Rég láttunk olyan mellbevágó színházi előadást, amilyen a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Sebestyén Aba által rendezett Lázadni veletek akartam című produkciója volt, melyet vasárnap este tekinthetett meg a sepsiszentgyörgyi közönség a Szent György Napok programjának részeként. A történet rendkívül megrázó, embervoltunk alapkérdéseire keresi a válaszokat, az alkotók pedig olyan érzékenyen, árnyaltan mutatják be azt, hogy napokig tart, míg feldolgozzuk magunkban az elhangzottakat.
A történet 1989-ben, a kommunista diktatúra utolsó évében játszódik, amikor már-már elviselhetetlenné válik a kilátástalanság, ezért három végzős fiatal rendszerellenes akciókba kezd. Hogy pontosan mi történik, azt harminc év távlatából gyónják meg a nézőknek egy osztálytalálkozó apropóján.
Mit is jelent általában egy osztálytalálkozó? Emlékezést, összegzést, szembesülést egykori önmagunkkal. Alkalmat kínál számba venni, vajon sikerült-e valóra váltani mindazt, amit ifjúkori lázadókként álmodtunk az életünkről. Már ez elég lenne egy jó drámához, de ez a történet túlnő ezen a témán, egyre több olyan kérdést vet fel, ami mindannyiunkat érzékenyen érint, és közben egyre közelebb vezet egy konkrét múltbeli eseményhez, melynek – mint utóbb kiderül – több áldozata is volt. A lázadást különbözőképpen éli meg a három fiú, de az őszinteség, emberi tartás, bajtársiasság egyre szorosabb köteléket fon köréjük, és végül olyan helyzetbe sodorják magukat, amiből nincs kiút. Lélekben még gyermekek, amikor elszakadnak mindattól, ami biztonságot jelentett számukra, és kénytelenek szembenézni a halállal. És ez még nem minden, hisz nem tudhatják, hogy döntéseiknek milyen következményei lesznek. A felelősség kérdése messzebbre mutat, mint gondolnánk... És mégis, vannak helyzetek, amikor kénytelenek vagyunk kilépni a középszerből, amikor nem marad más választása az embernek, mint a lázadás. Csak így mozdulhat előbbre a világ.
Szinte minden mondat hosszan visszhangzik a lelkünkben, percről percre megdöbbenünk, elgondolkodunk, meghatódunk. Olyan sokrétű ez a történet, hogy minden bizonnyal azokat is megérinti, akiknek nem volt alkalmuk belekóstolni a Ceaușescu-rendszer szörnyűségeibe. A titkok terhét, az identitáskeresést, az önmagával való szembesülés kényszerét mindenki megtapasztalhatta már.
A csoda felelősei mindenekelőtt a színészek: László Csaba és Sebestyén Aba. Mesélnek és különböző párbeszédeket adnak elő egyénileg, így a történet több más szereplőjét is megidézik, de valójában csak a legvégén találkoznak egymással. Nagyszerűek a váltásaik, ahogy egy-egy gesztusból megteremtenek egy szereplőt, hiteles minden szavuk, mozdulatuk. Egyetlen eszközük a mikrofon. Elektromos gitáron Szász Csaba kíséri őket. Rásegít az állapotokra, hangulatban sokat hozzátesz az előadáshoz. Komesz Szilvia kezeli a kamerát, mellyel érthetőbbé teszik a párbeszédeket. Kivetített videók pörögnek a háttérben, melyek elmélyítik a látottakat.
Bódi Attila regényét Barabás Olga alkalmazta színpadra, az előadás elkészítésében Cári Tibor zeneszerző és Sós Beáta díszlet- és jelmeztervező volt a rendező munkatársa. Szövegközpontú az előadás, de érződik, hogy ezt a szöveget eredetileg nem színpadra írták, azonban olyan a dramatizálás, hogy semmi hiányérzetünk nincs. Újabb és újabb információt kapunk, és ezzel együtt új nézőpontokat, igazságokat is. És ahogy az életben, nincs végső igazság. Talán csak az, hogy a Yorick Stúdió neve olyan lett az elmúlt másfél évtizedben, akár egy márkajel: a színvonalas színházi élmények garanciája.
