Legalább hétszáz éve jár imádkozni Nagyajta népe a Varjúvár-dombon épült templomba. A történelem hullámverésében a templom – a hívek többségével együtt – már a reformáció kezdetén unitáriussá lett. Érthető a közösség ragaszkodása az ősi falakhoz: az elmúlt évszázadok során Isten közelségét élhették meg ott, zavaros időkben pedig a templomot övező falak földi vész ellen is oltalmat nyújtottak a közösségnek. A vártemplom nyújtotta védelmet az idők során gondozással hálálták meg a jó hívek, az elmúlt évszázad okozta romlásból pedig ékszerdobozként bukkan elő újra Erdővidék egyik legszebb műemlék épületegyüttese. A megújult templom avatóünnepségét szombaton 12 órakor tartják.
Az egész falu népét oltalmazták a magas falak. Ha a harcok alatt gyengültek, megjavították, megerősítették, bővítették, pusztító földrengés után újjáépítették, békeidőben pedig szépítették. A legutóbbi nagy háborút követő új, modern világban berendezkedő hatalom erő nélkül hagyta az egyházat és a falu népét is, amit itt is az épített örökség sínylett meg leginkább; a kisebb beavatkozások egyre kevésbé voltak elegendőek. Tizenöt éve a legsürgősebb teendőkre elegendő beruházás megmentette a várfal egy részét, majd egy másodszori próbálkozásra sikeres pályázat, illetve a hathatós anyaországi segítség révén olyan jelentős összeghez jutott a falu, hogy azzal már nemcsak az enyészettől tudta megvédeni a szakrális központot, hanem újjá is varázsolta azt. Nagyajta falakkal övezett középkori épületegyüttese immár újra a falu és a kistérség díszévé vált: turistacsalogató látványosság lett a templom és a bástyák, a falak által határolt udvar pedig programokat befogadó közösségi térként szolgálhat az elkövetkezőkben.
Épült a XIV. században...
Küzdelmes évszázadokon van túl a templom. Fekete Levente unitárius lelkész elmondása szerint az 1300-as években épült templom szentélyét a XV. században lebontották, a hajót azonban megtartották és öt méterrel megtoldották, magasságát pedig 8,5 méteresre emelték, padlásterében a falakat koronázó párkányhoz lőrésekkel ellátott körfolyosót készítettek, nem sokkal később a templom nyugati oromfalához tornyot is emeltek. Ez az 1802-es nagy földrengésben semmisült meg, leomló törmeléke pedig bezúzta a hajó mennyezetét, visszafordíthatatlan kárt téve a késő gótikus hálóboltozatban – öröm az ürömben, hogy a szentély kőbordázatú mennyezete épen maradt.
A várfal formája eredetileg rögbilabdaszerűen ovális volt (csúcsai kelet–nyugati irányban helyezkedtek el), vastagsága megközelítette az egy, magassága pedig a három métert. Ezt idővel új, olasz reneszánsz hatást mutató, téglalap alakú erődítmény váltotta fel, ezzel egy időben épültek meg a háromszintes, lappancsos lőrésekkel ellátott sarokbástyák is. Az építkezés befejezését 1620–22 közé teszik.
Tudni lehet egy hajdani sekrestyekamráról, a valószínűleg magyar mester által készített reneszánsz kő szószékről (a címer feletti rész őrzi a mecénás, Dónáth György nevét), a templomhajó nyugati végében, a szentély megnagyobbításának idején már meglévő faragott kőkarzatról, amely a földrengésben megsemmisült, a templom csúcsíves, faragott kő ablakairól, harangjairól – a legrégebbi 1793-ban Brassóban készült, de közel három évtizede már nem szolgál – és a ma is látható gótikus sekrestyeajtóról. És természetesen tudott dolog volt az is, hogy az első templom északi fala Szent László-freskó maradványait őrzi.
A megújult bástya kiállítással várja látogatókat, előtérben a színpad. A szerző felvételei
Értékeinket megmenteni
A nagyajtai egyházközség első alkalommal 1999-ben pályázott és nyert, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál 6,8 millió forintot. A pénzből Máté László, Fekete Márta, illetve Bodor Csaba tervei alapján az akkor az összedőlés határán álló északnyugati sarokbástyát tudták megmenteni. „Nagyon rossz állapotban volt a bástya, már attól tartottam, egy szép nap összeomlik, és viszi magával a hozzá csatlakozó északi és nyugati falat is. Harmad-negyedig vissza volt omolva, a közepén gesztenyefa nőtt, bent pedig rengeteg volt a szemét. A vagonnyi hulladékot elszállítottuk, helyén hatalmas és mély üreget találtunk, amely elkeskenyedve lefelé, a falu irányába vezetett. Azt mondják, nem kizárt, azt a részt a falak közé szorult ajtaiak terménytároló veremként használták, mások pedig azt, hogy onnan indult egy föld alatti, egészen az Oltig vezető út. Hankó Dénesnek és csapatának komoly munkájába telt, míg az omlásveszélyt el tudták hárítani” – mondotta a tiszteletes.
Ez a mentési munka 2005-ben ért véget. Aztán a kis harang szakadt el, újat kellett öntetniük, mellette közmunkával javítgatták a templomot – ez is hatalmas erőfeszítést igénylő feladat volt –, újrafedték a tornyot, s közben készült a közösségi ház is.
Beruházás pályázati támogatásból
Mindezekben „megedződve” 2009-ben gondolta úgy a presbitérium, hogy megérett az idő egy olyan pályázattal próbálkozni, ami lehetővé teszi, hogy a templomot teljes egészében, a toronnyal, a várfalakkal és a bástyákkal együtt szakszerűen felújítsák. A már említett tervezőmérnökből álló csapat és Benczédi Sándor irodavezető, valamint Ferenczi Z. Sámuel tervező, statikus mérnök elkészítette a szükséges dokumentációt, amelyet elbírálásra benyújtottak Gyulafehérváron. A kapott rövid válaszban az állt, hogy minden feltételnek eleget tettek, az iratcsomójuk hibátlan, de pénzhiány miatt nem tudják azt támogatni. „Nagyon szomorúak voltunk, mert sok ember munkája – és nekünk pénzünk – feküdt azokban a papírokban, s nagyon bíztunk benne, hogy megvalósíthatjuk régi álmunkat” – mondotta Fekete Levente.
Az egyházközséget Bodor Csaba 2015-ben értesítette, hogy ismét lehet pályázni. A presbitérium nem tudta, mitévő legyen. Azzal tisztában voltak, hogy a felújítás meghaladja a közösség erejét, de mi van, ha ismét kidobott pénz lesz, amit a papírokra költenek? És mi van, ha nyernek? – hiszen önrész is szükséges a pályázathoz. Igaz, csak 2,5 százalék, de még ahhoz hozzáadódik két százalék el nem számolható költség, 2,5 millió euró esetében pedig a csekély 4,5 százalék is jóval több, mint amit ki tudnak fizetni. Felmerült, nem vesznek be mindent a tervekbe, csak a templom és a torony érdekében fognak pályázni, hogy legalább az legyen meg. Hlavathy Izabella hívta fel a figyelmüket, hogy A kategóriás műemlékről van szó, a templom és teljes környéke nemzeti értéknek számít, nem lehet csak úgy nekilátni dolgozni, jóakaratúan vakolni és festeni – mindenre oda kell figyelni, minden felmerülő kérdést meg kell oldani. Számoltak ismét, lejjebb adták az igényeket, aztán még lejjebb, míg végül úgy határoztak, másfél millió eurót megpróbálnak megszerezni. Végső érvük az volt, ha adódik lehetőség, kötelességük megragadni akkor is, ha nagy áldozatokat kell hozniuk a sikerért.
A régi iratcsomót nem sikerült felújítani, jóformán mindent újra el kellett járniuk, de nem lankadtak, s 2016-ban ismét eljutottak Gyulafehérvárra – pályázatuk ez alkalommal sikeres volt.
Az önrész és az el nem számolható költségek kérdése az anyaországi kapcsolatoknak köszönhetően jobban alakult, mint várták. Egy eseményen Bihari Edömér polgármesternek Pánczél Károly országgyűlési képviselővel sikerült hosszabban tárgyalnia, elmondta, milyen értékes épület felújítását tűzték ki célul, s közbenjárást kért a hiányzó összeg előteremtéséhez. Így jött létre a kapcsolat a Bethlen Gábor Alappal, ahol megértésre találtak, és lett pénz. „Hatalmas segítség volt, de sajnos nem bizonyult elegendőnek. A RegioConsult igazgatója, Ilyés Szabolcs kérésemre az említett alapítványhoz fordult, s hála Istennek, így elegendő anyagi gyűlt össze a freskók restaurálására, az orgona, valamint a padok felújítására, fűtésére, a bástyák kiállító- és közösségi térré alakítására, a várszínpad és az ülőtér kialakítására, valamint a várudvar parkosítására.”
Szakács Tamás dolgozik az egyik freskórészleten. Fotó: Jánó Mihály
Szent királyunk emlékezete
A templomnak jelentős értéket adnak falképei. A restaurálásukat végző Szakács Tamás elmondása szerint tudvalevő volt, hogy a fehérre meszelt falak freskókat rejtenek; többek közt már Huszka József néprajzkutató és művészettörténész is említést tett róluk 1885-ben a Szent László-legenda székelyföldi falképeit ismertető cikkében. A falképeket az 1870-es években végzett javítási munkák során teljesen elfedték, százötven évvel később, a 2019-ben kezdetét vett feltárás nyomán azonban megtalálták és feltárták azokat.
Hogy a közel hétszáz éves falképek viszonylag jó állapotban maradtak meg, az annak is köszönhető, hogy a régi mesterek a munkájuk során nem verték le azokat, hanem kátránypapírral borították be, majd nádat szegeztek rá, s csak ezt vakolták és meszelték, azaz tudatosan védték a művészettörténeti emléket.
Az északi hajófal freskótöredékei a széles körben ismert Szent László-legenda képsorához tartoznak. A diadalívtől nyugatra talált töredék a szent király arcábrázolását őrzi, a fragmentumok egy része a csata jeleneteit ábrázolja, az egyik nagyobb rész pedig a birkózásjelenetből maradt meg. A falkép különlegességét az adja, hogy a glóriák, a lovak kantárjai és hámjai a vakolatba karcolt, mélyített díszítést kaptak.
Hogy ki lehetett a jó kezű, freskótechnikához értő alkotó, azt ma már nem tudni, de feltételezni lehet, hogy ugyanarról a személyről van szó, aki az oklándi és a kilyéni unitárius templomban is tevékenykedett. Erre utalnak a kilyéni szószék melletti falképek hasonlóan bekarcolt, mélyített dicsfényei, de a keretmustrák díszítése is nagyon-nagyon hasonló – magyarázta Szakács Tamás.
A kép freskótechnikával készült a frissen felvitt habarcsra, ami egy a három arányban tartalmaz meszet és homokot. A festék kémiai vizsgálatát követően kiderült: vas-oxid, réz-oxid, szén és cink-oxid felhasználásával készült, ami miatt barnás, okkeres, vöröses, feketés színvilágban pompázik. A festékhasználat azt is jelzi, hogy a középkori mesterek próbálták a könnyebben beszerezhető, azaz olcsóbb anyagokat előnyben részesíteni, ezért használtak kevesebbet az igencsak drága kék és zöld színezékből.
A vizsgálat során arra is fény derült, hogy a falképekben a gótikus átépítés tett igazán nagy kárt: jól kivehető, hogy a most álló boltozott mennyezet gyámköveinek a régebbi falazatban véstek ki helyet. Hasonlóképp újdonság, hogy a déli falon is találtak freskót, sőt, arra is fény derült, hogy valaha a templom külső része is festett volt. Hogy mit ábrázoltak a kinti falat díszítő alkotások, nem tudni, ma már csak annyi látszik, hogy a fal nem volt csupasz.
„A feltárás és konzerválás négy hónapot vett igénybe. Terjedelemben nem nagy felületről van szó, de nehezítette a munkát, hogy a falkép az elmúlt hatszáz év alatt komoly természeti hatásnak, közte földrengésnek volt kitéve, ami miatt helyenként a kőfaltól elvált, táskásodott vagy éppen kimozdult, ezért újra rögzíteni kellett. Sokat segített viszont, hogy annak idején nem közvetlenül vakolták le, hanem kátránypapírral óvták, így ami megmaradt, az ma értelmezhető és élvezhető” – avatott be a szemmel nem látható háttérmunka részleteibe Szakács Tamás falkép-restaurátor.
A falképek művészettörténeti jelentőségéről
Jánó Mihály, a Szent László-legenda képi megjelenítését kiválóan ismerő művészettörténész szerint kevés művészeti emlékünk maradt meg a középkorból, így ami van, ahhoz ragaszkodnunk kell. Ezek közül kiemelkednek és igazi jelentőséggel bírnak a Szent László királyunkat megörökítő freskók. Európai szinten egyedinek számít, hogy a magyarság egy valós történelmi eseményhez (az 1068-as besenyő-úz támadáshoz) fűződő legendát oly sokszor megelevenítsen képileg.
A XIV–XV. században készült székelyföldi falfestmények fennmaradásához hozzájárult az a tény, hogy az itt élők anyagi lehetőségei később nem tették lehetővé új templomok építését, így a templomok eredeti, freskókkal borított falai többnyire épen maradtak. Másrészt a reformáció puritán szemlélete sem mindig semmisítette meg teljesen a szentek festett képeit, legtöbbször csak lemeszelték vagy bevakolták azokat. A freskók csak a szemünk elől tűntek el évszázadokra.
A nagyajtai falfestmények nagy része elpusztult, viszont ami megmaradt, az szép, jól látszik, alaposan végiggondolták a kompozíciót. Az 1400-as években készült alkotás legnagyobb részlete a csatajelenetből maradt meg – gazdag és dinamikus a jelenet –, de szépen megmaradt a lefejezésjelenet töredékében Szent László alakja is. A festő neve nem ismert, de a technikát magas szinten uraló, tehetséges művészről szinte biztosan kijelenthető az, hogy az oklándi unitárius templomban is dolgozott.
Sztáncsuj Sándor régésztől tudja, a felújításkor nagyon sok freskós vakolatdarabot ástak el a cinteremben, jó lenne azokat is felkutatni valamikor – éppen azért, mert ami kevés értékünk megmaradt, mind meg kell becsülnünk – mondotta Jánó Miály.
Fekete Levente az egyik kiállított tárgyat szemléli
Kiállítóterem, befogadó tér
A bástyák sem maradnak szerep nélkül: a Manier Art Kft. által Baróti Hunor és dr. Kinda István néprajzkutató vezetésével készült állandó kiállítások kapnak helyet bennük. Emléket állítanak az unitáriusok nagynevű püspökének, Kriza Jánosnak, a néprajzi részleg főleg tárgyi eszközöket mutat be, megismerhetőek a XVII. század elején élő nemesek, puskások és gyalogosok nevei, információkhoz lehet jutni a falu vallási életéről, Költő Ágnes balladája filmre rögzített formában – Toók Katalin asszony által elmondva – elevenedik meg, elolvasható az a korabeli újság is, amelyben a szerelmesek szomorú történetét megírták, az Ajta-legendát Fekete Levente írta és mondta el, érintőképernyős eszközöknek köszönhetően Nagyajtáról, a templomról, a falu értékeiről és híres szülötteiről szóló kvízkérdéseket lehet megválaszolni.
A várszínpad – mert az is lett! – főleg kulturális és ifjúsági eseményeket kíván befogadni. Augusztus közepére már háromnapos rendezvényt szervez a szükséges pénz pályázat útján történő előteremtését vállaló Jurta Egyesület. A lelkész zenetanárként dolgozó fia, Fekete Hunor vállalta a feladatot, kérésére Baróthi Brigitta és Szekeres Rita Kolozsvárról segít a szervezéssel járó teendőkben. A körvonalazandó program szerint szerep jut a fiataloknak, elhangzanak tudományos előadások, fellépnek táncosok, és nagyon valószínű, hogy Szabó Balázs és bandája is koncertezni fog.
Fekete Levente abban bízik, hogy a templomvár udvara igazi befogadótere lesz az anyaország és Erdély elismert zenészeinek és színművészeinek. „Tágas, 6×8 méteres színpadunk van László Zsuzsa színművész javaslatára. Van hely díszletnek, kellékeknek, világosításnak, hangosításnak, háttérnek ott vannak az ősi falak és a csodálatos környezet, az éjszakai megvilágítás, az udvarra a népes közönség számára tehetünk padokat, jöhetnek kórusok, a Háromszék Táncegyüttes vagy éppen a Tamás Áron Színház, mindenkit be tudunk fogadni. Én hiszem azt, hogy az erdélyi szellemi körforgásba – és köztudatba – egyre inkább bekerül majd a nagyajtai templom és a vár. Hiszem azt, hogy a Jóisten megsegít ebben” – jelentette ki Fekete Levente.
A lelkész mondanivalóját a tiszteletes asszony egészíti ki. Az elmúlt időszakban több, egyetemet végzett, vállalkozó szellemű, a közért tenni akaró fiatal költözött haza vagy fog nemsokára hazaköltözni. Az ő szerepvállalásukra, tapasztalataikra, no meg a jelentős egyetemi központokban szerzett kapcsolatrendszerükre számítanak igazán a falu fellendítése érdekében. „Olyan fiatalok képzelik el az életüket itthon, akik ügyesek, törekvőek, jóakaratúak, munkás szellemmel megáldottak, és ami még nagyon fontos: szívügyüknek tekintik Nagyajtát. Ez nagy dolog! Ők a közös ügy mellé fognak állni, s mindaz, amit Levente mondott, valósággá fog válni” – mondta bizakodva Fekete Judit.
Igazi gyöngyszem
Hála mindenkinek
Úgy hangozhat az összefoglaló, mintha minden úgy ment volna, mint a karikacsapás: elég volt a nagyajtai unitárius egyházközség vezetésének kérni, és megadatott, aztán elkészült, megvalósult a munka. Hát nem így van – mondotta Fekete Levente –: a siker el nem számolható költségeihez a sok utánajárást, aggódást és álmatlan éjszakát is hozzá kell sorolni.
Szükség volt az összefogásra is – mondja a tevékeny lelkész. Szüksége volt arra, aki mindenben támasza volt, nejére, Fekete Juditra (aki az egyházközség kántora, emellett elkönyvelte, utalta a hatalmas pénzösszegeket elektronikusan), a hatalmas munkát a közösség nevében felvállaló presbitériumra, Bihari Edömér polgármesterre, aki rendelkezésükre bocsátotta a hivatal eszközeit és embereit, Barabás András gondnokra és nejére Tündére, Péter Géza egyházközségi jegyzőre, Péterfi Zoltán pénztárnokra, a lelkes nőszövetségre és a segítőkész fiatalokra, a RegioConsult pályázatíró iroda kolozsvári és sepsiszentgyörgyi munkatársait felelősségteljesen koordináló igazgatójára, Görbe Beátára és Kocsis Katalinra, akik nagy hozzáértéssel álltak mindig a rendelkezésükre, s hálásan gondolnak Fekete Mihályra, a Baumeister Kft. igazgatójára, Antal Bertalan munkavezető mérnökre és a cég minden dolgozójára, a baróti állami kincstár alkalmazottaira, Dobai Máriára, s mindazokra, akiket fent már említettünk és akiket sajnos helyszűke miatt nem sorolhatunk fel. „Százezer imádságunkat meghallgatta a Jóisten, és új ruhába öltözött a szakrális központunk. Én hiszem azt, hogy mindazokban, akik a templomba belépnek és a Szent László-freskó alatt megállnak, a lelki imádság elmondását követően újjászületik a hit és a remény.”
