Csapnivaló állapotban a hatodi út, mentenék a menthetőt

2022. július 15., péntek, Közélet

Többszöri tárgyalás után Kovászna Megye Tanácsának sikerült egyezségre jutnia a kivitelezővel, hogy ne bontsák fel a Hatodon átvezető, Málnásfürdő és Szászmagyarós közötti, a 12-es és 13-as országutat Erdővidéken át összekötő megyeközi útszakasz korszerűsítési munkálataira vonatkozó szerződést, így a zernyesti Morani Costruct fejezheti be a vállalt feladatokat, remélhetőleg jövő év elejéig – amikor a teljes beruházást le kellene zárni. A cég vállalta, hogy kijavítja a hibákat Mikóújfalu határa és az uzonkafürdői letérő közötti szakaszon, ahol az alig egy éve leöntött aszfalt minősíthetetlen rossz állapotba került, illetve pár híd javítását is elvégzi. Az európai uniós alapokból finanszírozott beruházásra is alaposan kihat az építőanyagok drágulása, nincsen tehát könnyű dolga a megyei önkormányzatnak.

  • Megyevezetés: Folytatódnak a munkálatok a hatodi úton. A szerző felvétele
    Megyevezetés: Folytatódnak a munkálatok a hatodi úton. A szerző felvétele

Kovács Ödön megyemenedzser lapunknak kifejtette: a jogos lakossági felháborodást kiváltó szakaszon, a korábban kockakővel burkolt kanyarokban elég komoly a gond, a vállalattal végül sikerült egyezségre jutni, hogy kialakítják a vízelvezető rendszert, illetve újraaszfaltozzák ezeket a szakaszokat. A vízelvezetés ezekben a kanyarokban nem volt benne az eredeti tervben, mintegy 1800 méteren ezt most meg kell oldani. A másik gond az volt, hogy túl hamar került rá az útra az első rend aszfalt, az alap rendezését követően egy évet kellett volna várni, de sürgették a kivitelezőt – mivel az erdővidékiek is kérték, hogy minél gyorsabban haladjanak a munkálatok –, és ez lett az eredménye – részletezte Kovács Ödön. Megjegyezte, hogy a szóban forgó kanyarokban azért volt kockakő, mert minden évben megsüllyedt, újratöltötték; ez egy állandó probléma volt.

A kivitelező továbbá vállalta, hogy a fennmaradt két híd javítását is elvégzi – összesen négy átkelő szerepelt a tervben, kettő rendbetételével már végeztek. A két híd közül az egyiken dolgoznak – ottjártunkkor csak az egyik menetsávon lehetett közlekedni, a másikon betonoztak –, s vállalták, hogy a negyediken is elvégzik a javításokat.

A helyszínen járva szerdán a kanyarokban több helyen munkálatokat jelző táblákat lehetett látni, a gödrökbe kavicsot szórtak, illetve több helyen látszott, hogy nekikezdtek a vízelvezetési munkálatoknak. A hidaknál, illetve pár áteresznél megszakadhatott az aszfaltréteg vagy törmelék borította az utat.

A hatodi út községeken áthaladó szakaszai közül Nagybaconban van gond, mivel a szennyvízelvezetési munkálatok – amit az ottani önkormányzat végeztet – még nem zárultak le. Az ott dolgozó kivitelezővel megegyeztek, hogy a feltört, felásott részeket rendbe hozzák, és egy rend aszfaltot is leöntenek, amire a hatodi úton dolgozó kivitelezőnek már csak a koptatóréteget kell felvinnie. Kovács Ödön szerint nem valószínű, hogy a községben sikerül időben kialakítani a betonárkokat, mivel a gázcsövek miatt körülményes, aprólékos, csak kézi erővel oldható meg, és nem látják, hogy a kialkudott árért a kivitelező talál olyan alvállalkozót, aki ezt a munkát vállalná.

A Málnásfürdő és a Mikóújfalu közötti útszakaszt a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó Megyei Útügyi Társaság korszerűsíti. A munkálat része az Olt felett Málnásfürdőn átívelő híd is, ezt teljesen át kell építeni. A hidat egyébként alaposan megrongálta a múlt évi áradás.

 

Egekbe szöktek az árak

Lapunk kérdésére Kovács Ödön elmondta, amennyiben a hatodi úton sikerül a kanyarokban elvégezni a munkát, elkészülnek a hidakkal, a teljes szakaszra rákerül a koptatóréteg, illetve a Mikóújfalu–Málnásfürdő út is elkészül a híddal együtt, akkor le tudják zárni a pályázatot. Az év végéig nem valószínű, de mint majd minden esetben, itt is nagy eséllyel meghosszabbítják a határidőt. A finanszírozási szerződés értelmében 2023 januárjáig kell lezárni a beruházást. A legfontosabb, hogy lehetőleg határidőre zárják le a munkálatot, vagy ha kisebb halasztással is, de elkerüljék, hogy esetleg vissza kelljen fizetni az uniós támogatást.

A megyemenedzser hozzátette, hetente egyeztetnek a kivitelezővel, emberségesen állnak hozzá, így érték el, hogy ezt a munkálatot nem mondta vissza, más, szintén a Regionális Operatív Programon keresztül finanszírozott beruházásokból közel tízből már visszalépett.

A megyemenedzser arról is beszélt, hogy a hatodi út volt ennél sokkal rosszabb állapotban is, voltak olyan időszakok, amikor Miklósvár irányába kellett kerülni, hogy Erdővidékre eljusson az ember, vagy éppen Kézdivásárhely és Bodos között tartott három órát a pár kilométernyi út. A macskaköves kanyarok sem voltak jobb állapotúak, mint ami most tapasztalható, csak az emberek azt már elfelejtették. Ugyanakkor jogos és logikus, hogy az embereknek más az elvárása, nem akarnak gödröket kerülgetni a veszélyes kanyarokban, illetve minden kisebb-nagyobb hídnál, áteresznél fékezni, mert az átkelő nem volt leaszfaltozva. Megtörténhet ugyanakkor – mert volt rá példa –, hogy miután az új aszfaltszőnyeg felkerül, elkezdődik a száguldozás, a balesetek sorozata, de ennek ellenére meg kell csinálni, és ez nem lehet kifogás.

A hatodi út kapcsán Henning László, a megyei önkormányzat alelnöke a testület keddi rendkívüli ülésén elmondta, hogy hétfőtől a kivitelező újrakezdte a munkát, miután hosszas egyeztetéssel meggyőzték, hogy ne bontsa fel a szerződést. Az alelnök lapunknak kifejtette: sajnos, az árak az egekbe szöktek, és majd minden beruházásnál azt tapasztalták, hogy a vállalkozók egyre inkább húzódzkodnak, de ez esetben sikerült megegyezni.

Amint arról beszámoltunk, a Málnásfürdőtől Szászmagyarosig húzódó megyei út korszerűsítésére 2017-ben nyert uniós támogatást a megyei önkormányzat, a munkálat összértéke akkor 88 millió lej volt, amiből 1,7 millió lejt kellett állnia Kovászna Megye Tanácsának. A munkakezdési parancsot 2020 májusában adta ki az önkormányzat.

Henning László lapunk kérdésére elmondta, az árrobbanás nyomán a végső összeg biztos jóval magasabb lesz, de újabb költségbecslést nem lehetett végezni, a drágulás olyan sebességű, csak a munkálatok lezárása és a kivitelezővel való elszámolást követően tudják majd meg, hogy végül mekkora volt a többletkiadás.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint jobban vagy rosszabbul fog élni az új évben a tavalyihoz képest?







eredmények
szavazatok száma 467
szavazógép
2022-07-15: Világfigyelő - :

Rakétatámadás Nyugat-Ukrajnában

Bár az orosz tüzérség leginkább Ukrajna keleti és déli részén pusztít, időről időre támadásokat intéznek nyugat-ukrajnai célpontok ellen is.
2022-07-15: Máról holnapra - Mózes László:

Európa legnehezebb tele és a nyaralás

Miközben egyre aggasztóbb hírek érkeznek a gazdaságból, az inflációról, a várható téli fűtésszámlákról, e komor helyzet ellenére számosan most mégis arra gondolnak, hol kapcsolódjanak ki egy keveset, mennyi pénzből tudna néhány napot nyaralni a számolgatásba már belefáradt család.