A múlt hétMégis lesz karácsony - egyelőre

2021. december 7., kedd, Jegyzet
Kuti János

Az Európai Bizottság esélyegyenlőségi biztosa, Helena Dalli sajnos visszavonta az egyenjogúsággal és a karácsonnyal kapcsolatos nagyszerű javaslatait, ami Irányelvek a befogadó kommunikációról címmel, (egyelőre) belső használatra az Európai Bizottság alkalmazottjainak készült.

Az említett szép Helena 17 éves korában már szépségkirálynő volt Máltán, majd filmszínésznőként villantott, de így nem sok babér termett számára. Azt is látta, hogy a szépség múlandó, ezért – biztos, ami biztos – átnyergelt a politikába, és végül uniós biztos lett belőle. Korábban miniszterségig vitte, és közben sikerült a kormányával megvásároltatnia férje egyik festményét 15 ezer euróért.

A most visszavont dokumentum célként tűzte ki, hogy mindenki hasonló elismerésben és tiszteletben részesüljön nemtől, származástól, vallásától, meggyőződéstől, szexuális orientációtól függetlenül, kiemelt figyelemmel az LMBTQ-közösség tagjaira. Az új irányelvek a „karácsonyi időszak” helyett a „téli szünet” használatát javasolták. Ez azért lenne jó, mert nem kellene karácsonyi vásárokat rendezni, ami miatt lám, nálunk Konstancán is baj lett. Akiknek nem volt zöldigazolványuk, összeverekedtek a rendőrökkel, és kénytelenek voltak ledönteni a vásárt körbezáró kerítést, hogy oda bejussanak. A kolozsvári karácsonyi vásáron nincsenek magyar feliratok, és emiatt hőbörögnek a magyarok. Bár a valóság a ziarulfaclia.ro szerint más, mert igenis, volt magyar felirat, és az egész felhajtás csak Budapest Románia-ellenes propagandája miatt történt. Ezek szerint a kolozsvári magyarok vagy nem látnak jól, vagy nem tudnak magyarul, és nem ismerték fel a magyar feliratokat.

De térjünk vissza Dalli komisszár dokumentumához, mely azt is javasolta, hogy Mária helyett a Malika, János helyett a Julio neveket használják. És kerülni kell az olyan szavakat is, amelyek az illetők nemére utalnak, mint például az „elnök”, „hölgyeim és uraim”. Ez utóbbi helyett „kedves kollégákat” lehetne mondani – bár szerintem ez sem helyes, mert a kolléganők megsértődhetnek.

Voltak már hasonló egetverő kezdeményezések Amerikában is, ahol az év elején a Kongresszus nyitó imádságát az egyik képviselő úgy fejezte be, hogy: „Ámen” (Úgy legyen) és „Awomen”, mert az ámen szóban kirekesztően szerepel a MEN (férfi) szó, ezért bele kell venni a WOMEN-t is, ami nőt jelent.

Helena Dalli őemberisége egyet mea culpázott (én vétkemezett), belátván, hogy az iránymutatások kidolgozása egyértelműen több munkát igényel, ezért a jelenlegi dokumentumot visszavonták. Most tovább dolgoznak a végső változaton. (A végső megoldáson?) Legalább addig sem bátortalanítják el a karácsony szó használatától az embereket.

A holland liberális Sopie in’t Veled EU parlamenti képviselő kijelentette, hogy Dalli komisszár dicséretet érdemel, mert volt bátorsága (ha kissé félszegen is) nekiesni kényes problémák orvoslásának.

Végül is valóban kellene még dolgozni az egetverően (politikailag) korrekt javaslatokon, mert lenne még mit betiltani, például a karácsonyfát, mivel annak ráadásul még a környezetvédők is igen örülnének. Vagy betilthatnák a húsvétot is. A húsvéti ünnepek helyett használhatnánk a tavaszi ünnepek kifejezést. És akkor locsolni sem mennének egyes személyek, amivel kímélnék a környezetet, mert a levegőbe eregetett illatfelhő bizony szennyezheti az atmoszférát. De meg lehetne tiltani a nyakkendő (kultúrmadzag) és a kalap hordását, és kötelezővé tenni a turbán, fejkendő, burka és burkini viselését. Ha viszont már mindenképp ragaszkodnak a régi európaiak a karácsonyhoz, húsvéthoz, akkor a ramadánt is kötelezően ünnepé kellene nyilvánítani mindenki számára.

A különféle neműek nemen (és néven) nevezésével is állandóan gond van. Feltétlen meg kell reformálni az angol nyelvet, amelyben előre mondják, hogy valaki úr, asszony vagy kisasszony, ami szörnyű diszkrimináció, de még inkább a németet, ahol minden főnév valamilyen nemű. El kell törölni a sok der-die-das-t, úgy nem lesz nemi diszkrimináció, és sokkal könnyebb lesz megtanulni németül.  De legjobb, ha a magyar nyelvet – amelyikben semmiféle nem nem létezik – világnyelvvé nyilvánítja az unió… Dalli személy javaslatára és Ursula von der Leyen személy támogatásával.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2021-12-07: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Ajándékgyűjtő verseny idén is

Második alkalommal hirdette meg a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete rendhagyó ajándékgyűjtő akcióját, melynek célja, hogy a rászoruló családokat és gyermekeiket megörvendeztessék a közelgő ünnepek alkalmával. Az előző télen útjára indított karácsonyi kihívás ezúttal is diákokat, osztályközösségeket mozgósít és ösztönöz jótékonykodásra.
2021-12-07: Belföld - :

Nőtt a napi esetszám

Több mint 1400 új megbetegedést igazoltak Romániában hétfőről keddre (szinte duplája az előző napi esetszámnak), ezekre közel 52 ezer koronavírus-teszt elvégzése nyomán derült fény – számolt be tájékoztatójában a kommunikációs törzs. Háromszékről 24 új esetet jelentettek. A hatóságok újabb 107 áldozatról (61 férfi és 46 nő) is hírt adtak, megyénk is az érintett térségek közt szerepel a napi összesítőben.