Érdeklődéssel olvastam Orbán Barra Gábor visszaemlékezéseit (Amikor Szentgyörgy csak egy nagyobbacska falu volt) a július 12-ei Háromszékben. Nem ismerjük egymást, ezért bocsánatkéréssel kezdem, mert egy kis tévedés csúszott be az egykori buszsofőr nevével kapcsolatosan, ő ugyanis nem Nagy, hanem Kiss Géza volt.
Az „autóbuszgyártó” Kiss Géza bácsi közel állt a szívemhez lánya, Berde Zoltánné Kiss Erzsébet révén, akivel együtt jártunk az egykori Református Iskolába.
Ami a Géza bácsi buszait illeti, többet is készített. A német hadseregtől visszamaradt régi kocsikat újította fel, az elsőben még házilag fabrikált fapadocskák voltak, a másodikban a színháztól kiselejtezett töltött székeket használta fel, ezért a népi humor görög kocsiknak nevezte őket. Az első volt a „FÁPÁDOSZ”, a második a „PÁRNÁSZ”.
Eleinte útjuk az állomástól a Büdöskútig tartott – a menetrend a vonatok érkezéséhez igazodott –, majd létrejött a központ és a régi Szemerja közötti járat is. Ezekkel mentünk a múlt század ötvenes éveiben az egykori szemerjai iskolába.
Kiss Géza bácsi nevéhez fűződik a Kónya Ádám vezette egyhetes körút is. Amikor kezdték „eladogatni” a szászokat, Ádám úgy gondolta, amíg még lehet, emlékeztessük a fiatalságot erre a népcsoportra, és Az erdélyi szász települések nyomában címmel megszervezte a körutat. A részt vevő diákok érdeklődéssel jegyzetelték Ádám bácsi szavait a szászok erdejéről, Prázsmárról, a brassói Fekete templomról, de távolabbra is eljutottunk: Feketehalomra, Kőhalomra, Szászkézdre, Segesvárra, Szászmedgyesre, Vízaknára, Nagyszebenbe és más szász településekre. Az expedíció „vezető embere” (sofőrje) Géza bácsi volt, velünk jött a felesége, Erzsike néni, Ádám édesanyja, Erzsike tanító néni is, én voltam a harmadik Erzsébet.
A környéket nem mindig ismertük, ezért kétszer is eltévedtünk: egyszer, amikor a códi (Szád, Sadu, Zoodt, Tsot) vízi erőmű völgyzáró gátjához szerettünk volna eljutni, másodszor pedig betévedtünk a viktóriavárosi lőszergyár udvarára, ahonnan egy kis hadsereg űzte ki gyermekekkel telt autóbuszunkat. Géza bácsi, a kedves, halk szavú ezermester azonban mindig humoránál volt, és csak mosolygott a félreértéseken...
Végül még egyszer elnézést kérek Orbán úrtól, de úgy érzem, éreztem, ennyivel tartozom egy egyszerű iparos ember emlékének, aki tett is valamit szeretett városunkért.
Kiss Erzsébet nyugalmazott pedagógus
