Hogyan élem meg Szülőföldem ,,fejlődését”?

2008. november 28., péntek, Nyílttér

Sok mindent leírtak már a hagyományos és az elektronikus sajtóban a jelenkori erdélyi magyar politikáról. Jót kevésbé, csak amúgy néha, elvétve, de ami honunkat alig érinti, és amint kiderült, ez is inkább öndicséret, mint igazi eredmény. Mifelénk — úgy tűnik — örök szezonja van a rossz híreknek, a kellemetlen eseményeknek és a végzetes jóslatoknak.

Az ,,őspárt" is újra jelen kíván lenni a román politikában. Azt mondja, ez azért szükséges, hogy bele lehessen szólni a kisebbség szempontjából hátrányos törvénykezésekbe, hogy ne nélkülünk döntsenek rólunk, és hogy fejlődéseink-fejlesztéseink igazságosabb és teljesebb állami támogatásban részesülhessenek. És azt is mondja, hogy ez az autonómiáért is szükséges; de mindez máig csak szöveg maradt.

Mégis, ennek a politikának nevezett gerinctelen mocskolódásnak az eredménye a pénz, a hatalom és a dicsőség: az amerikai álom erdélyi megtestesülése. Jól élnek az urak, miközben különféle felhalmozástípusok mellett inkább hibafelhalmozásból vizsgáznak jelesre, melynek következménye — amint látható és érzékelhető — Székelyföld felgyorsult pusztulása.

Számomra egyelőre felfoghatatlan, hogyan kaphatnak annyi szavazatot és támogatást, amikor végül a székely nép legfontosabb szándékát, az autonómiareferendumot is megakadályozták.

Mindezek után lezajlik egy olyan választási kampány, melynek kortesbeszédeiben Markó Béla vagy megjátssza magát, vagy egyszerűen csak képtelen a népakarat, a fontossági sorrend és az eredmény-központúság szemszögéből venni a feladatokat. Az autonómia megvalósításának képzelt és valós nehézségeiből és akadályaiból próbál maga köré védfalat építeni. Így próbál továbbra is elzárkózni legsürgősebb igényünk közvetlen megoldásától, nem számolván kijelentéseinek sem hiányosságaival, sem pedig káros hatásaival. Talán nem gondol arra sem, hogy az autonómiaügyben való megtorpanás és vacillálás hogyan fest román szemmel, és milyen következményei lehetnek.

Egyik legújabb nyilatkozatát (miszerint az erdélyi magyarság legfőként önmagára számíthat az autonómiaküzdelemben) akár az autonómiáról való lebeszélési próbálkozásnak is lehet értelmezni. S mintha nem venné észre azt sem, hogy a székelység oly gazdasági, társadalmi és önazonossági válságban tengeti napjait, hogy már elkerülhetetlenné hatalmasodott az autonómia — gyors — megvalósításának szüksége. A székelységet az elmúlt 18 év ,,kisebbségi-érdekvédelmi" politikája olyan szánalmas gazdasági, közösségi és pszichikai állapotba sodorta, hogy gyorsan megvalósított autonómia nélkül pár év múlva épp ennek hiánya miatt fog megszűnni önrendelkezésünk létfontosságú igénye.

Az emberek türelme nem végtelen, mint a Markó Béláé! Az emberek, Székelyföld magyar ajkú polgárai nem fognak akármeddig éhbérért gürcölni, míg máshol feleannyi munkáért a dupláját vagy esetenként a többszörösét is kaphatják a mostaninak. A szegénység miatt a nemzeti öntudatnak is hatalmas próbát kell kiállnia, és egyre több helyen bukik meg. Egyre több helyen kezdik el a nemzeti gondok helyett azt kérdezni, hogy holnap miből veszem meg a kenyeret, és anyagi nehézségek miatt egyre többen adják el földjüket, erdejüket, autójukat vagy éppenséggel telküket, házukat. Ezeket sem székely veszi meg, mert annak nincs pénze. Minderre a frissen beköszöntött világválság is rátesz néhány nehéz lapáttal. Az autonómián kívül mi más menthetné meg a nyomortól a bús székelyt, mint hogy nyakába veszi a világot?

A székelyek nem fogják már sokáig elnézni, hogy saját földjükön a vezető pozíciókat, a jobban fizetett és/vagy kényelmesebb állásokat többnyire a román nemzetiségűek élvezzék, amikor törvény szerint ilyesmi nem létezik. Ez a nép azt sem fogja már sokáig tűrni, hogy az alkotmány a kollektív jogok semmibevételével a nemzetiségi alapú megkülönböztetést egyik mondatban tiltja, a másikban meg lehetővé teszi. A tapasztalat, mely szerint az erőszakos asszimiláció térhódító alanyai alighogy lábukat nálunk megvetik, máris hol irányítani, hol pedig kisemmizni akarnak, szintén tűrhetetlen állapotokat szül, a nagy sebességgel és gomba módra szaporodó-terjeszkedő ortodoxia pedig szintén a türelmi határt feszegeti. Székelyföld népe Trianon óta képtelen nem-megszállottként érezni magát, ezt az érzést pedig a végsőkig képes felfűteni a megállíthatatlannak tűnő beözönlés tapasztalata. Ha pedig az egyszerűbben gondolkodó földi látja, hogy hazája már nem székely, mi egyebet tehet, mint kezdi fontolgatni a magyarabb vidékre vagy az idegenbe költözést?

Az előzőek tudatában az autonómiát szembeállítani a szórvány hátrányosabb jövőképével már-már politikai perverzió. Mintha Markó Béla vagy össze akarná uszítani a szórványt Székelyfölddel, vagy elvárná, hogy — felrúgva eme történelmi hagyományunk gyakorlatának igényét — szolidaritásból mi is szórvánnyá csépelődjünk...

Sajnos, a történelemben van rá példa: az egykori Magyar Autonóm Tartomány (1952—1960) létét ürügyként használva a szórványban élő magyarságtól megtagadták az alapvető jogokat (az anyanyelvhasználatot az oktatás, bíráskodás, közigazgatás terén), ez az, amit gettósításként is emlegetnek. Azonban az állapotok és lehetőségek részletes szembesítése esetén nyilvánvalóvá válik, hogy a jelenlegi helyzet eltér az akkoritól. Manapság épp a további autonómianélküliség adja a legnagyobb esélyt mind a tömbmagyarság, mind a szórvány felszívódásához, megszűnéséhez. Az autonómia nemcsak Székelyföld polgárainak nyújthat biztonságosabb és kívánatosabb létteret, hanem a teljes nemzeti összefogást is olyan irányban befolyásolhatja, hogy aztán valós eséllyé válhat a szórvány pusztulásának megfékezése. Egyszerűbben: a szórvány megmaradása is Székelyföld autonómiájától függ.

Láthatjuk tehát, hogy aki az autonómiareferendum ellen szól, az valójában az erdélyi magyarság mielőbbi megsemmisülését szorgalmazza. A helyzet életbe vágó fontossága miatt talán már nem is lényeges, hogy ezt szándékosan teszi-e, vagy csak meggondolatlanságból, elsietett kijelentésekkel. Mindenképpen a legrosszabb, legkárosabb megközelítésnek érzem háromnegyed millió, egy tömbben élő ember jogos és mulaszthatatlanul sürgős igényét embertelen törvényekkel, politikai húzásokkal és különféle nehézségekre, akadályokra hivatkozva megválaszolni.

Ellentmondó az érzés, amit az autonómianélküliség nyújt: otthon vagy, mégis honvágyad van! Szerintem jelenleg az egyetlen, ami számít, hogy szülőföldünkön minél előbb valóban otthon érezhessük magunkat. Ehhez pedig az autonómia elodázhatatlan kieszközlése szükségeltetik!!!

PILDNER JÓZSEF

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye az iskolakezdésről?







eredmények
szavazatok száma 1036
szavazógép
2008-11-28: Közélet - Simó Edmund:

Eladtam a voksomat! (Glossza)

Ebben a nagy, recesszió és összeomlás előtt álló világgazdaságban, ezen a nagy, globális, beláthatatlan és huzatos zöldségpiacon minden eladó, eladható, megvásárolható, gazdát cserélhető, a kínálat és a kereslet függvényében.
2008-11-29: Máról holnapra - Bogdán László:

Kilátások

2007-re Romániában is recesszióval számolnak a Moody’s Investors Service pénzügyi minősítő ügynökség elemzői, számításaik szerint a gazdasági növekedés lelassulása és megállíthatatlan visszaesése 0,3 százalékkal csökkentheti a GDP-t, a bruttó hazai termék csökkenése pedig az inflációt gerjesztheti, amely jövő decemberre négy százalékra esik, alacsonyabb lesz a folyó fizetési mérleghiány is, 8,2 százalékos, míg a költségvetési hiány a hazai össztermék 4,9 százalékát teszi majd ki, számottevő mértékben nőhet a munkanélküliség, és csökkenhet a belső fogyasztás.