A Dnyeszter Menti Moldovai Köztársaság a Szovjetunió felbomlásakor önállósuló Moldovától elszakadt keskeny területsáv a Dnyeszter (románul Nistru) folyó és az ukrán határ között (másként Dnyeszteren Túli Köztársaság vagy Transznisztria). Elnevezése – orosz mintára – Dnyeszter-mellék. Függetlenségét 1990. szeptember 2-án kiáltotta ki. Területe 4163 négyzetkilométer, lakossága 469 ezer fő (2018). A fő nemzetiségeknek megfelelően az ország háromnyelvű, a moldovai román, az orosz és az ukrán nyelv egyaránt hivatalos. Közigazgatásilag hét rajonra oszlik, fővárosa Tiraszpol.
A népvándorlástól a XX. századig
A korai középkorban, a népvándorlás idején ez a terület nagyon gyakran gazdát cserélt. Történészek között vita tárgyát képezi, hogy Etelköz (Folyóköz) Árpád népének a 896-os honfoglalást megelőző, utolsó, átmenetileg birtokolt hazája pontosan hol helyezkedett el: nagy-, közepes- és kis-Etelközről írnak. Azt lehet mondani, hogy mindhárom elképzelés szerint a Dnyeszter és a Déli-Bug folyók köze (Transznisztria) hozzá tartozott.
Amikor 1359-ben I. Bogdan vajda megalapította a Moldvai Fejedelemséget, annak keleti határa a Lengyel Királyság felé a Dnyeszter volt. Zsigmond király, majd a Hunyadiak alatt, délen a Duna tengerbe ömlő északi ágának bal partján fekvő Kilia (románul Chilia) és a Dnyeszter jobb partján, a folyó torkolatában fekvő Dnyeszterfehérvár (románul Cetatea Albă, törökül Akkerman) – ma mindkettő Ukrajna, Odesszai Terület – a magyar királyi végvári rendszer előretolt bástyái voltak. Hunyadi János 1448-ban – Moldvában akkor II. Petru volt az uralkodó – Kilia várában magyar királyi helyőrséget hozott létre. Ștefan cel Mare moldvai fejedelem (1457–1504) megostromolta és 1465. január 25-én elfoglalta a várat. Ez vezetett – többek között – Mátyás király moldvai hadjáratához és a moldvabányai éjjeli ütközethez (Baia, 1467. december 14–15.). 1450 körül Hunyadi János – Moldvában akkor II. Bogdan uralkodott – határőrző magyarokat telepített Dnyeszterfehérvárra. Amikor a vár, a város és vidéke 1511-ben a krími Tatár Kánsághoz került, a magyar lakosság zöme átkelt a Dnyeszter folyó bal oldalára és a mai Dnyeszter Menti Moldovai Köztársaság területén fekvő – nevéből következtetve egykori kun vagy besenyő település helyén – Csöbörcsökön (románul Cioborciu, oroszul Csobrucsi) állapodott meg. Így lett ez a település valószínűleg a legkeletibb csángó falu.
A Dnyeszter bal partján fekvő terület – amelyen akkor a Litván Nagyfejedelemség és a krími Tatár Kánság (1475-től az Oszmán Birodalom protektorátusa) osztozott és versengett – 1504-ben az Oszmán Birodalomhoz került, 1792-ben pedig az Orosz Birodalom szerezte meg. 1812-ben az Orosz Birodalom és az Oszmán Birodalom Bukarestben békét kötött, amelynek értelmében az oroszok megkapták a Moldvai Fejedelemség keleti részét, továbbá északon Hotin környékét, délen pedig a Budzsákot. 1828-ban felállították ott a Besszarábia Kormányzóságot. Az 1856-os párizsi békekonferencia határozata nyomán három dél-besszarábiai megye, Cahul, Bolgrad és Ismail Moldvához került, elzárva ezáltal Oroszországot a Duna torkolatától. Az 1878-as berlini kongresszus az említett három megyét Oroszországnak ítélte oda, cserébe Románia megkapta Dobrudzsát.
Világháborúk kora
Az első világháború vége felé, amikor Oroszország véres polgárháborúba süllyedt, 1918. április 9-én a Sfatul Țării (parlament) Chișinăuban úgy döntött, hogy Besszarábia egyesül Romániával. A szovjetek nem ismerték el Besszarábia Romániához való tartozását, a szovjet állam részének tekintették azt. 1924 tavaszán Bécsben szovjet–román tárgyalásokra került sor, amelyek azonban eredménytelenül zárultak.
A két ország közötti feszültséget fokozta az 1924. szeptember 15–18-i délkelet-besszarábiai Tatarbunar környéki felkelés, amelynek kirobbantására a Dnyeszter túlsó, keleti oldaláról csónakokon érkeztek a bolsevik ügynökök és fegyveres csoportok. A csatlakozó helyi lakosokkal együtt elfoglalták Tatarbunart és a környező falvakat, vörös zászlókat tűztek ki és kikiáltották a Moldovai Szovjet Köztársaságot. A román hadsereg – tüzérséget is bevetve – leverte a 4000–6000 fegyveresből álló lázadó csapatokat, így azoknak nem sikerült a felkelést egész Besszarábiára kiterjeszteni.
Bécs és Tatarbunar után 1924. október 12-én (csak) a Dnyesztertől keletre fekvő területen alakult meg a Moldovai Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság, az Ukrán SZSZK keretében. Fővárosa Balta, majd 1928-tól Tiraszpol volt.
Az 1939. augusztus 23-án megkötött Ribbentrop–Molotov-paktum következményeként 1940. június 28-án a szovjet csapatok megszállták Besszarábiát, Észak-Bukovinát és a Herca-vidéket. Még azon év augusztus 2-án a frissen elfoglalt területek egy részét, a korábbi kilenc besszarábiai megye közül hatot, hozzájuk csatolva az addig Szovjet-Ukrajnához tartozó, a Dnyeszter keleti partján húzódó keskeny területsávot, Moldovai SZSZK néven a Szovjetunióba kebelezték be. Észak-Bukovina, Herca-vidék és három besszarábiai megye az Ukrán SZSZK-hoz került.
Románia mint a hitleri Németország 1941. június 22-én megindult, Szovjetunió elleni támadásának résztvevője visszavette az egy évvel korábban a szovjetekhez került területeket. A Dnyeszter és a Déli-Bug folyók közötti, Transznisztria Kormányzóságnak nevezett területen román polgári közigazgatást vezettek be, de nem csatolták Romániához. Közigazgatásilag 13 megyére osztották, központja Odessza volt. Történetének azokat az éveit zsidók és cigányok oda történő deportálása árnyékolja be. A deportáltak túlnyomó részét a délkeleti, Bug menti Golta, Berezovca és Oceacov megyei táborokba irányította az Antonescu-rezsim.
1944 januárjában a szovjet hadsereg bevonult Transznisztriába. Az 1941 augusztusa és 1944 januárja közötti Nagy-Transznisztria területének túlnyomó részét az Ukrán SZSZK-ba kebelezték be, de közvetlenül a Dnyeszter keleti partján fekvő Camenca, Dubăsari, Rîbnița, Grigoriopol, Szlobozia és Tiraszpol rajonok – mint 1940–41-ben, az egy évig tartó szovjet megszállás idején – a Moldovai SZSZK-hoz kerültek.
Ez a helyzet áll fenn ma is, azzal a különbséggel, hogy az emlíŧett hat rajonon kívül, a Dnyeszter Menti Moldovai Köztársaság a folyó nyugati oldalán fekvő, orosz többség lakta Bender/Tighina várost is magához csatolta.
Az 1989-es népszámlálás adatai szerint a transznisztriai rajonok lakosságának 39,9 százaléka moldovai (román), 28,3 százaléka ukrán, 25,4 százaléka orosz és 1,9 százaléka bolgár volt.
Transznisztriai háború
1990-ben Transznisztria jelentős orosz és ukrán lakossága attól tartott, hogy a Szovjetuniótól való elszakadás végül Moldovának a Romániával történő újraegyesítéséhez fog vezetni. Meg sem várták, hogy Moldova elszakadjon a Szovjetuniótól, szecessziójuk (kiválás, elszakadás) Moldovától már 1990. szeptember 2-án bekövetkezett.
Függetlenségének 1991. augusztus 27-i kikiáltása után Moldova Köztársaság hozzálátott saját haderejének megszervezéséhez. 1992 júliusában 25–35 ezer moldovai katona állt hadrendben. Ezzel egy időben a transznisztriai szecesszionisták (szecesszionista – kivált, elpártolt) hozzávetőlegesen 9000 főből álló milíciát állítottak fel, melyhez a későbbi fegyveres konfliktus kitörését követően mintegy 5000 orosz (doni kozák) és ukrán önkéntes is csatlakozott.
Miután 1992 elején a Moldovai Köztársaság ENSZ-tagállam lett, elnöke, Mircea Snegur engedélyezte a szecesszionista erők elleni katonai intervenciót. A katonai konfliktus 1992. március 2-án eszkalálódott. Egy nappal korábban a dubăsari-i milícia parancsnokát meggyilkolták. Megtorlásként március 2-ára virradó éjszaka doni kozák fegyveresek Dubăsari-on ostrom alá vették a helyi rendőrség épületét. Válaszul a Dnyeszter keleti partján lévő, de Moldovához hű falu, Cocieri lakosai megtámadtak egy közeli fegyverraktárt, hogy felfegyverezzék magukat a transznisztriai milícia ellen. Ezzel párhuzamosan heves harcok kezdődtek Dubăsari-tól délre, Coșnița környékén is. A június 20-án fellángolt legsúlyosabb harcokban a moldovai csapatok elfoglalták Bendert, és Tiraszpol felé nyomultak előre. Július 3-án hajnalban a térségben állomásozó 14. orosz hadsereg nyíltan beavatkozott a harcokba a transznisztriaiak oldalán, és ezzel gyakorlatilag el is döntötte a háború kimenetelét. Rövidesen a transznisztriai csapatok és a kozákok orosz tankokkal megerősítve ellentámadásba lendültek, és visszafoglalták Bendert.
Az 1992. július 21-én aláírt fegyverszüneti szerződés alapján a békés állapot szavatolására létrehozták a Közös Ellenőrző Bizottságot Oroszország, Moldova és Transznisztria katonáinak részvételével. A fegyverszünet megkötését követően néhány nappal még egy véres incidensre került sor a Bender melletti orosz többségű Gîsca faluban moldovai katonák és helyi milicisták között. A 14. orosz hadsereget kivonták a területről, de 2400 orosz katona továbbra is ott állomásozhat. 1998-ban a három fél békefenntartó misszióját kibővítették, amikor tíz ukrán katonai megfigyelő érkezett a térségbe.
A Dnyeszter menti „szecessziós háború” (1992. március 2.–július 21.) eredményeként Transznisztria gyakorlatilag önálló állam lett, melyet azonban egyetlen más állam sem ismer el.
Németh Csaba
