A Nemere meséi – emlékfoszlányok Háromszékről

2021. december 3., péntek, Múltidéző

Mert van az úgy, hogy a Nemere nekidurálja magát és három napot is fú’, aztán meg kifújja a házakból azt a kis meleget, amit a korpakályha ad… vagy csak adna, ha sínylődik szegény, mert az öreg kezek már nem tudják úgy megtömni, ahogy azt kell.

  • A gelencei műemlék templom. Bartos Lóránt felvétele
    A gelencei műemlék templom. Bartos Lóránt felvétele

Mondom, van az úgy, hogy a Nemere, ez a moldovai és ukrán síkságok nagy szeleinek háromszéki leánya nagyon gonoszul elszabadul az Ojtozi-szoroson keresztül, rászabadul Felső-Háromszékre, és akkor Isten irgalmazzon a télen úton levőknek; jeget s havat sodor szemükbe, de még a lovakéba is, és csak úgy süvölt fel Gelencéig meg a Kárpátok gerincéig. Gelencén még azt a szép középkori templomot sem kíméli, amelynek falain ott van az egyik legszebb Szent László-legenda megfestve… de ki tudja ma már a festő nevét?! A középkori falusi mesterek neve elenyészett már, ahogy a középkori falvak házai és terei is. Nincsenek már Gelencén sem félig földbe ásott, sárral tapasztott házak, egyterű hajlékok, hogy a nagy teleken ne fázzon a szegény székely, akinek talán még hét szilvafája sem volt, csak sok éhes gyermeke. Be-benézett a faluba akkor – és most is – nem is olyan nagy néha a medve, mert őkelme is éhes volt azokban a nagy havakban, jegekben, amikor még a Duna vize is úgy befagyott Budánál, hogy a jégen választották királlyá Igazságos Mátyást. Olyan igazságos királyt többet se látott ez a szép ország, de még olyat sem, mint Bethlen Gábor erdélyi feje­delem.

Nagy telek idején a Nemere nemcsak gonoszkodik, de mesél is, mesél régmúltakról, amikor – akárcsak mostanság – nehéz volt a háromszéki székely ember élete, de csak megbirkózott széllel-téllel, sőt, tavaszra kelve még vetni is volt ereje, tudása, és ahhoz is, hogy nyáron-ősszel betakarítsa a sok jó pityókát, árpát, zabot, és arra lefelé, Réty környékén a lent is, hogy legyen a szép eladó leányoknak finom szövésű inge, szoknyája. Nemhiába várták a brassói piacon a jó szászok soha a katolnai káposztát sem, lévén a szászok erősen káposztások, de a brassói földeken soha nem termett olyan jóízű és tömött káposzta, mint a Szentkatolna körüli földeken.
Mert van az úgy, hogy az öreg ember így elkalandozik emlékeiben, az időben és a dolgokban, és azt hiszik róla a fiatalabbak, hogy már elnehezült a feje az öregnek, pedig szó sincs róla, csak hát minden öreg a szép, neki szebb múltról ábrándozik, és arról mesél unokáinak. Ma már csak mesélne, mert azok inkább az online meséket bambulják megbabonázva, és nem érdekli őket, hogy voltak olyan idők, amikor még a vasút sem futott Brassótól az Ojtozig, Bereckig, csak a nehéz és nyikorgó, zörgő kerekű szekerek.

Van az úgy, doktor úr – mondták sokszor a háromszéki emberek –, ha hosszan visít a disznó öléskor, akkor vagy rossz a hentes, vagy igen sok célzóvizet ivott hajnalban. Nem jó jel az, ha hosszan visít, mert az állattal szemben is vétek tiszteletlenül viselkedni, hát még az emberrel szemben. Ezért is volt az úgy, hogy Áron bácsi, a szomszéd ács, aki lehetett vagy hetvenéves, minden reggel úgy köszönt rám, hogy „jó reggelt, doktor bácsi!” – én meg akkor voltam vagy 23–24 éves, de a bácsi megszólítás a tisztelet jele volt; igaz, én is úgy köszöntem vissza, hogy adjon Isten jó reggelt, Áron bácsi! Jólesett ez, olyan volt, mintha reggel kalácsot ettem vón’, a melege kitartott napestig.

Sokszor elgondolkozom azóta is azon, hogy vajon mi maradt a háromszéki igazi telekből, meg még inkább azon, hogy mi maradt azokból a nagyszerű, nyitott agyú és tisztelve szerető emberekből, akik annyi szépet és jót adtak nekem huszonéves koromban, pályám kezdetén ott, a Feketeügy bal partján, a Gelence-patak torkolatánál, beljebb, a felső-háromszéki síkságon, jó Barabás Miklós, a legnagyobb magyar arcképfestő születési helyén, Márkosfalván, meg Hatolykán, ahol akkor volt születőben az első mofetta és gyógyferedő négy káddal. Mi lett az imecsfalvi Czipa-kúriával, és mi a másik, még régebbi öreg kúriával, ami már akkor is, amikor még ott kellett rendelnem hetente egyszer, már düledezőben volt – elvitte őket is a Nemere vagy az idők szelei?

És árad-e még tavaszokon a Feketeügy? – hogy elvigye partjairól a sok szennyet, amit oda lerakodnak a nem odavaló gazdák. A kézdivásárhelyi Fortyogó lovas táborait vajon festik-e, rajzolják-e még jó erdélyi művészek, és egyáltalán felkerül-e még a nyereg a háromszéki lovakra? Az én jó lovacskáim, Csillag meg Évike, akik annyit poroszkáltak, ügettek velem és a homokfutóval, mert szükség volt reánk a beteg embereknél, vajon melyik csillagösvényen poroszkálnak mostan?... – vajon szikrázik-e a patkójuk nyoma? Cserélik-e még a nyári és a téli patkószegeket a jó háromszéki kovácsok? Dalolják-e még arrafelé, hogy „vásárhelyi kaszárnyában”… mert bizony a kézdivásárhelyi kaszárnya ott áll árván már vagy 150 éve, és nem messze tőle, a berecki úton ott áll Jakabos Ödön barátunk háza, azé a Jakabos Ödöné, aki nem átallotta megjárni Kőrösi Csoma Sándor útját Kézdivásárhelytől Dardzsilingig, hajóval, autóstoppal, gyalog és az Isten tudja, még miféle járműveken, a dicsőséges Ceaușescu-féle Romániából öt dollárral indulva és azt hazahozva. Vajon az az emlékszoba, amelyben párnákon ülve – együtt is – készültünk angolt tanulva a nagy útra, be van-e még zsanérozva, és lehet-e látogatni az emberfiának, hogy lássa, milyen egy akaratos székely, amikor meg akarja hódítani a világot egy szál maga?

Van az úgy, mondják arrafelé, hogy már csak a Nemere mesél a régmúltakról, mert a hűtlen jelen elfelejti az egyszer volt nagyokat, és kegyelettel nem őrzi emléküket sem, pedig a Nemere akkor is jegeset fújt a teleken és forrót a nyarakon. Van az úgy, mondom most én is, hogy le kell írni mindezeket, mert kell azért maradjon valami a foszlós kalácsokból, a foszló emlékekből, a roskadozó kúriákból és azok szelleméből, akik naggyá tették Háromszéket és a székely nemzetet!

Dr. Nagy-Major Gábor, Pápa

Hozzászólások
Szavazás
Tavalyhoz képest Ön szerint idén miként alakul a jövedelmi helyzete?








eredmények
szavazatok száma 588
szavazógép
2021-12-03: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Meszes Vargyas meséje (Mesélő falvaink)

Kimentek a „divatból” falvaink ragadványnevei, melyeket inkább már csak a néphumor hagyományaiként emlegetünk. Így jártunk Vargyassal is, ahol a mészkőfejtés és mészégetés annyira alábbhagyott, hogy a község területén egyetlenegy katlan működik ma már. Mesélő műfajunk még egy ideig befogadja a ragadványneveket, ám egyszer majd azokat is a feledés fátyla fedi be majd.
2021-12-03: Nyílttér - :

Éber várakozás (Békési levelek)

Olvasom Barabási Albert László és dr. Nagy Lajos embert, magyart, székelyt féltő sorait. Nézem a kereskedelmi tévék szombat, vasárnap esti slágerműsoraira jelentkezőket.