2014 óta a nyolcadik sepsiszentgyörgyi szabadtéri fotókiállítást szervezte meg a magyar fotográfia napjához kapcsolódva Toró Attila, tárlatukkal 2020-ban virtuális térbe kényszerültek a járványügyi korlátozások miatt. Székelyföldi fotóklubok tagjai, de független alkotók is bemutatták az Erzsébet park sétányain fényképeiket, pályakezdők, nemrég fotós tanfolyamot végzettek is elhozták munkáikat. E szabadtéri fotókiállításra főleg a Sepsiszentgyörgyhöz közelebbi térségekből érkeznek fotósok, így székelyudvarhelyi, csíkszeredai és Homoród menti klubok képviselői, természetesen a megyeszékhelyiek mellett. A brassói fotósok inkább sepsiszentgyörgyi fotóklubokhoz csatlakoztak, így ők is részesei e tárlatnak. Tematikai megkötés nincs, ki-ki azokat a fotóit mutatja be évente, amelyek leginkább közel állnak hozzá, amelyet leginkább időszerűnek érez. 

A kiállítás egyik szépsége, hogy mindig a helyszínen derül ki, pontosan milyen fényképek kerülnek fel a fákra feszített madzagokra – magyarázta Toró Attila. A mostani tárlat egyben egy szép időutazásként is említhető, tette hozzá, hiszen a számos jelenkori alkotás mellé az egykori sepsiszentgyörgyi fotóriporter, a Németországból rendszeresen hazalátogató Bortnyik György a hetvenes években készített portréit mutatta be, azokat, amelyeket 1977-ben a kolozsvári Korunk Galériában is kiállított.

Toró Attila azt is elmondta, jövőre készülnek majd a tizedik szabadtéri fotókiállításra – rendezvényüket mindig augusztus utolsó vasárnapján tartják –, és ő maga pedig annak örvend, hogy a magyar fotográfia kiemelt, sepsiszentgyörgyi rendezvénye ennyi fotóklubot, fotóst és érdeklődőt meg tud szólítani, a tárlatot ugyanis ez alkalommal is több százan látogatták. Ez egy olyan kiállítás, amely a fotósok összetartásáról, kohéziójáról is szól, hiszen támogatást e bemutatkozásra nem kérnek, mert mindenki úgy érzi, nagyon jó lehetőség részt venni ezen és jó adni a közösségnek.

Emellett e szabadtéri fotókiállítás ismerkedésre, szakmai beszélgetésekre is jó alkalomnak bizonyult most is, mint minden esztendőben, ráadásul az érdeklődők szóba állhattak a fotósokkal, s nemcsak képeikről, hanem a technikai háttérről is kérdezhették őket. Ennyi alkotóval, fotográfussal egy helyen csak ritkán lehet találkozni, ez pedig „sűrített élményt” jelent a fotózás iránt érdeklődők számára. És ezúttal is kiderült, a székelyföldi fotósok érzékenységgel és érdeklődéssel viszonyulnak világunkhoz, legyen szó természetfotóról, portréról vagy éppenséggel riportfotóról. Továbbá, szabadtéri kiállításuk mindig értékes ajándék Sepsiszentgyörgy lakóinak, egyebek mellett azért is, mert megnyugtató azt látni, hogy manapság, amikor közösségi oldalakról özönlenek a képek, és legtöbb vizuális információt megosztó úgy véli, mi sem egyszerűbb, mint lekattintani egy fényképet, e fotósok mindig azt bizonyítják, hogy látni és láttatni igényes és összetett feladat. Azt már nem mondják – nem mondták most sem –, mert annál szerényebbek, hogy a fotográfusok jóval nagyobb odafigyelést, társadalmi elismerést érdemelnének, hiszen nemcsak önálló stílussal rendelkező alkotók, hanem e kor elhivatott és következetes megörökítői.