezni – az önéletíró báró Daniel István (1684–1774) huszár főhadnagy lánya, ifj. Wesselényi Istvánné Daniel Polixéna (1720–1775) és báró Daniel Ferenc (1887–1967) felesége, Somssich Gabriella. Polixéna 12 gyermeknek adott életet, közülük öt leány és egy fiú érte meg a felnőttkort. A klasszikus nyelvek ismerőjeként teológiai és etikai könyveket fordított, bőkezűen támogatta unitárius egyházát és a külföldön tanuló diákokat. A másik hölgy már az előttem élő nemzedék tagja volt, báró Daniel Ferencné, a magyarországi horvát származású gróf saárdi Somssich Gabriella (1904–1996), akinek bőven kijutott a megpróbáltatásokból. A család a letűnt totalitárius rendszer áldozata lett, férjével együtt 1949-ben kiemelték, marosvásárhelyi kényszerlakhelyre kötelezték. Itt volt szerencsém beszélgetni Gabriella asszonnyal, aki elmondta, hogy idegennyelv-tudásának köszönhetően iskolás gyerekeknek adott nyelvórák díjaiból tartja fenn magát. Mindketten a vargyasi temető Daniel-sírboltjában nyugszanak.
Ami nem maradhat ki
A vargyasiak jelesei között helyet kell kapjon Gyertyánffy Ferenc (1827–1849) százados, aki a szépmezői ütközetben alakulatával együtt halt hősi halált, Gyöngyössy István (1809–1894) helybeli unitárius pap, Sütő István (1810–1880), aki zászlóvivő volt a véceri csatában, Szolga Miklós (1820–1882) jogász és költő, a szabadságharcban vállalt szerepe miatt börtönt is szenvedett, szabadulva megírta máig kiadatlan „börtöndalait”, Veress Miklós (1934–2015) festőművész egy képét én is őrzöm, a falu fia volt az iskolának nevet adó Borbáth Károly (1931–1980) történetíró, egyetemi tanár, a kommunista rezsim áldozata és sokan mások. Sorakoztatni akarjuk az elhalt és élő népművészeket, a népi faragó és bútorfestő Sütő nemzetséget, néhai Máthé Ferencet, Török Imre faragót, aki fiaival műveli a díszítő faragást, József Gellért tanár urat, Dimény Dávid székelykapu-állítót. Sajnos, a hosszú téli estéken alig csattog már az osztováta, Sós Emma bútorfestő menyének kellett átadja talentumát.
„Gyöngyszem-templom”
Mesélő mondák ölelésében
Az alszegi Rabsán utcában van a Tatár hídja – a népmondát Benedek Elek is feldolgozta. A híd mellett Alszeg népe egy Rabsán nevű tatár vezér csapatával küzdött meg. Vezetőjük Marczel Gergely volt. Amikor a fiú „a kardját éppen Rabsánra emelte, egy tatár keresztüldöfte lándzsájával. Felesége kicipelte a falu fölött magasló Látóhegyre, ahol megfogadta, hogy bosszút áll Rabsánon. Mint egy férfi küzdött az asszony a tatár vezérrel. Ám a ló megijedt s leugrott a hídról. Mindhárman a megáradt patakban végezték. A hidat, ahol történt, Tatár hídjának hívják, az utcát Rabsán utcájának.”
– Apám kopját faragott az alszegi nép emlékére – folytatta fia, id. Sütő Gábor –, amelyet tönkretett a türelmetlenség. Most készülök újrafaragni.
„Egy anyának elrabolták a leányát a tatárok – őrzik a tatár kori mondát a faluban. Kiment a Látóhegyre, hogy kisírja bánatát. Ahová könnyei lehullottak, friss vizű forrás tört fel, neve Síró-kút” – akik a közeli erdőben dolgoznak, megkóstolják hideg vizét – teszik hozzá a maiak.
„Hagymás legendája” az oklánd–vargyasi községhatáron született, mindkét falu magáénak tartja. „Réges-régen sok rabló tanyázott itt. Azok ütöttek le egy szegény leányt, aki igyekezett haza a baróti vásárból, azt vélték, pénz van az átalvetőjében. Abban bizony csak egy vereshagyma vala. A hegytetőt ma is Hagymásnak nevezi a nép.” A halmot Hagymás várként emlegetik ma is. De van a Persányban egy hosszú töltésforma, melynek Kakas- vagy Ördögborozda a neve, amelyet a Hargita vonulatában is követni lehet. Harminckét óriás kakas vájta ki azt kőkapájával, hitték a régiek, s a kapa ma is ott van eldobva az olaszteleki réten. A maiak, akik Dobóban és a Rikában ástak, azt állítják, hogy a kora feudális magyar királyság gyepűvonala ez – a mai vargyasiak, akik nagyon hisznek a mondák igazában, büszkék arra, hogy volt polgármesterük, Ilkei Ferenc kopjával jelölte meg azt a kősziklát, melyet Réka királyné sírjának hisz a nép.
Mondák egész csokra kötődik a Vargyas felől legkönnyebben megközelíthető történelmi mészkőszurdok szikláihoz, barlangvilágához (Kőlik, Ejtőkő, Csudálókő, Csala tornya stb.). Rovatunk megszabott terjedelme miatt az ezekről született mondákat-történeteket a következő számunkban mutatjuk be.