A minap nagyon szomorú lettem. Kerékpárral haladtam a gyér reggeli forgalomban Szentegyházáról Csíkszereda felé, amikor egy még lekaszálatlan területen megpillantottam a hirdetést. Láttam már ezret is, melyek nem szomorítottak el, de ez nem csak magyarul, hanem idegen nyelven is kínálta a területet!
Mielőtt valaki rám sütné az idegengyűlölő vagy a mások dolgába beavatkozó, kotnyeles jelzőt, emlékeztetném a szentegyházi székelyeket a következőkre: az, hogy a székelység saját ezeréves területén viszonylag tisztán fennmaradt, annak is köszönhető, hogy őseink szigorú törvényeket hoztak. Ezek között azt, amely szerint a közbirtokok, valamint a székelyek egyéni birtokai idegenek számára nem voltak eladhatóak! Kizárólag csak székely ember vehette meg az eladó ingatlant, ha pedig nem akadt egyéni vásárló, ez esetben a közbirtokosságnak kellett megváltania, de idegen kézre semmi esetre nem juthatott!
Őseink nem voltak buták, mert tudták, hogy az idegen, ha bekerül a közösségbe, éket ver a székelyek közé. Ha pedig megsokasodnak, elkergetik őket saját földjükről! Nem tanultunk a múltkori esetből? Csak kérdezzük meg Molnár Tibor volt polgármestert és az akkori lövétei polgármestert is, hogy egy idegen – akinek székely ember adott el területet – miként zárta el Gyepűben a betakarodóutat? Hogy a két faluból emberek vonultak ki, és nem tudtak semmire menni, mivel az idegen készenléti rendőrséget hívott a helyszínre! Nem tanultunk Marosvásárhely fekete márciusából, amelynek következtében magyarok tízezrei menekültek el? Nem tanultunk az Erdély-szerte megtörtént honfoglalásokból, amikor színmagyar falvak és városok váltak más nemzetiségűvé?
Hát nem látjuk, hogy be akarnak darálni minket? Vagy látjuk, és egy kicsit mi is besegítünk nekik?
Megértem az eladót is, részben, mert ami az övé, azt annak adja, aki pénzt ad érte, és a pénzre szükség van! De épp ennyire? Egy idegennel kötött vásár akkor is veszélyt hordoz, ha csak egyedi eset, mert így is képes éket verni a székely sziklába, idővel szétrepesztve azt. Van egy javaslatom: vegye meg azt a telket egy székely ember, mert vannak tehetős szentegyháziak is. Ha pedig nem kell senkinek, pótoljunk össze, városunk polgárai, és vegyük meg közösen! Én is hozzájárulok. De azt is elképzelem, hogy a helyi önkormányzat vásárol egynéhányat ezekből a földekből – nem hiszem, hogy ne tudná értékesen felhasználni a város javára!
Kedves szentegyháziak, mindenkit megkérek, gondoljuk át az ehhez hasonló dolgokat, mert ezek életbe vágóan fontosak, ha meg akarjuk őrizni unokáink számára is azt a székely egységet, amelyet az őseink hagytak ránk!
Sebők Mihály, Szentegyháza
